Itt a Best of Balaton idei ajánlatainak teljes listája

A Best of Balaton immár negyedik éve segít abban az utazónak, hogy miért érdemes felkeresni a tavat és környékén az év bármely időszakában. 22 új ajánlattal bővült az idei lista, Márta István munkásságát pedig életműdíjjal ismerték el.

Az eddigi 90 ajánlatot idén a közönség bevonásával tovább bővítették, a több száz javaslatból 24-et választott ki a nagyköveti csapat. 

Az új ajánlatokat, amelyek között balatoni arcok, élmények, éttermek, fagyizók, kulturális intézmények és produkciók is szerepelnek, a Balaton Ünnepén mutatták be a Strand Fesztiválon, Márta Istvánt pedig életműdíjjal tüntették ki. 

Márta istván (középen), a kit idén életműdíjjal tüntettek ki / Forrás: Best of Balaton
Márta istván (középen), a kit idén életműdíjjal tüntettek ki / Forrás: Best of Balaton

A Best of Balaton felvállaltan személyesnek mondható válogatás, amelynek hitelét a mögötte álló nagykövetek adják. Negyedik éve ők azok, akik saját tapasztalataik alapján ajánlanak helyeket, arcokat, ügyeket, illetve pénzért nem megvehető élményeket és pillanatokat a Balaton körül. Mindent, amiért érdemes útra kelni a “magyar tengerhez”. Az eddigi 90 ajánlatot idén a közönség bevonásával 100-ra szerették volna bővíteni, de végül a beérkező több száz ötlet közül tíz helyett huszonnégyet választottak ki.

A Best of Balaton életműdíjával Márta Istvánt tüntették ki: zeneszerző, színházigazgató, fesztiváligazgató, kulturális főtanácsadó, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke és ami a Best of Balaton nagykövetei szemében biztosan a legfontosabb, ő alapította és évtizedeken át vezette a Művészetek Völgye fesztivált.

Légli Ottó borász (középen) az elismeréssel / Forrás: Best of Balaton
Légli Ottó borász (középen) az elismeréssel / Forrás: Best of Balaton

Az idei év új ajánlatai a következők.

Bor-téma:

Az arcok a Balatonon kategóriában Légli Ottó borász, aki 1989-től kezdte építeni saját birtokát a Balatonboglári borvidéken, pincészete és borai azóta számtalan elismerést kaptak. A Bor kategória új tagja a BalatonBor, amely egy valódi, organikus, alulról jövő szerveződés. Fő céljuk, hogy a termelők balatoni olaszrizlingjüket, mint BalatonBort tudják értékesíteni. Minden pincészet arra törekszik, hogy egységes stílusban készüljön el a bora, a termék minőségét egy, a Balatoni Kör és a Rizling Generáció által összehívott bíráló bizottság garantálja.

Cukrászdák, fagylaltozók:

Cukrászdák és fagylaltozók közül Zamárdi 1965 óta működő családi fagyizója a Hirschmann, a zánkai Gyógynövény Fagylalt Műhely, ahol kizárólag természetes alapanyagokból készülnek a fagyik, és a minőségi desszertkínálatot az önazonos vendéglátással összekapcsoló badacsonytomaji La Téne desszertműhely került fel a listára.

Vendéglátás:

A vendéglátás kategória új szereplői a siófoki Gustami Traditional Italian Food, akiknek házi tésztából készült focacciája Ördög Nóri szerint a legjobb az országban, a csopaki Buborék, ami egyszerre bringabolt, szervíz és pékség, a Dörgicse fő utcáján lévő családias és rendkívül barátságos Lelkem Kisvendéglő, a balatonszőlősi Picitmás étterem és manufaktúra, akik a fókuszt mindig a vendégmarasztaló vendéglátásra helyezik, szintén a községből a Szőlősi kocsma, ami egyszerre közösségi tér, borbolt és helyi termelők alapanyagaiból készült házias ételeket kínáló gasztrokocsma, míg Balatonföldvárról a Stég Bár, ahol a változatos ételkínálat és a Balaton parti panoráma felejthetetlen párost alkotnak.

Programok, események:

Események közül a Művészetek Völgye került be az ajánlatok közé: az összművészeti fesztivál három falu, Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend utcáit, épületeit, intézményeit varázsolja koncerttérré, galériává és színházzá.

