Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Különleges városélményt nyújtó közösségi programok, művészeti produkciók és kísérleti városi projektek megvalósítására írt ki pályázatot Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Brand nZrt., amelyre 2024. május 17-ig lehet jelentkezni.

A Budapest Tuning ötletpályázat izgalmas szabadtéri aktivitások, találkozási pontok és alkotások, új zöldfelületek és közösségi funkciók létrejöttét ösztönzi szerte a városban.

A pályázat célja, hogy a kiválasztott projektek új, rendhagyó városhasználati helyzeteket teremtsenek, akár időszakos vagy kisebb léptékű végleges beavatkozások megvalósításával.

Ahogy az elmúlt két évben, úgy most is öttagú szakmai zsűri választja ki majd a legjobb ötleteket. 2022-ben és 2023-ban olyan izgalmas projektek valósulhattak meg, mint például a VALYO szervezésében a Budapest átevezés, a KÜLKÖRÚT néven életre hívott utcafesztivál a Népszínház utcában, a II. János Pál pápa téren és a Teleki téren, illetve az a különleges Dante előadás, amelyet napnyugtakor és napfelkeltekor mutattak be a Gellért-hegyen.

Budapest Tuning
Budapest Tuning
Fotó: Budapest Tuning

Pályázati kategóriák

A projektek megvalósítására most is két kategóriát hozott létre a Budapest Brand nZrt.: pár napos szabadtéri, kulturális-közösségi programok tervezésére a maximális összeg projektenként nettó 3 millió forint, a nagyobb léptékű, közösségi aktivitás szervezését is magában foglaló, rendhagyó városélményt nyújtó, a város tereit közvetlenül formáló közterületi projektekre pedig nettó 10 millió forintot adnak. Az érdeklődőket a www.budapesttuning.hu weboldalon digitális tudástár, nyomtatványok mintái, szakemberek tippjei és javaslatai is várják a költségtervezéstől a közterületfoglalásig.

Töltsd meg a várost az ötleteddel!

A kreatív és egyben megvalósítható ötleteket pályázat formájában 2024. május 17-ig várják a Budapest Tuning pályázati felületén, ahol egyénileg vagy csapatban, de akár a lakóközösséggel együtt is lehet pályázni, a szervezők civil szervezetek, egyesületek, városi kollektívák, fesztiválszervezők, kis- és nagyvállalkozások jelentkezését is várják. A sikeres projektek 2024. július 1. és október 31. között valósulnak meg szerte Budapesten.


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.