Ötnapos fesztivállal nyílt meg újra az Operaház

Ötnapos fesztivállal nyílt meg újra az Operaház: gálakoncerttel, Erkel Hunyadi László című operájának ősváltozatával és MacMillan Mayerling című balettjével ünneplelte a Magyar Állami Operaház, hogy csaknem öt év után ismét felgördülhetett a függöny a felújított Andrássy úti Ybl-palotában. Újraindultak a háznéző túrák is.

Az Opera múlt csütörtöki közleménye szerint a szombati nyitó gálát megelőzően már pénteken és szombaton is tartottak diákpremiereket, a Hunyadi László ősváltozatával vasárnap, MacMillan Mayerling című balettjével hétfőn várják a közönséget, március 15-től pedig látogatói túrákon is megismerkedhetnek az érdeklődők a felújított Ybl-palotával.

A premiereket követően, március 15-én újraindultak az Operaházon belül a vezetett túrák. A nemzeti ünnepen 10 óra 30 perc és 16 óra 30 perc között másfél óránként indultak a közönségforgalmi terekben vezetések magyar és angol nyelven. Mint a közleményben kiemelték, az MVM úgy döntött, hogy az Operaházzal kötött stratégiai együttműködés keretében a 2023/24-es évadig támogatja a dalszínház tevékenységét és további 100 diákelődadás létrejöttét. A megújuló MVM OperaKaland az új bemutatók főpróbáinak megtekintését teszi lehetővé középiskolás osztályok számára. A sorozat március 11-én a Hunyadi László előadással kezdődött, amelyet másnap a Mayerling diákpremierje követett.

Forrás: MTI


Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát

Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát 

Lüktető ritmusok, magukkal ragadó dallomok: A kubai szenvedély Budapestre érkezik.
Fókuszban a gólyavédelmi program

Fókuszban a gólyavédelmi program 

A fenntartható örökség fókuszába került a Bodrogkeresztúron az elmúlt években megvalósult gólyavédelmi program.
Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon

Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon 

Az elmúlt egy hétben két magyarországi turisztikai szolgáltatás is megszerezte a Good Travel Seal Platinum minősítését.
Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben

Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben 

Több helyen pezsgő vagy Valentin-napi koktél is jár e napon a fürdőbe való jegyhez.
Rekordszámú kiállító az idei képzőművészeti vásáron a Bálnában

Rekordszámú kiállító az idei képzőművészeti vásáron a Bálnában 

Csütörtökön megnyitja kapuit az ország legjelentősebb művészeti seregszemléje, az Art and Antique Budapest.
Inváziós faj fenyegeti a Kis-Balatont

Inváziós faj fenyegeti a Kis-Balatont 

Felbukkant egy új, veszélyes betolakodó: a nutria.
Virtuálisan bejárható a BOTANIQ Turai Kastély

Virtuálisan bejárható a BOTANIQ Turai Kastély 

Az érdeklődők egy digitális időutazás során egyszerre fedezhetik fel az épület egykori lepusztult állapotát és a felújított kastélyt.
Szegeden már virágzik az orchidea – tematikus sétákon megtekinthető

Szegeden már virágzik az orchidea – tematikus sétákon megtekinthető 

Tematikus sétákon mutatják be a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének virágzó trópusi orchideáit e hét szombaton, majd február 22-én is.
Budapestről indul, Esztergomban zárul a legnagyobb idei hazai kerékpáros körverseny

Budapestről indul, Esztergomban zárul a legnagyobb idei hazai kerékpáros körverseny 

A száz évvel korábbi legelső kiíráshoz hasonlóan a budapesti Szent Gellért térről indul a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny, amely az esztergomi bazilikánál zárul.
Közösségi élmény és időtlen stílusikonok a BCEFW Fashion Hub jubileumi programjában

Közösségi élmény és időtlen stílusikonok a BCEFW Fashion Hub jubileumi programjában 

Tizenötödik szezonjára készül a Budapest Central European Fashion Week.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.