Március végéig lehet pályázni a MaReSz szakmai díjaira

A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége meghirdette a rendezvényszervező- és szolgáltató szektor „legFLASHebb" szakmai pályázatát, a FLASH AWARD-ot, mellyel a hazai rendezvényszakma legkiemelkedőbb teljesítményeit szeretnék díjazni.

A 2023-ban megrendezésre kerülő versenyen a 2022-ben Magyarországon (vagy külföldön, de magyar megbízónak) megvalósított projektekkel, az alábbi 7 kategóriában lehet pályázni:

Esemény; Rendezvényhelyszín; Catering szolgáltatás; Stand/event design kivitelezés; Digital Event; Technikai rendezvényszolgáltatás; Kiegészítő rendezvényszolgáltatás.

Az idei verseny különlegessége, hogy a Digital Event kategóriában – tekintettel a pandémiás időszakra – nemcsak a 2022-es, hanem a 2021-es és a 2020-as évek online és hibrid rendezvényeivel is lehet nevezni.

A pályamunkákat a rendezvényszervező szektor különböző területeiről érkező szakemberek két fordulóban értékelik. Első körben az online zsűri bírálja el a pályázati anyagokat, ahonnan a legtöbb pontszámot elérő pályaművek shortlist-re kerülnek, majd ezekből a legjobbnak ítélt pályázatokból a szűkített zsűri választja ki az egyes kategóriák győzteseit. A nyerteseket a májusi díjátadó eseményen jutalmazzák.

Fontos tudnivaló, hogy a pályázaton nem csak MaReSz tagok, hanem a Szövetségen kívüli, a rendezvényszakmához kapcsolódó cégek is részt vehetnek.

A pályázat menete, a különböző kategóriák leírása és kritériumrendszere a www.flashaward.hu oldalon érhető el.

Az elkészült pályamunkákat 2023. március 31-ig kell eljuttatni a szervezőknek.

A MaReSz Titkársága készséggel áll az érdeklődők rendelkezésére a +36 30 485 2778-as telefonszámon vagy az [email protected] e-mail címen.

 


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.