Párbeszéd indult az utazásközvetítők és a MUISZ között

Összesen 6 utazási iroda összefogott és párbeszédet kezdeményezett a Magyar Utazási Irodák Szövetségével (MUISZ) az utaztatási szakmában kialakult jelenlegi helyzetről. Céljuk, többek között, hogy az utazásközvetítők érdekei jobban érvényesüljenek a szakmában. 

A Green Holidays Kft. csődje és az indulhatunk.hu vélhetően nem jogszerű eladási módszere lavinát indított el az utaztatási szakmában.

A csőd kapcsán számos kérdés felszínre került, mellyekkel már itt, itt és itt foglalkoztunk.

A szakmában dolgozók is próbálnak hangot adni véleményüknek, ezért összesen hat vidéki és budapesti iroda összefogott és kezdeményezte a MUISZ-szal való párbeszédet.

A kezdeményezés tagjai: Koruhely János Marco Polo Travel, Kőteleky László Nettravel.hu, Paróczi Ferenc Euro-travel.hu, Schuckmann Zoltán R-Tours Utazási Iroda, Karádi Gabriella Dunakanyar Utazási Iroda és Németh Ágnes Aqua Travel.

A közös találkozón a MUISZ részéről részt vett Dr. Erdei Bálint elnök, Molnár Judit alelnök, Dr. Békefi Veronika a kiutaztatási bizottság vezetője, Dr. Gyenizse Dorottya jogi és etikai bizottság vezetője, Dr. Szvoboda János az utazásközvetítő bizottság vezetője, Zakar Jozef az utazásközvetítő bizottság tagja, Fajta Gábor szintén az utazásközvetítő bizottság tagja és Tukacs Zsuzsanna titkár.

Koruhely János, a csoport nevében elmondta, hogy: „a Green csődjében még ma sem látunk tisztán és a megjelenő média nyilatkozatok még inkább összezavarják a szakmát és a károsultakat úgy szintén.

A mai napig nincs, több mint 1 hónap eltelte után, a hatóságok részéről nyilatkozat, ami megállapította volna, hogy miért jutott a Green Holidays csődbe és kinek milyen felelősége van az ügyben.

Mi közvetítők nem vettük jó néven sőt sok közvetítő iroda kifejezetten a közvetítők elleni hangulatkeltésként ítélt meg bizonyos MUISZ nyilatkozatokat.

Mi közvetítők úgy ítéljük meg, hogy amennyiben a MUISZ az utazásszervezők figyelmét felhívta volna az Indulhatunk.hu esetében a fenn álló szerződésük felülvizsgálatára valószínűleg ma az utazásszervezőknek, az Utasoknak, valamint a Közvetítőknek is kevesebb káruk és kellemetlenségük lenne.

Ezért javasoljuk, hogy ilyen jelentőségű ügyekben a MUISZ elnöke vagy a nyilatkozó a nyilatkozat megtétele előtt egyeztessen az Utazásközvetítő Bizottság vezetőjével.” – hangsúlyozta.

A csoport célkitűzései között szerepel többek között, hogy az utazásközvetítők érdekei jobban érvényesüljenek a szakmában.

Javaslatokat tettek arra vonatkozóan, hogy a MUISZ etikai kódexe újuljon meg a jelen piaci igényeknek megfelelően, illetve a MUISZ tegyen ajánlásokat arra, hogy az utazási szerződésben pontosan mi szerepeljen.

Továbbá szeretnék elérni azt is, hogy az utazásközvetítők jutalékát lehessen arányosan az előlegből is levonni, mert sok esetben csak hónapokkal később jutnak a pénzükhöz.

Azt is szeretnék rögzíteni, hogy az utazásközvetítők a saját jutalékuk kárára, ne adhassanak kedvezményt az utasnak, ezzel hátrányos helyzetbe hozva a többi közvetítőt.

A frissen megalakult csoport javasolta, hogy a MUISZ tagdíja legyen a kisebb árbevételű irodák esetében alacsonyabb, hogy minél több iroda tudjon csatlakozni a szervezethez.

Kiemelték, hogy a jelenlegi éves 69.000 forintos legkisebb tagdíj 1 millió forintos utazás értékesítése esetén megkapott nettó jutalékot jelent, ami nem kis teher egy családi vállalkozásnak, ami az utazásközvetítőknél igen nagyszámban jelen lévő vállalkozási forma.

Továbbá tanácsolták még, hogy a MUISZ kezdeményezze az illetékes hivatalnál, hogy az utazási irodák a MUISZ-nak fizethessék be a kamarai tagdíjat, úgy, mint az Ügyvédi Kamaránál történik.

Megkeresésünkre Molnár Judit elmondta, hogy a MUISZ nyitottsággal fogadta az utazásközvetítő cégek megkeresését, hiszen a szövetségben mindig is egyöntetű volt az az álláspont, hogy csak egységes, az üzleti normákat egyformán betartó utazási vállalkozások tudják biztosítani a stabilitást és kivívni a szakma becsületét mind az utasok, mind a döntéshozók részéről.

Nem véletlen, hogy már korábban döntés született a MUISZ etikai kódexének a mai kor követelményeinek megfelelő aktualizálásáról.

Leszögezte, hogy a szövetség az elmúlt hónapokban több alkalommal is felhívta a szakma figyelmét a tisztességes értékesítés szabályainak betartására, az utazási irodák és a hatóság figyelmét a rendkívül alacsony árú utazások veszélyeire.

Hangsúlyozta, hogy a jogszabályi előírások betartása mellett a két szerződő fél, azaz az utazásszervező és utazásközvetítő természetesen szabadon dönthetnek a szerződés tartalmáról.

Rávilágított arra is, hogy a MUISZ tagdíjak tavaly óta eleve differenciáltak és úgy kerültek megállapításra, hogy a kis árbevétellel rendelkező irodák is ki tudják gazdálkodni, a havi díj 5.750,- forintos összeget.

A tárgyaló felek hasznosnak találták a megbeszélést és felvetődött, hogy időközönként folytatják a konzultációt.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.