Megduplázta a vendégéjszakák számát az EKF

Több mint kétszeresére nőtt a Veszprémben töltött vendégéjszakák száma idén áprilisban és májusban az előző év hasonló időszakához képest, és meghaladta a tavalyi főszezon mutatóit is - hangsúlyozta a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) program első öt hónapját összegző és az elkövetkező hetek kiemelt programjait bemutató hétfői veszprémi sajtótájékoztatón a város polgármestere.

Porga Gyula elmondta, hogy 14 370 vendégéjszakát töltöttek Veszprémben idén április, május folyamán, ami 117 százalékkal haladja meg a tavalyi év hasonló időszakának adatait, miközben országosan 3 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma ebben az időszakban az előző évhez képest. A Veszprémbe érkező külföldiek száma áprilisban és májusban több mint másfélszeresére nőtt az előző év azonos időszakához képest - tette hozzá. Mint mondta, az EKF programsorozat kezdetétől május végéig csaknem 1800 programot tartottak, és az események 83 százaléka ingyenes volt.

Mike Friderika, a VEB2023 EKF programfejlesztési igazgatója emlékeztetett arra, hogy a rendezvénysorozat félidejéhez érve június 14. és 18. között rendezik meg a Felező Ünnepet. A Gyárkertben koncertsorozat várja a látogatókat, fellép az angol származású Tom Odell, a techno és fúvószenekari zene keverékét játszó Meute, a 90-es években alakult brit Morcheeba, a soul-, jazz- és funkdallamokat játszó Chet Faker, a belga Lost Frequencies és a Szegeden alapított City Rocks. Vasárnap este rendezik meg a veszprémi Séd-völgyben egy másfél kilométer hosszú asztal mellett a Hosszúasztal Piknik elnevezésű programot, amelynek keretében a közös étkezésen kívül asztal szépségversenyt is szerveznek, kísérőprogramként pedig zenészek és mutatványosok szórakoztatják a résztvevőket - tette hozzá Mike Friderika.

 

Forrás: MTI


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.