Sosem látott számok érkeztek a magyar turizmusról

Az első 200 napban és a vakáció kezdete óta is több vendéget fogadtak a szálláshelyek, mint a tavalyi rekordévben a turisztikai csúcsszervezet adatai szerint.

Az év első kétszáz napjában a turisták száma közel 12 százalékkal, a vendégéjszakáké pedig közel 8 százalékkal alakult a tavalyi felett - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint január elejétől a nyár közepéig több mint 8,8 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, ahol 21,3 millió vendégéjszakát töltöttek. Emellett az iskolai szünidő megkezdése óta eltelt egy hónap is erősebb turisztikai eredményeket hozott az előző évinél. A szálláshelyek forgalma e szűk harminc napban megközelítette a 6 millió vendégéjszakát, mintegy 7 százalékkal meghaladva az egy évvel ezelőtti értéket, míg a nemzetközi forgalom 11 százalékkal növekedett.

Idén július 18-ig már csaknem 19 százalékkal több külföldi vendég utazott Magyarországra, és a belföldi vendégek közül is 6 százalékkal többen pihentek otthonuktól távol. A szálláshelyek forgalma pedig mintegy 8 százalékkal múlta felül a tavalyi rekordévi értéket a vendégéjszakák tekintetében.

Kiegyenlítetten alakult a vendégéjszakák aránya: a nemzetközi vendégek 10,7 millió, míg a hazaiak 10,6 millió vendégéjszakát töltöttek a magyar szálláshelyeken, amely értékek az előző évi mutatókat szintén meghaladják.

Budapesten a külföldi turisták vannak többségben, vidéken a magyarok

A szálláshelyi forgalom 37 százalékából a főváros részesedett az adatok alapján. A közel 8 milliós budapesti vendégéjszakaszám több mint 13 százalékkal alakult 2023 első kétszáz napjának forgalma felett, ezen belül a nemzetközi vendégéjszakák száma csaknem 15 százalékkal bővült, így elérte a 6,7 milliót.

Míg Budapesten 86 százalék volt a nemzetközi vendégforgalom aránya, a fővároson kívül eltöltött vendégéjszakák közel 70 százalékát hazai turisták töltötték a szálláshelyeken. Az adatokból az is látható, hogy a legnépszerűbb térség az év első kétszáz napjában is a Balaton volt, ahol a vendégéjszakák száma közel 7 százalékkal emelkedett az elmúlt év azonos időszakához képest. A térség szálláshelyei a vidéki vendégéjszakák 30 százalékának örülhettek.

Drónnal készült felvétel a fürdőzőkről a balatonboglári Platán strandon 2024. július 12-én. Idén csúcsra érhet a turisták száma.
Drónnal készült felvétel a fürdőzőkről a balatonboglári Platán strandon 2024. július 12-én. Idén csúcsra érhet a turisták száma.
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Berobbant a vakáció

Az NTAK adatok szerint hasonlóan növekvő tendenciát mutat a vakáció első hónapjának turisztikai forgalma is a tavalyi rekordévhez képest. Az elmúlt 30 napban már több mint kétmillió vendég pihent hazánk tájain, 12 százalékkal több mint az előző évben.A tanítási szünet kezdetét követő időszakban a vendégéjszakák száma elérte az 5,6 milliót. Ennek több mint háromnegyedét, 4,3 milliót a vidéki szálláshelyeken foglalták le, amelyek fogalma 5 százalékkal meghaladta a tavalyi év azonos időszakának eredményét. A fővároson kívüli vendégéjszakák 43 százalékát Balatonon töltötték a vendégek a vakáció első harminc napjában, közel 6 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor.

A turisztikai térségek közül a természetes vízparti strandokat kínáló Balaton térségét, továbbá a számos fürdőélményt nyújtó Debrecen és térségét, valamint a Mátra-Bükköt keresték fel leginkább a vendégek. Ebben a három térségben regisztrálták ugyanis a legtöbb vendégéjszakát. Az adatok szerint a Parlament környéke, a Margitsziget, majd a nyíregyházi Sóstógyógyfürdő volt a legnépszerűbb a kicsengetés óta eltelt egy hónapban.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.