Kiosztották a Falusi Turizmusért díjakat

A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2010-ben megalapította a szövetség régóta tervezett szakmai és regionális falusi vendéglátói díjat. A Falusi Turizmusért címet olyan szakembereknek, szaktanácsadóknak, megyei vezetőknek nyújtja át évente, akiknek szakmai tevékenysége kiemelkedő.

Az Év Falusi Vendégfogadója címet pedig régiónként egy-egy olyan falusi szállásadónak adja, akinek vendégfogadói tevékenysége elismert a turisták körében, és a Szövetség hírnevét is méltó módon öregbíti.

Most a 2014. év falusi vendégfogadója díjat hat régió szállásadói kapták meg, míg a szakmai díjat két fő. Az idei év vendégfogadó díjazottjai túlnyomórészt olyan idős házaspárok, akik hosszú évek óta vendégfogadással foglalkoznak, és igen sok családos is akad a visszatérő vendégeik között, akiknek már a gyermekei is oda járnak üdülni párjukkal, kisgyermekeikkel.

A díszoklevelek mellett Barta Julianna békési fazekas, keramikusművész és a Summa Vitae Alapítvány értelmileg sérült lakói által készített kerámiatárgyait is átadták a díjazottak részére.

A díjakat szeptember 23-án az OMÉK-on, a Hermann Ottó Intézet által szervezett Szelíd Térségfejlesztési Modellek című konferencia keretében dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, a Hermann Ottó Intézet Főigazgatója és dr. Szalók Csilla a FATOSZ Elnöke nyújtotta át.

Szakmai díjazottak:

1. Falusi Turizmusért szakmai díj
Dr. Csizmadia László a FATOSZ tiszteletbeli örökös elnöke

2. Falusi turizmusért Posztumusz díj
Deák Ferenc a GYMS megyei falusi turizmus egyesület volt titkára, a FATOSZ volt FEB Elnöke

Dr. Csizmadia László

Dr. Csizmadia László a FATOSZ örökös tiszteletbeli elnöke, aki még a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola főigazgatójaként a 90-es évek elején keresett támogatókat a falusi turizmus fejlesztéséhez, a vidék turisztikai felemeléséhez. Csizmadia László ott bábáskodott a Falusi Turizmus Országos Szövetségének 1994-es alapításánál, majd alelnökként és 2002 óta elnökként vezette csapatát a vidéki turizmus szervezésének és működtetésének igencsak rögös útján. Szakmai tevékenységével, aktivitásával elismertette itthon és külföldön egyaránt azt, amit magyar falusi vendégfogadásként emlegetnek. Nagy gasztronómusként, a magyar borkultúra elhivatott képviselőjeként, a magyar dalkultúra kiváló hangú megjelenítőjeként olyan kapukat nyitott meg a falusi turizmus számára, amelyek nagyban segítették szakterületünk elismertetését és fejlesztését. Három évig az Európai Falusi Turizmus Szövetség (EUROGITES) alelnökeként a hazai falusi turizmus nemzetközi kapcsolatrendszerének kialakításáért sokat tett. Ám bizton állítható, hogy számára még ennél is fontosabb a határon túli magyar szervezetekkel, a magyar kultúrát és turizmust támogató közösségekkel való együttműködés erősítése.

Deák Ferenc

Deák Ferenc a Győr-Moson-Sopron Megyei Falusi Turizmus Egyesület titkára, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetség ellenőrző bizottságának elnöke volt, aki sok évtizedes fáradhatatlan és önzetlen munkájával érdemelte ki a FATOSZ szakmai díját.

A turizmussal, mint szabadidős tevékenységgel először csak turistaként, majd túravezetőként és országjáróként került kapcsolatba. Valamivel később kezdtek el feleségével foglalkozni magával a vendégfogadás megszervezésével és a szállásadással. Szálláshelyük, a Szivárvány vendégház immár több mint tizenöt éve fogadja a vendégeket Tényőn.

Deák Ferenc szívügyének tekintette a falusi, vidéki élet lehetőségeinek bemutatását, hagyományainak életben tartását. Mindezt a falvakban lakó emberek segítségével és segítésével szervezte úgy, hogy a vidéki élettel járó tevékenységeket minél szélesebb körben megismerjék, annak örömeivel és nehézségeivel együtt. Deák Ferenc 2014-ben hunyt el, markáns egyéniségét, humorát sajnos mi már nem élvezhetjük.

