Kultúrházak éjjel-nappal: mindennapi hagyományaink

Országszerte több száz kultúrház csatlakozott színes programokkal a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű rendezvénysorozathoz, amely idén a Mindennapi hagyományaink tematika mentén zajlik február 10. és 12. között.

Tizenegyedik alkalommal hirdették meg az eseménysorozatot, így elmondható, hogy a közművelődés bevált és hagyományos ünnepe, amelyet ezúttal is a farsangi időszak végén tartanak meg a kulturális tárca 10 millió forintos támogatásával - mondta el a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján a kultúráért felelős államtitkár.

Hoppál Péter hozzátette: a sorozathoz tavaly 600 intézmény csatlakozott 2000 programmal, az idei regisztráltak száma pedig már túllépte az 500-at. A Kultúrházak éjjel-nappal kiemelt médiapartnere az m5 csatorna lesz.

Az államtitkár beszámolója szerint 2015-ben 5600 szervezet végzett közművelődési tevékenységet Magyarországon, csaknem 29 ezer közösségi tér szolgálta a közművelődést, és 18,5 milliárd forintos pályázati forrás állt a terület rendelkezésére.

Rendszeres közművelődési tevékenységet 35 600 csoport folytat, több mint egymilliós összlétszámmal - jegyezte meg az államtitkár, hozzátéve: a Kultúrházak éjjel-nappal azokhoz is igyekszik közel vinni az aktív kultúrát, akik nem tagjai a közművelődési egyesületeknek.

Hoppál Péter kiemelte: szeptembertől ismét elérhető lesz hét felsőoktatási intézményben a közösségszervezés alapszak, ezen belül több szakirány.

Juhász Erika, a Művelődéstudományi és Andragógiai Szakbizottság társelnöke hozzátette, hogy a három szakirányt a felsőoktatási intézmények különböző módon hirdetik, de mindegyikben nagy hangsúlyt kap majd a gyakorlat.

Bordás István, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke, a Kultúrházak éjjel-nappal főszervezője hangsúlyozta: céljuk azt megmutatni, hogy szinte minden településen van egy közösségi színtér, kultúrház, alkotóház, ahol tartalmasan, közösségben lehet eltölteni az időt.

Novák Péter, az esemény védnöke pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a kulturális kínálat ugyan fontos dolog, de "a közönség feladata, hogy biztosítsa a keresletet".

Klein Marianna, a sajtótájékoztatónak otthont adó Vigyázó Sándor Művelődési Ház igazgatója elmondta, hogy a rendezvény három napja során mesemondó estet szerveznek felnőtteknek, lesz táncház, filmklub, és nosztalgia táncpartit is tartanak Rákosmentén.

A Kultúrházak éjjel-nappal sorozathoz még csatlakozni kívánó intézmények február 5-ig regisztrálhatnak; a folyamatosan bővülő program a www.kulturhazak.hu honlapon található meg.

Forrás: MTI


Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.