Igazi okoseszközök túrázáshoz

Laptársunk, a Kreatív most induló Next rovatában a világ olyan apró csodáit mutatják be hétről-hétre, amelyekről azt gondolnánk, hogy a jövő, pedig a jelen. Az újdonságokat a Telenor segítségével kutatják fel kollégáink.  

Virágzanak a cseresznyefák, jöhetnek a hosszabb túrák, és aki még erre az időre sem tud megválni okoseszközeitől, annak - számos kütyünek hála - nem is kell. Mert ma már tölthetjük mobilunkat hátizsákunkra szerelt mini napelemekkel, csordogáló patakban, vagy grillezés közben egy parabolatányérszerű hordozható sütőben.

Mobil töltés grillezés után

Aki érezte már egy pille könnyű, hordozható, negyed óra alatt szaftos húsokat készítő és napenergiával működő mobil sütő hiányát, annak már nincs mire várnia. Mert, hogy pont ezt tudja a nagyjából 1000 watt teljesítményű grillsütőnek megfelelő PhotonGrill. Súlya alig öt kiló, egy túrazsák aljára a polifoam mellé például kényelmesen ráerősíthető, és minden tartozékával együtt három perc alatt felállítható. Egy napelemként funkcionáló, parabolaszerű tányért kell csak felpumpálni, ami összegyűjti a fénysugarakat, majd hőenergiává alakulva képes öt perc alatt 260°C-ra felmelegíteni a fölé akasztott serpenyőt. A tányért olyan speciális polimer fóliával vonták be, hogy az ellenálljon a kifröccsenő zsíroknak is – írja az Inhabitat.com.

 

Ezt is, mint számos megmagyarázhatatlanul új szükségleteket keltő kütyüt, a NASA-nál a hatvanas években kikísérletezett technológia inspirálta. De az ötletgazdák szerint nemcsak azért ideális, mert tűzgyújtási tilalom esetén is bárhol használható, hanem mert bármilyen elektronikus dolgainkat feltölthetjük vele. A készüléknek létezik ugyanis olyan verziója is, amelyben a napelemként szolgáló tükörtányér hátsó részére egy USB-kimenetet szereltek – ez képes feltölteni a lemerült telefont, fényképezőgépet, de akár a laptopot is. Így még a több napos, infrastrukturált környezetet messze elkerülő túrázás közben is használhatjuk bármelyiket.

Napelemes töltő a hátizsákon

Persze napelemes töltési lehetőségekért ma már nem kell sokat kutakodni a neten. Itt is van egy másik, ami a gyártó szerint nemcsak a túrázóknak lehet hasznos, de fesztiválozók és a természetben sportolók nagy kedvence lehet. Vitorlázhatunk órákon át a nyílt vízen, mászhatunk magaslatokra a legjobb panorámáért, vagy verhetünk sátrat a semmi szélén, egy dolog kell csak, hogy velünk legyen: a nap. Mert nem több ez, mint egy hátizsákra applikálható pillekönnyű (18 dkg) szerkezet, amely gyaloglás közben is megállás nélkül szívja magába és tárolja a napenergiát. Praktikus kis kütyü, ami folyamatosan gondoskodik arról, hogy sose merüljön le a navigációs készülékünk, mobilunk, vagy az akkus fejlámpánk.

 

A kartonpapírnál valamivel vastagabb SunnyBAG Leaf-nek nevezett rugalmas, jól hajlítható fedél állja az esőt, szelet, havat, és mindemellett törhetetlen. Az ötlet egyébként egy osztrák tervező srácnak köszönhető, aki néhány éve a folyton lemerülő új iPhone-jához keresett valami mobil tápegységet, de mindenáron megújuló energiaforrásban gondolkodott. Ezért először azzal kísérletezett, hogy iPhoneját ellássa egy kisebb napelemes fedéllel. Gyorsan rájött, hogy ennél nagyobb felületben kell gondolkodnia, amivel aztán akár laptopokat is tölthet. Az elképzelése működött, azóta öccsével és édesapjával már válltáskára, bőröndre és sátorra is lefejlesztett hasonló hordozható napelemeket.

