Mit tegyünk, ha már csak a válás lehet a megoldás?

Gyakori eset, hogy olyannyira megromlik a házasság, amit már képtelenség helyrehozni, ezért a válás az egyetlen út. Ez egy rendkívüli helyzet mindenki életében, ami általában sok idegeskedéssel jár, hiszen komoly döntéseket kell meghozni, miközben érzelmileg és fizikailag is leválunk társunkról.

Ehhez pedig tisztán gondolkodásra van szükség, ami nem annyira egyszerű, inkább egy érzelmi hullámvasútra hasonlít ilyenkor az életünk. Gyakran vagyunk feszültek és idegesek emiatt, ami kihat az emberi kapcsolatainkra, valamint a gyerekeinkre is.

Segítségünkre lehet Dr. Sass Rita, aki az egyik legjobb családjogi ügyvéd Budapesten, így hatékonyan képviselhet minket a válóper során. Ilyenkor sor kerülhet a gyermekelhelyezés tárgyalására, tartásdíj megállapítására, illetve egyéb családjogi ügyekre is, ami csak plusz terheket róna amúgy is instabil lelki állapotunkra.

A tapasztalat sokat számít

A családon belüli kapcsolatok alapjában véve nagyon érzékenyek, mivel szoros kötelékekről van szó, így nehezebb a vitás ügyeket egyedül rendezni. Sok esetben a felek képtelenek egymással emberi hangon kommunikálni, mert az érzelmeik és vélt vagy valós sérelmeik annyira elragadják őket.

Ezért jól jön egy jogi ügyekben jártas, bírósági gyakorlatot ismerő, határozott fellépésű ügyvéd, aki az eljárás minden szakaszában mellettünk áll. Rengeteg terhet vehet le a vállunkról, ha nem nekünk kell utánajárni a jogainknak, a lehetőségeinknek. Ráadásul az elért siker is nagyobb valószínűséggel fog bekövetkezni, az ügyvéd a törvények ismeretében a mi malmunkra hajthatja a vizet.

Az ügyvéd egyik legnagyobb előnye, hogy indulatok nélkül, tárgyilagosan tud az ügyre koncentrálni, ezzel elősegítve az eredményes végkimenetelt. Az első kérdés, ami felmerül egy bontóper során, hogy a felek képesek és hajlandók-e közös megegyezéssel elválni.

A válás legegyszerűbb módja

Közös megegyezés esetén nem kell előadni a válás okait, viszont alapfeltétel, hogy a felek meg tudjanak állapodni bizonyos kérdésekben. Meg kell egyezniük a közös gyermek feletti szülői felügyelet gyakorlásáról, a különélő szülő és a közös gyermek kapcsolattartásáról, a tartás mértékéről, illetve a közös lakás használatáról, valamint az esetleges házastársi tartásról is.

Egy felkészült ügyvéd egy jól megfogalmazott egyezséggel nagymértékben elő tudja segíteni a válás menetének lerövidülését. Amennyiben a felek meg tudnak egyezni a fent említett kérdésekben, a bíróság végzésével jóváhagyja azt, ami egyenértékű az ítélettel.

Egyoldalú válás

Ha teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott a házasság, a bíróság bármelyik fél kérelmére felbontja azt. A bíróság nem azt vizsgálja ilyen esetben, hogy melyik házastárs a vétkes, illetve mi vezetett a válás megromlásához.

Arról győződnek meg, hogy a házasság valóban véglegesen megromlott és annak helyreállítására nincs lehetőség. Ezt szükség esetén tanúk meghallgatásával támasztják alá. Ebben a szituációban is felmerülnek kérdések, amelyek miatt jogi segítségre szükség lesz.


Komolyzenei fesztivál Szegeden

Komolyzenei fesztivál Szegeden 

Az április 1-jéig tartó eseménysorozat idén Bartók Béla halálának nyolcvanadik évfordulója köré szerveződik.
André Kertész kiállítás a Capa Központban

André Kertész kiállítás a Capa Központban 

Válogatás André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből.
Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten

Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten 

A Nemzetközi Termálturisztikai Konferenciát június 4-6. között tartják a magyar fővárosban.
Hazai kutatás a bolygónk sorsáról

Hazai kutatás a bolygónk sorsáról 

A friss kutatás szerint környezetbarát termékek vásárlásával nyugtatja a lelkiismeretét bárki, mintsem csökkentené a fogyasztását
Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában

Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában 

Különleges látványban lehet részük azoknak, akik a belvárosi Falk Miksa utcába látogatnak: egy 400 kilós műalkotás tűnt fel a Virág Judit Galéria előtt.
A Fürdőszövetség  az idei tervekről

A Fürdőszövetség az idei tervekről 

2023-ban 33 millió vendég járt a magyarországi fürdőkben, tavaly ennél 5 százalékkal több, de ez még mindig elmaradt mintegy 10 százalékkal a 2019-estől.
Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban

Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban 

A fényképezés nem csupán dokumentáció, hanem felfedezés is – a valóság rétegeinek feltárása, a láthatatlan láthatóvá tétele.
Ilyen lesz az idei évad Szigligeten

Ilyen lesz az idei évad Szigligeten 

Május 1-jén a 35. Mediawave Fesztivállal indítja útjára a 2025-ös tavaszi-nyári évadot a Szigliget Várudvar.
Hétvégén még síelhet a Mátrában

Hétvégén még síelhet a Mátrában 

Kiváló, havas pályák, tavaszi síélmény vár mindenkit – üzenik a szervezők.
Sajátos módon ünnepli születésnapját a gyulai kastély

Sajátos módon ünnepli születésnapját a gyulai kastély 

Immár negyedik éve szervezik meg a találkozót, amely akkora népszerűségre tett szert, hogy kihagyhatatlan programelemmé vált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.