Megválasztották az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatóját

A nyertest a szövetség ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikációjában megtalálható biciklisbarát szolgáltatói közül választották ki.

 A szövetség azzal a céllal indította útjára a szavazást, hogy minél több ember megismerhesse a hazánkban található számos kerékpárosbarát szálláshely, vendéglátóhely vagy attrakció egyikét, amelyek magas minőségű kerékpárosbarát szolgáltatást nyújtanak. 

Idén az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatója címet a Sarudi Töltés Fröccsterasz és Hamburgerező nyerte el, amelyet a szövetség ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikációjában megtalálható biciklisbarát szolgáltatói közül választották ki. 


Fotó: MAKETUSZ


Az ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikáció több mint két éve segíti megtervezni a túraútvonalakat, de a biciklisek nyomon követhetik rajta azt is, hogy mely szolgáltatónál milyen ellátásban lehet részük: hol van szervizpont, szállás, vagy éppen vízvételi lehetőség. 

„Idén már több mint 800 kerékpárosbarát szolgáltató vett részt ebben a szavazásban és közülük ötöt választottunk ki, hogy  döntőbe jussanak. A kerékpárosbarát szolgáltatások között vannak szálláshelyek, vendéglátó egységek és attrakciók is. Az előző évben az Arcanum Hotel nyerte el a díjat, idén több vendéglátóhely is volt a döntősök között. Az utolsó pillanatig nagyon szoros volt a verseny a  Tersztyánszky Bisztró és a Sarudi Fröccsterasz között, de végül az utóbbi lett a befutó a közönségszavazatokkal” – mondta el Coates Ádám, a kerékpárosbarát hálózat projektvezetője.

 


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.