Felhős napokon, irány a patak!

Mert ugye mit kezdjünk a napelemes megoldásokkal, ha épp erősen felhős, esős napokon túrázunk? - teszi fel a kérdést jogosan egyik korábbi cikkében az Ozy.com, amit egyből meg is válaszol: keressük meg az első szembecsordogáló folyóvizet. A Blue Water névre keresztelt, elsőre műanyag gyerekjátéknak tűnő, világításra is alkalmas szerkezet a folyóvizekből nyeri energiáját, és minden olyan eszközt feltölt, amit az USB-portjához csatlakoztatunk.

 

 

A túrazsákunkban ez a mobil generátor sem foglal nagy helyet, súlya alig fél kiló, és használni is egyszerű. Ehhez ugyanis egy legalább 15 centiméter mély folyó vizet kell találnunk, és úgy kell belemártanunk, hogy a rotorszerű lapátját teljesen ellepje a víz. Vagyis gyakorlatilag a víz sodrását használja önmaga töltéséhez. Ezzel aztán menet közben akár kétszer is újra tudunk éleszteni egy iPhone hatot, vagy a beépített lámpájával akár hat órán át világíthatunk. Vagyis tulajdonképpen minden, amire szükségünk van a mobil generátor használatához, az egy nagyobb felületű víz. Ez persze lehet álló is, csak akkor találjunk egy csónakot is, amivel húzhatjuk az eszközünket - javasolja az Ozy.com.

 

Forrás: Kreatív Online


Rangos díjra jelölték az atlétikai központot

Rangos díjra jelölték az atlétikai központot 

A központ a neves ArchDaily építészeti portál 2025-ös Év Épülete díjának sport kategóriájában kapott jelölést.
Repülős programok egész évre

Repülős programok egész évre 

Ebben az évben is programkavalkáddal várják a látogatóikat a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban.
Lepipálták a külföldiek a magyarokat

Lepipálták a külföldiek a magyarokat 

Összesen 22 206 turisztikai szálláshely, ezen belül 2149 kereskedelmi, illetve 20 057 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket.
Bejelentették, kik lépnek fel idén a Szigeten

Bejelentették, kik lépnek fel idén a Szigeten 

ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is a Szigetre látogat.
Bélyegritkaságok a Pénzmúzeumban – új időszaki kiállítás

Bélyegritkaságok a Pénzmúzeumban – új időszaki kiállítás 

Csaknem 200 év hazai és nemzetközi bélyegritkaságai a Pénzmúzeum és a Bélyegmúzeum közös tárlatán.
Egy hazánkban jelen lévő utazásszervező csődöt jelentett – FRISSÍTVE

Egy hazánkban jelen lévő utazásszervező csődöt jelentett – FRISSÍTVE 

Alább közöljük az ezzel kapcsolatos részleteket.
IBUSZ: ahol 2025-re magasra tették a lécet a piac többi szereplőjének  – videóval

IBUSZ: ahol 2025-re magasra tették a lécet a piac többi szereplőjének – videóval 

Az IBUSZ exkluzív partnerrendezvényén jártunk január 23-án, a Várkert Bazár elegáns tereiben, ahol a tartalmas szakmai részt követően gáláns fogadás, majd ezt követően zene, tánc zárta a programot.
Napokon belül lejár az MI-jártasságra adott határidő

Napokon belül lejár az MI-jártasságra adott határidő 

A munkatársak képzését február 2-ig kell biztosítania a cégeknek.
Páratlan műkincsek az idei antik vásáron

Páratlan műkincsek az idei antik vásáron 

Az idei Art and Antique Budapest kiállításon és vásáron 40 galéria vesz részt, festmények, szobrok, ékszerek, értékes könyvek, szőnyegek és bútorok is szerepelnek majd a kínálatban.
A kereskedelmi szálláshelyek decemberi adatait ismerteti a KSH

A kereskedelmi szálláshelyek decemberi adatait ismerteti a KSH 

A vendégek száma 17, a vendégéjszakáké 9,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.