Az Év falusi vendégfogadói régiónként

Észak-Magyarország: Kézművesporta és vendégház Varsány

Palócföld szívében, Varsányban 2009-ben került kialakításra a 4+2 férőhelyes Kézműves Porta és Vendégháza, mely 4 napraforgós minősítéssel rendelkezik. A Vendégház bővítésekor kézműves műhelyek épültek azzal a céllal, hogy a vendégek számára további hasznos szabadidő-eltöltési lehetőséget biztosítsanak.. Mára a település egyik meghatározó közösségi színtere lett. Évről évre nő a vendégek száma. A Kézműves Porta folyamatosan nyitva tart, mert 2015-ben a START közfoglalkoztatási program keretében dolgozó asszonyok számára Varróműhelyt alakított ki az egyesület, valamint „Portéka” néven kézműves- és ajándékbolt nyílt. A Vendégházat a Nógrád Turizmusáért Egyesület működteti. A Nógrád Turizmusáért Egyesület 2000-ben alakult, tehát 15 éve vesz részt a megye turizmusfejlesztésében. Megyei és határokon átnyúló konferenciákat, kerekasztal-beszélgetéseket szervez az agroturizmus és vidékfejlesztés, fenntartható települések témában. Számtalan bel- és külföldi kiállításon népszerűsítette a falusi vendéglátást, Palóc földet, Nógrád megyét.

Észak-Alföld: Béke vendégház, Ebes

Béke Péterné Margó és Béke Péter a Debrecen és Hajdúszoboszló között elhelyezkedő Ebesen, csendes, falusias környezetben 14 éve fogadják vendégeiket.

Péter és Margó 1970-ben építette meg hagyományos, többfunkciós családi házát, amelyben jelenleg is fogadják a hozzájuk érkezőket. A vendéglátók személye, valamint az épület és a kert, az idilli környezet garantálja a kisgyermekes családok és a nyugalomra vágyók számára, hogy igazi pihenés legyen a Békééknél eltöltött idő. Már több jelképes "unokájuk" is van a vendéggyerekek köréből. Margó mama süteményei és Péter papa nyuszijai rabul ejtik a kicsik szívét.

A kicsiny „farmon” baromfit, nyulat, kecskét és galambot nevelnek. A gyermekek – és persze a felnőttek is – belekóstolnak a falusi életbe: simogatják, etetik az állatokat. Vendégeik az udvaron megtermelt termékeket, az azokból előállított élelmiszereket fogyaszthatják Az udvaron kemence, a kertben szalonnasütő és bográcshely várja azokat, akik a szabadban való főzést kedvelik. Házukban garantált a gasztronómiai élmény.

Dél-Alföld – Família tanya, Szatymaz

A Família Tanya a Fehértó tájvédelmi körzet területén helyezkedik el, Szegedtől 10 km-re. A tanyához egy tágas, rendezett udvar tartozik, ahol lehetőség van medencés fürdésre, napozóágyak, grillsütők, bográcsos ételek készítésére. A vendégeknek rendelkezésére állnak napernyős hinták, napozóágyak, gyermekhinta, kosárpalánk, homokozó.

A Vendégháztól néhány száz méterre található a fehértói madárkilátó, itt főleg a tavaszi és őszi időszakban gyönyörű látványt nyújt a madárvonulás.

Üzemeltetője Német Nándorné, aki panziós falusi vendéglátó képzettséget szerzett és az 1998-ban megalakuló Napraforgó Falusi Vendéglátók Alsó-Tiszavidéki Közhasznú Egyesület alapító tagja és azóta is aktív tagja. Az egyesület megalakulása óta az újonnan falusi vendéglátó tevékenységet kezdő magánszemélyeknek, vállalkozásoknak bemutatja vendégházát, több alkalommal szervezett kézművesek tevékenységének bemutatásával ingyenes látogatásokban közreműködik.

