Dermesztő hideg, de forró hangulat fogadta a résztvevőket Magyarország legnagyobb téli futóversenyén. Bár a reggeli órákban a hőmérséklet próbára tette a kitartást, a rajtzónában összegyűlt tömeg energiája hamar felforrósította a levegőt. A nevezők száma igazolta, hogy a téli futás mára igazi tömegmozgalommá vált, a versenyre az ország minden pontjáról, több mint 500 településről érkeztek versenyzők.
Fotó: Budapest Sportiroda
A téli futóünnepen a kezdőktől a tapasztalt futókig mindenki megtalálta a hozzá illő távot. A nap legnépszerűbb száma, a félmaraton (21,1 km) mellett 10 és 3,4 kilométeren is népes mezőny állt rajthoz, a legelszántabbak pedig a 21+10 kilométeres kombinációt választva dupláztak a fagyban.
A félmaratonon indulók 10 százaléka életében először teljesítette a távot, azaz rögtön egy extrém téli kihívással kezdve félmaratoni futókarrierjét.
„Fantasztikus látvány volt a rajtnál a több ezer gőzölgő lehelet, ami egyszerre mutatta a tél erejét és a közösségünk megingathatatlanságát. A részvétel a legjobb visszajelzés számunkra: a magyar futótársadalom elszántsága időjárásálló. Azt látjuk, hogy a tavalyi év lendülete nemhogy kitart, de tovább is fokozódik. Büszke vagyok minden célba érkezőre, különösen azokra, akik ebben hidegben nemcsak a távot, hanem – gondolva a nehezített körülményekre – önmagukat is legyőzték” – értékelte a napot Kocsis Árpád, a BSI ügyvezetője.
A verseny leglátványosabb pillanata idén is az átfutás volt a Megyeri hídon.
A futók a Duna felett, a párás, havas téli panorámában teljesítették a kilométereket. A mezőnyben rutinos futók, lelkes amatőrök, családok és a 80 év feletti szenior futók vállalták ezt a kihívást az élményért cserébe.
A zord körülmények miatt különösen felértékelődött a felkészülés és a frissítés szerepe. Az esemény névadó támogatója szerint éppen ezek a pillanatok mutatják meg a sport valódi arcát.