A futófesztivál idén is egyszerre három távot kínál, gondolva mindenkire a legkisebbektől kezdve a hobbifutókon át a vérbeli sportolókig.
A legrövidebb, egy kilométeres családi távot úgy tervezték meg, hogy a gyerekek számára is teljesíthető legyen, a 3,3 kilométeres középtáv Szeged legszebb, ikonikus nevezetességei előtt viszi el a futókat, a 22 kilométeres félmaraton pedig a rutinos versenyzőknek szól. Minden megvásárolt futójegyhez egyedi Continental Futófesztivál 2024 futópóló is jár, amit a helyszínen, a jegyük felmutatását követően vehetnek át a versenyzők.
A hagyományoknak megfelelően a rendezvény ezúttal is a Dugonics térről startol. A napot közös bemelegítéssel kezdhetik a versenyzők, amelyhez a közismert lemezlovas HAMVAI P.G biztosítja majd a zenei aláfestést és Kiss Virág fitnesz világbajnok mozgatja át a rajthoz állókat.
A teljes bevételt jótékony célokra fordítják
A fesztiválra jegyet váltók egy nemes ügyért futhatnak: a befolyó összeg felével a szervezők a 30 éves Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálatot támogatják, akik már 25.000 koraszülött, újszülött baba életét mentették meg speciális mentőautójukkal. A bevétel másik része pedig a nagybeteg kisgyerekeknek a gyógyuláshoz erőt adó Reménysugár – a daganatos gyermekbetegekért alapítványhoz kerül.