Maga síelne itthon?

A töprengésben segíthet az idén májusban alakult Chernel István Sí- és Turisztikai Klaszter valamint a Magyar Turizmus Zrt. hazai sízést támogató, népszerűsítő Síelj Itthon névre hallgató kampánya, melyet kedden, Budapesten mutattak be.

11 millió vendégéjt háltunk el belföldön tavaly, csupán 15%-át télen. Azt is főleg karácsony környékén. Törték a fejüket a turisztikai szakik, hogy lehetne növelni a számot. Ott van például az a közel 500 ezer síelő honfitársunk, aki nem biztos, hogy kielégítő módon él a hazai síelés adta lehetőségekkel. Vagy ott vannak azok, akik még nem tudnak síelni. Így már egész nagy a merítés lehetősége, de a meggyőzés során bizonyára akadnak kihívások, ha stimmel az - mint azt Fehér Gyula, a klaszter ötletgazdája, síbolt tulajdonos állítja -, hogy mindössze a hazai síelők mintegy 10-15 százaléka síel itthon. Az alacsony aránynak azonban nem az ismertség hiánya az oka, hanem egyfelől a földrajzi sajátosságok miatti szerényebb kapacitás, illetve az emiatt - főleg - hétvégén előforduló tömegjelenetek - ismerte el több, a hétfői kampánybemutatón megjelent pályaüzemeltető is. A tumultust meg lehet úszni egy-egy hétköznap. Aki ráér, több sípályán is kaphat ilyenkor kedvezményeket.

A másik, nem kevésbé nyomós ok a hóbiztosság, azaz bizonytalanság, amin bizonyos szintig segít a hóágyúzás, illetve egyes síterepek - Eplény, Mátraszentistván - hűvösebb mikroklímája. És bár Fehér szerint állítólagos a globális felmelegedés, azért akadnak, akik aggódnak. Szerintük a mi szélességi körünkön aligha érdemes 1500 méter alatt síközpontban gondolkodni. De inkább hulljon a pelyhes fehér!

Ugyanakkor vitathatatlan előny a hazai terepek közelsége, ami különösen a síelni tanulás esetében segítség. Erre pedig valóban nem mindegy, hogy mennyit költünk és hol, főképp ha egy hét drága szerencsétlenkedést követően úgy döntünk: ennyi pont elég volt. „Fontos, hogy itthon tanuljunk meg síelni, használjuk ki a hazai sípályák adta lehetőségeket” - javasolta Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatója. „Nem szögesdrótot kívánunk állítani, hogy csak itthon síeljünk, de itthon is” - magyarázta Fehér Gyula.

Szerinte a hazai terepek hatékonyan kiszolgálhatják az általa ismertetett trendet, mely szerint manapság a síelők is gyakoribb, de rövidebb időszakokra kelnek útra. A kérdés, hogy a magyar síterepek meríthetnek-e a Fehér által hivatkozott 107 millió síző generálta forgalomból akár értelmetlennek is tűnhet. De meglepetésünkre Erbeszkorn Tamás, a mátraszentistváni Sípark sajtósa elmondta, hogy hozzájuk sokan érkeznek Szlovákiából, Lengyelországból vagy akár budapesti nagykövetségek dolgozói.

Magyarországon összesen 40 sípálya és 68 sílift található. Utóbbiból 22 darab műanyag tanulópályát szolgál ki. A maradék 46 szolgálja ki a havas pályákat. Továbbra is van 18 olyan pálya, ahol a rendszerváltásig üzemelt lift. Ezek fejlesztése 3-5 éven belül megkezdődhet - tudtuk meg a klasztertől, melynek jelenleg 18 tagja van, köztük a „nagyok”, Mátraszentistván, Eplény, Kékestető. A klaszter feladata az együttműködés megszervezése, népeszűsítés, pályázatokhoz való hozzáférés segítése.

Tűzhelyzet Európában, térségünk is érintett

Tűzhelyzet Európában, térségünk is érintett 

Akadémiai jelentés a kockázatokról.
Családi fesztivál Balatonfüreden

Családi fesztivál Balatonfüreden 

Alfáktól Omegáig – Családi fesztivál egészséges egyensúlyban a digitális világgal.
Feloldották az importtilalmat, zöld utat kapott a Gerecse-túra is

Feloldották az importtilalmat, zöld utat kapott a Gerecse-túra is 

Feloldották a száj- és körömfájás miatt elrendelt importtilalmat.
Planet Lens: természetfotósok, filmesek díjazása Veszprémben

Planet Lens: természetfotósok, filmesek díjazása Veszprémben 

A május 15-18. között zajló esemény idén Veszprémben, Európa 2023-as Kulturális Fővárosában jubilál.
Kipukkad a GDP-lufi, de a zöld növekedés is zsákutca

Kipukkad a GDP-lufi, de a zöld növekedés is zsákutca 

Fontos témákról, élénk érdeklődés mellett folyt május 13-án a Magyar Természetvédők Szövetsége által szervezett kerekasztal-beszélgetés a MagNet Házban.
Közel kétezer futó a Kékestetőn

Közel kétezer futó a Kékestetőn 

Május 18-án huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a Renault E-Tech Kékes Csúcsfutást, Magyarország egyik legikonikusabb és legszebb kihívást jelentő futóversenyét.
Gyerek Szigettel kezdődik a vakáció

Gyerek Szigettel kezdődik a vakáció 

Három nap móka, kacagás, tanulás és felfedezés – ez vár minden családra a Hajógyári-szigeten.
Hol élt igazából társasági életet napi mozgás közben a Nemzet Színésze?

Hol élt igazából társasági életet napi mozgás közben a Nemzet Színésze? 

Egy ikonikus budai gyógyfürdőben.
Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai

Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai 

A ragadós száj-, és körömfájás járvány miatt korábban elrendelt korlátozásokat enyhítették.
Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól

Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól 

A döntés hátterében a kormányzati finanszírozás leállása állhat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.