Kastélyfeszt és tacskótalálkozó Gyulán

Fesztivállal ünnepli nyolcadik születésnapját a hosszú hétvégén a gyulai Almásy-kastély. A programban szerepel tacskótalálkozó, reformkori kávékülönlegességek kóstolója és élőszereplős tárlatvezetés is - közölte a kastélyt is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. csütörtökön közleményben.

A programok összeállításánál minden esztendőben szempont, hogy valami újat meséljenek az épületről, annak történetéről és az itt élt személyekről - idézi a közlemény Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető igazgatót.

Almásy kastély, Gyula
Almásy kastély, Gyula

"Pénteken 18 órakor induló suttogó tárlatvezetésünk a főurak számára észrevehetetlen cselédség életéről szól. A gróf mellett megjelenik a komorna, a komornyik, a szobalány és a muzsikus is"

- mondta.

Hozzátette, ingyenesen lesz látogatható a Tacskótalálkozó. Az esemény évről évre egyre több tacskótulajdonost és érdeklődőt vonz. Szombaton lesz felvonulás, szépség- és futóverseny is. Az óvodásoknak és alsó tagozatosoknak Gróf Tacskó Dénes tart tárlatvezetést.

A programsorban megemlékeznek az 1848-as forradalom évfordulójáról is. Idén a reformkori és forradalmi kávéházak hangulatát korabeli kávékülönlegességekkel idézik meg Vigyikán György barista közreműködésével. Az előzetesen regisztrálók megkóstolhatják a deákkenyeret, a fűszeres mokkát és az írkávét; és megtanulhatják a kávékóstolást és otthon elkészíthető finom kávés recepteket is - ígérik a szervezők.

A fesztivál részletes programja elérhető a www.gyulakult.hu oldalon.


Kerékpáros kishajókat adtak át a Tisza-tavon

Kerékpáros kishajókat adtak át a Tisza-tavon 

Kerékpáros kishajók teszik még vonzóbbá a Tisza-tavi aktív turizmust.
Speciális módszerrel restaurálják Magyarország legidősebb nagyharangját

Speciális módszerrel restaurálják Magyarország legidősebb nagyharangját 

A veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház Szentháromság harangját 300 év után először mozdítják el a helyéről.
15 milliárd forintra pályázhatnak a hazai turisztikai ágazat szereplői

15 milliárd forintra pályázhatnak a hazai turisztikai ágazat szereplői 

Új programot indít a kormány a turisztikai szolgáltatók megsegítése érdekében.
Hamarosan Nevelőszülők Napja a budapesti Állatkertben

Hamarosan Nevelőszülők Napja a budapesti Állatkertben 

Május 12-én, vasárnap rendezi az "Alapítvány a Budapesti Állatkertért" a tavaszi Nevelőszülők Találkozóját, ahová mindenkit sok szeretettel várnak.
Famászó bajnokságot rendeznek Tatán

Famászó bajnokságot rendeznek Tatán 

Igen, ilyen is van: a Magyar Faápolók Egyesülete nemzetközi előírásoknak megfelelő famászó bajnokságot rendez Tatán, az Öreg-tó partján.
Erre kell számítania annak, aki munkát keres

Erre kell számítania annak, aki munkát keres 

Szinte minden vármegyében lelassult a munkaerő-felvétel.
A 25 éven aluliak szja-mentessége felrázta a munkaerőpiacot

A 25 éven aluliak szja-mentessége felrázta a munkaerőpiacot 

Egyre nehezebb helyzetben a munkáltatók.
Dívák és királyok, régi slágerek és holdfényes koncertek:  idén még sokszínűbb a Paloznaki Jazzpiknik

Dívák és királyok, régi slágerek és holdfényes koncertek: idén még sokszínűbb a Paloznaki Jazzpiknik 

Igazi világsztárok, hazai előadók legjava, kedvezményes belépők.
Néhány alapvetés a szervezet energiaigényéről

Néhány alapvetés a szervezet energiaigényéről 

Manapság sokféle étrendi sajátosság merül fel, és talán még több hóbortszerű divatdiétával találkozhatunk, amelyek olykor nagyon minimális kalóriabevitelre ösztönzik az embereket. Mielőtt bármibe belevágnánk, érdemes tisztázni szervezetünk igényeit.
Vissza a múltba jövő hétvégén, Hévízen!

Vissza a múltba jövő hétvégén, Hévízen! 

A következő hétvégén visszatérhetnek a múltba a látogatók egy eseménysorozat keretében Hévízen.

Interjú

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?