Közép-Dunántúl – Juhász ház, Bakonybél

Juhász Péter és felesége, Zsuzsa kedves, segítőkész közgazdász és mérnök házaspár, akik igazi falusi vendéglátószemélyek. Nem hiába büszkélkedhetnek számos visszatérő vendéggel két bakonybéli vendégházukban, a Juhász Házban és a Pál Házban. Vendégeiknek kiváló, saját készítésű pálinkával, mennyei birssajttal és aszalt gyümölcsökkel, házi dagasztású kenyérrel és vegetariánus, illetve vegán ételekkel várják.

Bakonybél fontos része a monostor, ahol szerzetesek élnek, a vallási turizmus évente sok látogatót hoz a településre. A jelentősebb vallási ünnepekkor a Juhász Ház és az évek során kialakított, alig száz méterre elterülő Pál Ház – melynek szintén a házaspár a tulajdonosa és üzemeltetője – is az ország más részeiről érkező hívők kedvelt szálláshelye.

Hangulatos szobák, rendezett udvar, bakonyi levegő, egészséges ételek, szívélyes vendégfogadás várja azokat, akik a Juhász házba jönnek feltöltődni az év bármely szakában, legyen az természetkedvelő vagy nyugalomra vágyó turista. A házigazdák pedig minden alkalommal egy kis „szeretetbatyuval” engedik el a nyaralás végén a náluk megszálló vendégeket, akiket mindig örömmel és barátsággal várnak vissza a következő évben.

Dél-Dunántúl – Keresztes Vendégház, Mosdós

A vendégház Mosdóson, mikroklímája miatt a Zselici Patikaként emlegetett településen működik 2008 óta. A vendéglátók a nyugodt pihenésre és élményekben gazdag hazatérésre vágyóknak ajánlják 5 + 4 férőhelyes házukat. A vendég tényleg, mintha csak hazalátogatna. A házigazdák gondoskodnak róla, hogy igazi házi jellegű, népi ételeket kóstolhassanak náluk, megismerjék a hagyományos somogyi ízeket a kertben termett zöldségekből, gyümölcsökből.

A háziasszony mottója: „Jót a jónak, természetest a természetesnek”. Házi lekvárokat (rebarbara, feketeszeder, csipkebogyó) készít, amelyet a vendégek nemcsak megkóstolhatnak, hanem meg is vásárolhatnak. A házi pálinka és bor mellett házi szörpökkel (menta, levendula, málna, bodza) kényeztetik a vendégeket. De lehet kóstolni és vásárolni gyógynövényekből készült, különleges teakeveréket vagy fűszereket. Házi termékeikért elnyerték a „Kaposvár Kincse” tanúsító védjegyet. A vendégház 2010-ben „Dél-Dunántúli Ökoporta” minősítést szerzezte meg.

Nyugat-Dunántúl – Kétvölgy vendégház, Kétvölgy

Vas megyében az Őrséghez és a hármas határhoz (Ausztria, Szlovénia, Magyarország) közel, a csodálatos erdei környezetben fekvő Vendvidéken, Kétvölgyön található az a vendégház, amit dr. Koledits Ferencné és férje vezetnek hosszú évek óta.

A Kétvölgy vendégházat pár éve már nyugdíjasként, férjével együtt családi vállalkozásban működtetik, kora tavasztól késő őszig. Több mint 10 éve egy kirándulás alkalmával jutottak el erre a gyönyörű vidékre, melybe azonnal beleszerettek, és itt egy családi házat vásároltak vendégfogadás céljára, amit azóta is gondosan fejlesztenek, szépítenek, újítanak.

Hagyománytiszteletük is példaértékű. A Kétvölgy Vendégház különlegessége, hogy hozzá szervesen kapcsolódik egy boronafalu nagyon régi, műemlék parasztház, mely a környéken egyedülállóan egy fakéményes, „füstös” konyhából és egy szobából áll. Ezt is szépen, eredeti állapotban rendbe hozták, zsúptetejét felújították, és benne eredeti berendezéseket őriznek. Népi műemlékként nyilvántartott épület, amely az ide látogatók részére is megtekinthető.

A vendégház négy napraforgós védjegyminősítéssel rendelkezik, 2013-ban pedig megkapták az Őrség kiemelt szálláshelye címet is a falusi turizmusban végzett kiemelkedő szolgáltatásért, az Őrségi Nemzeti Park - Nemzeti Park Termék Védjegy elismerő cím birtokosai.


Ha elvonulva a város zajából...

Ha elvonulva a város zajából... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.