MTÜ: kiemelkedő évet zárhat a turizmus Magyarországon

Az első háromnegyed év adatai alapján idén is kiemelkedő évet zárhat a turizmus Magyarországon - mondta Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója a legfrissebb statisztikai adatokra reagálva pénteken az MTI-nek.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatai szerint szeptemberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,3, a belföldi vendégeké 3,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a teljes forgalom együttesen 5,4 százalékkal nőtt.

A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron számolt összes bruttó árbevétele 14,8 százalékkal csaknem 44,5 milliárd forintra emelkedett. A szállodai szobák ára országos szinten 10,2 százalékkal, Budapesten 14 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

Az első kilenc hónapban a kereskedelmi szálláshelyek 6,8 százalékkal több, összesen 23,5 millió vendégéjszakát regisztráltak.

Guller Zoltán rámutatott: Magyarországon 2010 óta folyamatosan nő az idegenforgalom, az ágazat minden fontos mutatója emelkedett szeptemberben, és az év első kilenc hónapjában is. A turizmus dinamikus növekedésével idén elérheti a 30 millió vendégéjszakát, ami fontos a 2030-as stratégiai célhoz, miszerint addigra eléri az 50 millió vendégéjszakát Magyarország.

A magyar turizmusban óriási növekedési potenciál van, a kormány ezért hirdette meg a Kisfaludy szálláshelyfejlesztési konstrukciót - tette hozzá. A program segítségével újabb szállodák, és panziók nyílhatnak az országban, a meglévők pedig minőségi fejlesztéseket valósíthatnak meg.

Kitért arra is, hogy tovább folytatódott a bevételek növekedése is, ennek a mértéke meghaladta a vendégéjszakák növekedését. A szállásdíjbevételek közel 16 százalékkal nőttek szeptemberben, az első kilenc hónapban pedig több mint 18 százalékkal. Ez fontos lépés a minőségi turizmus felé - mondta.

Kiemelte: a kedvező nyári főszezon után most a szezonon kívüli adatok is jelentős javulást mutatnak, ami jó hír. A turisztikai ügynökség elsődleges célja a szezonalitás csökkentése.

A 10 legfontosabb küldőpiac teljesítménye több mint 7 százalékkal emelkedett az első kilenc hónapban, ezen belül az orosz piac csaknem 30 százalékkal, a német 9 százalékkal, és a környező országokból is jelentősen nőtt az ide érkezők száma - ismertette.

Forrás: MTI


Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.
Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt

Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt 

A kihívást az okozza, hogy a résztvevők felszerelését a két part között szállító motoros kishajók a sekély víz miatt nem tudják biztonságosan megközelíteni a révfülöpi partot.
Nyáron újra látogatható a Miskolctapolcai Barlangfürdő

Nyáron újra látogatható a Miskolctapolcai Barlangfürdő 

Augusztus 20-án újra kinyit a két éve leégett Miskolctapolcai Barlangfürdő, a kültéri medencékkel együtt.
Medencelezárások a kehidakustányi fürdőben a vízhiány miatt

Medencelezárások a kehidakustányi fürdőben a vízhiány miatt  

Türelmet és megértést kérnek a látogatóktól.
Koncertek, légtornászok, tűz show a nagymarosi fesztiválon

Koncertek, légtornászok, tűz show a nagymarosi fesztiválon 

Nemzetközi sztárfellépők, koncertek, különleges audiovizuális produkciók, utcaszínházi performanszok, kézműves alkotói workshopok és vízi élményprogramok.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.