Kultúra-szórakozás:

E kategória új szereplői a budapesti bázisú elektronikus zenei duó, az Analog Balaton, a Balatonakarattyán lévő Peter’s Terasz, ami nappal csendes és barátságos pihenőhely specialty kávéval, finom falatokkal, hétvégenként pedig koncerthelyszínné alakul át, a Bagossy Brothers Company Balaturné 2024, melynek keretében a zenekar öt szakaszra bontva körbetekerte a Balatont és minden etaphoz tartozott egy koncert is, valamint a siófoki Nagystrand hatalmas, fehérhomokos partszakaszán elterülő PLÁZS, ahol minden egy helyen megtalálható, ami egy tökéletes nyaraláshoz szükséges: strand, koncertek, dj-k és persze a Balaton

Kihagyhatatlan látnivalók:

A kihagyhatatlan látnivalók listája a Zamárdiban található Kő-hegyi-kilátóval bővült, ahonnan nemcsak az északi part látható be Balatonfűzfőtől a Badacsonyig, hanem a déli part mögött húzódó somogyi dombok is.

Sport:

A sport kategória a BalatonBike365-tel bővült, melynek célja, hogy az egész térségre vonatkozóan, átfogóan valósítson meg kerékpáros fejlesztéseket, bevonva a vérkeringésbe a partközeli és a háttértelepüléseket egyaránt.

Fesztiválprogramok:

Ügyek közül a Taste Balatonnal bővült a lista, a 10 napos fesztiválon az éttermek a saját helyükön mutatkoznak be, különleges, csak ebben az időpontban elérhető menüvel és válogatott programokkal.

 


  Merész és modern: megnyílt a POP&ROLL Art Gallery legújabb kiállítása

Merész és modern: megnyílt a POP&ROLL Art Gallery legújabb kiállítása 

A KEEP SMILING kiállítás szeptember 13-tól november 10-ig ingyenesen megtekinthető a város szívében.
Dreher-születésnap - ikonikus helyszínen

Dreher-születésnap - ikonikus helyszínen 

Felújított relikviákkal, sörtörténeti AI-időutazásos kisfilmmel, id. Dreher Antal kalandjait bemutató társasjátékkal és kedvezményes tárlatvezetésekkel ünnepli fennállásának 45. évfordulóját a Dreher Sörmúzeum.
Megdöbbentő tény egyik legszennyezettebb hazai vizünkről

Megdöbbentő tény egyik legszennyezettebb hazai vizünkről 

Osztrák vizsgálatok szerint a Duna évente 530–1500 tonna mikroműanyagot szállít.
Itt a lista a képzőművészeti vásár idei résztvevőiről

Itt a lista a képzőművészeti vásár idei résztvevőiről 

12 európai galéria egymillió euró értékben hoz kortárs műalkotásokat.
Izgalmas enteriőrök és vadiúj dizájntrendek az idei S/ALON Budapesten

Izgalmas enteriőrök és vadiúj dizájntrendek az idei S/ALON Budapesten 

A szeptember minden lakberendezés iránt rajongó számára izgalmas élményhétvégét tartogat.
Szlovák zarándokturisták özöne várható a hétvégi csapnivaló időben

Szlovák zarándokturisták özöne várható a hétvégi csapnivaló időben 

Minden évben közel 1500 szlovák és magyar hívő érkezik Magyarország katolikus nemzeti kegyhelyére, Mátraverebély-Szentkútra.
MTÜ: magyar sikerek az Európai Virágos Városok és Falvak idei versenyén

MTÜ: magyar sikerek az Európai Virágos Városok és Falvak idei versenyén 

A tájékoztatás szerint a virágos városok és falvak idei európai versenyén összesen 7 ország 11 települése vett részt.
Turisztikai kitüntetés az artistának

Turisztikai kitüntetés az artistának 

Különleges elismerésben részesült Ifj. Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója, amelyet kivételesen nem cirkuszművészeti teljesítményéért, hanem az ország egyetlen autós szafari parkjának vezetéséért ítéltek oda.
Kevés a magyar dió, indulnak a fejlesztési pályázatok

Kevés a magyar dió, indulnak a fejlesztési pályázatok 

Még több dió kellene, de ehhez szemléletváltásra van szükség.

Interjú

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén

Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén 

A Klasszis TopDesign 2024 verseny egyik zsűritagja, Ariana Grüll a tavalyi versennyel kapcsolatos tapasztalatairól mesélt, és arról, hogy mit vár az idei pályaművektől.  
Vylyan Pincészet: Feketén-fehéren, nyáron zöldre váltva

Vylyan Pincészet: Feketén-fehéren, nyáron zöldre váltva 

Indul a verjus-szüret a Villány-siklósi-borvidék egyik legjelentősebb, patinás, több mint 30 éves múlttal rendelkező pincészeténél, a Vylyan birtokon.