Időutazás a Diósgyőri várban

Magyarország egyik legnagyobb történelmi játékának ad otthont jövő héten a Diósgyőri vár. A XVIII. Középkori Forgatagon valósághű viadalok, nagyszabású fáklyás felvonulás, számos hagyományőrző csapat bemutatója és a néhány éve rekonstruált Diósgyőri vár udvartartása várja a látogatókat.

Július 29-30. között rendezik meg a Diósgyőri várban és a mellette fekvő Lovagi Tornák Terén az ország egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező történelmi játékát, a Középkori Forgatagot. 

A történelmi hűség igényével 2014-ben rekonstruált és azóta is ebben a szemléletben bővülő Diósgyőri vár autentikus környezetet kínál ahhoz, hogy a látogatók betekintést nyerjenek egy középkori vár mindennapjaiba.

A Középkori Forgatag során a vár és környezete megtelik élettel, mutatványosok, lovagok, apródok, táncosok, mesteremberek, udvari bolondok, pékmesterek foglalják el évszázadokkal korábbi helyeiket, és természetesen a trón sem marad üresen, tiszteletét teszi a királyi pár is.

A középkori világ megidézését látványos történelmi elődadások, lovagi tornák és fegyveres bemutatók teszik teljessé.

A Középkori Forgatag fényét olyan neves, korhű kosztümökben felvonuló hagyományőrző csapatok emelik, mint a Visegrádi Szent György Lovagrend, a Vermes törzs, a Kaposvári Fekete Sereg Lovagrend és a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend. A valósághű viadalokra vágyó látogatóknak a Buhurt Arénát érdemes felkeresniük, ahol páncélos lovagok „full kontakt” küzdelmét izgulhatják végig.

A Lovagi Tornák Terén és a vár környékén zajló csatározások – melyeken az ágyuk és a fegyverek sem maradnak némák – éjszakába nyúlóan is folytatódnak, hogy szombat este pirotechnikai eszközökkel felejthetetlenné varázsolt éjszakai csatajelenteben csúcsosodjanak ki.

A Középkori Forgatag szervezői kiemelt figyelmet fordítanak a látogatók bevonására is: a szekértábor számos programja mellett középkori játszótér, íjászat, bajvívó iskola és játékos apródi viadalok is várnak a vállalkozó kedvű kicsikre és felnőttekre.

A Középkori Forgatagon a magyarországi hagyományőrzés két jelentős alakja is felvonul: Krekács Zoltán a korabeli uralkodók és főurak kedvelt szabadidős tevékenységét, a lovassolymászatot idézi fel; a modernkori lovasíjászat megteremtője - Kassai Lajos - pedig egyedi képességeit a Lovagi Tornák Terén is bizonyítja.


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.