Így szeretik a magyar gyógyfürdőket a csehek és a szerbek

A február a turisztikai kiállításokról szólt a régiónkban, hiszen Prágában és Belgrádban is hatalmas expókat szerveztek a turizmus iránt érdeklődők részére. A Közép-Európára fókuszáló Holiday World és a szerb, valamint a délkeleti régióra összpontosító Belgrade Fair is február 18. és 21. között várta a látogatókat, a kiállításokon pedig a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében több magyar turisztikai szereplő is képviseltethette magát.  

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Február végén a turizmus legfrissebb trendjei, a szektor szolgáltatóinak kínálata és az új partnerségi kapcsolatok kiépítése állt a fókuszban az iparág nemzetközi kiállításainál. A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében több hazai turisztikai szereplőnek is lehetősége nyílt részt venni mind a Prágában megrendezésre kerülő, a közép-európai piacra fókuszáló Holiday Worldön, mind a Szerbiát és a délkeleti régiót célzó Belgrade Fairen. A több tízezer nemzetközi látogatót vonzó kiállítások visszajelzései alapján kiderült, hogy a csehek és a szerbek is előszeretettel utaznak Magyarországra a hazai gyógyfürdők miatt.

Holiday World huszonötödször

Közép-Európa legjelentősebb turisztikai expójának tekinthető a Holiday World, amely idén 25. alkalommal várta a látogatókat. Az utazási ügynökségeket, turisztikai hivatalokat és egyéb szolgáltatókat felvonultató kiállításon az aktualizált ajánlatok fogalmazódnak meg a cseh piac számára. Ez rendkívül fontos a magyarországi szektor szereplőinek is, hiszen itt mutatják be a 2016-os áraikat, szolgáltatáskínálatukat és akcióikat, amelyekkel szeretnék bevonzani a cseh utazókat. „A Harkányi Gyógy- és Strandfürdő számára kiemelt jelentőségűnek számít a cseh piac – mondja Hegyi Ákos, Harkányfürdő vezérigazgatója. – Egyrészt 2015-ben láttuk, hogy igencsak megerősödött, ráadásul a csehek évtizedek óta látogatják hazánkat csoportos buszos vagy egyéni utazásokon keresztül. Ők továbbra is nagyon kedvelik ezeket a klasszikus buszos kirándulásokat, emellett Csehországban még mindig erősen jellemző, hogy nyáron elküldik az alkalmazottakat üdülni – például az ottani belügyminisztérium utaztatását egy cég irányítja, ez kb. 15.000 dolgozó mozgatását jelenti.” A gyógyhely vezetője elmondta, hogy a tendencia alapján tavaly Harkányfürdő vendégei között kevesebb német és osztrák állampolgár volt, viszont egyre több cseh látogató érkezett: 2015-ben közel 100.000 jegyet értékesítettek számukra.

Szegedre, Gyulára és Debrecenbe mennek a szerbek

A szerbiai Belgrade Fair is számos tapasztalattal gazdagította a Magyarországot képviselő turisztikai szereplőket. „Megfigyelhető, hogy a kelet-magyarországi régióban például Szegedet, Gyulát vagy Debrecent előszeretettel látogatják fürdőik miatt a szerbek, ugyanakkor folyamatosan keresnek maguknak új helyszíneket. Nálunk más a gyógyvíz összetétele, ráadásul Belgrádtól csupán 3-4 órányira található Harkány, így potenciális desztinációvá válhatunk – árulja el Hegyi Ákos. A Harkányi Turisztikai Egyesület támogatásával a prágai mellett egyúttal a belgrádi kiállításon is részt vevő Harkányi Gyógy- és Strandfürdő a nagyobb beutaztató cégekkel való tárgyalásra fókuszált, továbbá a fürdő képviselői a belgrádi magyar nagykövettel, Pintér Attilával is egyeztettek a dél-magyarországi gyógyhely szerbiai hírnevének erősítéséről.


Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.
Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte

Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte 

A fesztivál célja, hogy közelebb hozza az építészetet az emberekhez, és bemutassa a szecesszió gazdag örökségét nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is.
Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez?

Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez? 

Ördögmaszkok, élő festészet és közösségi LEGO-mozaik: Venezuela is készül a Múzeumok Éjszakájára.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.