Ha jól emlékszem, Pompeiiről gimnáziumi történelemtanárnőmtől hallottam először. Van valahol a távoli Itáliában
egy város, amit kétezer évvel ezelőtt betemetett a láva és a hamu, ami egyúttal konzerválta az utcákat és házakat, sőt bizonyos fokig az embereket is.
Sokakat álmában ért a halál, és még ma is olyan pózban fekszenek a házak mélyén, mint anno, szólt a történet. Jó sztori, gondoltam, aztán sokáig ennyiben is maradt a dolog.
Úgy hozta a sors, hogy az ókori városba csak három évtizeddel később, idén nyáron jutottam el. Az út ma már nem bonyolult és nem is drága: ha rugalmasak vagyunk, a közeli Nápolyba már 25 ezer forintért kifoghatunk retúr repjegyeket, onnan pedig a Circumvesuviana helyi vasút fél óra alatt kivisz Pompeiibe. Szálljunk fel a Nápolyból Sorrentóba tartó vonatra, majd szálljunk le Pompei Scavi-Villa dei Misteri megállónál, amely gyakorlatilag az ókori város lábához épült.
A vonat általában zsúfolt, de az ár felettébb baráti, oda-vissza 6-7 euró. A belépő Pompeiibe kicsit drágább, 20-24 euró attól függően, hogy hol vesszük a jegyet és mit akarunk látni.
Mi az idegenvezetőről (plusz 24 euró) lemondunk, és inkább magunk vágunk neki a városnak – nem bánjuk meg, pedig akkor még nem is sejtjük, hogy mekkora fába vágtuk a fejszénket.
Egy helyi útikönyv szerint
a közeli Vezúv Kr.u. 79. augusztus 24-én kora délután tört ki, lávája és hamuja 6-7 méter vastagon temette be a 20 ezer lakosú várost. Néhány évszázad alatt a neve és a helye is feledésbe merült, az újrafelfedezésére egészen a 17-18. századig kellett várni.
Az első valódi feltárás a 18. század közepén indult meg, jelentősebb előrelépés ezen a téren pedig az 1860-as évektől történt. Mostanáig a város négyötödét sikerült kiásni, de „csak” 1150 holttestet találtak meg – a lakosok többsége tehát feltehetően el tudott menekülni.
Pompeii nem egy szabadtéri múzeum, még csak nem is romok vagy ritkásan fennmaradt épületek halmaza.
Pompeii egy valós méretű város, utcákkal, terekkel, középületekkel, lakóházakkal, templomokkal, színházakkal, fürdőkkel, villákkal, stadionnal, pékséggel, bordéllyal.
Bejárásához minimum ugyanannyi idő kell – órák, de inkább egy egész nap –, mint egy ma is élő városhoz. A bejáratnál kapott térképen 89 célpont van jelölve: Apolló templomába éppúgy ellátogathatunk, mint az amfiteátrumba, vagy benézhetünk bármelyik magánházba.
A cikk további részét megtalálja társlapunk, a Privátbankár.hu Világjáró rovatában.
