Önkormányzati cég veszi át a tamási termálfürdő üzemeltetését

Az Aquaplus Kft. helyett az önkormányzati tulajdonú Tamási Vagyongazdálkodó Kft. üzemelteti a jövő év januárjától a helyi termálfürdőt, ahol tavaly novemberben egy tűzeset miatt jelentős kár keletkezett - közölte a város polgármestere csütörtökön az MTI-vel.

Porga Ferenc (Fidesz-KDNP) elmondta, a szerdai képviselő-testületi ülésen arról is döntöttek, hogy eredménytelenné nyilvánítják a fürdő felújítására és üzemeltetésére indított közbeszerzési eljárást, és a helyreállításra új pályázatot írnak ki. "A jelenlegi energiaárak mellett senki nem vállalkozott arra, hogy a fürdőt üzemeltesse" - mondta a város vezetője. A tamási önkormányzat év elején 50 millió forintos támogatást kapott a Magyar Turisztikai Ügynökségtől a felújítás tervezésére, a kivitelezés becsült költsége másfél milliárd forint volt. A most tervezett helyreállítás néhány százmillió forintba kerülhet - tette hozzá. A tavalyi tűzben károsodott a fürdőépület teteje, a villamos hálózat, és károkat okozott az oltásnál használt víz. A fürdő nem üzemel teljeskörűen, jelenleg heti két napon zárva tart, két napon csak egy kültéri termálmedencét, hétvégenként pedig a medencét és részlegesen a szaunákat lehet használni.

A polgármester azt mondta, a vagyongazdálkodó kft. meg fogja vizsgálni, hogy január 1-jétől milyen lehetőségek lesznek a fürdő kinyitására. A város vezetése erre a télen kevés esélyt lát, a cél, hogy a jövő nyáron ki tudják nyitni a létesítményt - tette hozzá. Az önkormányzat és a sándorfalvai székhelyű Aquaplus Kft. közötti, 2011-ben kötött, húszéves üzemeltetési szerződést közös megegyezéssel szüntették meg, egyik fél sem kívánta azt meghosszabbítani - jegyezte meg Porga Ferenc. Kónya Józsefné, az Aquaplus fürdőüzemeltetési vezetője azt mondta, az, hogy a tűzeset óta a tamási fürdő csak részben működik, nem éri meg az üzemeltetőnek. "Nem látjuk, hogy a közeljövőben normális üzemeltetési keretek között hogyan működhetne a fürdő, ezért módosítottuk úgy a szerződést, hogy december 31-ig vállaljuk az üzemeltetést" - tette hozzá.

Forrás: MTI


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.