Programkavalkád a megújult diósgyőri vár megnyitóján

Befejeződött a diósgyőri vár megújítása, a középkori erődítmény kapuját augusztus 30-án nyitják meg a látogatók előtt, akiket egész napos kulturális kavalkáddal várnak - közölte Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere hétfőn sajtótájékoztatón.

A magyarországi műemlékvédelemben példa nélküli rekonstrukció eredményeként megújult és régi pompájában várja a látogatókat a vár, amely a nyugati szárny kivételével két szint magasságig újra felépült. A vár tornyai között három palotaszárny is újjáépült, amelyben helyet kapott Közép-Európa legnagyobb lovagterme, egy várkápolna és a királynék lakóterme is - mondta az alpolgármester.

Több mint kétmilliárdos uniós támogatás

A jószerivel egyedülálló beruházás a Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése című program keretében valósult meg, a miskolci önkormányzat az Új Széchenyi Terv keretében 2 milliárd 272 millió forintot nyert uniós és hazai pályázaton a 2 milliárd 714 millió forintos projektre, az önrész 442 millió forint volt.

A diósgyőri vár fejlesztésével Miskolc és az ország olyan turisztikai látványossággal gazdagodott, amely Közép-Európában is egyedülálló - hangsúlyozta Pfliegler Péter, aki annak a reményének adott hangot, hogy a teljes pompájában álló vár újra megtelik élettel, a kápolna esküvők méltó színhelye lesz, a kiállítóterekben a középkori várélet és hajdani mesterségek elevenednek meg. Hozzátette, hogy a vár tornyaiból lélegzetelállító panoráma nyílik a Bükkre és a városra.

Igyenes programkavalkád a megnyitón

A nyár utolsó szombatján színes programokkal, fergeteges hangulattal, egyedülálló és megismételhetetlen produkciókkal nyitja meg kapuit a vár, az ünnepség vendége lesz többek közt Besenyei Péter műrepülő világbajnok, aki látványos bemutatót tart a tornyok között, fellép az ExperiDance táncegyüttes, Király Viktor és a P. Mobil is, de lesz jelmezes felvonulás, a várfalak között középkori fogadó és bemutatkoznak a Diósgyőri Kóborlovagok.

Az augusztus 30-i megnyitó késő estig tartó rendezvényei ingyenesen látogathatók.
A várat történelmi források 1340-ben már királynéi javadalomként említik, és ekkortájt kezdődött meg a négy saroktornyos, szabályos négyzet alaprajzú gótikus vár királyi pompájú kiépítése. Nagy Lajos király 1364-ben nagy birtokrészt csatolt a várhoz, amelyet aztán pompás, gótikus királyi várkastéllyá épített ki. Buda, Visegrád és Zólyom mellett így Diósgyőr is királyi székhellyé lett, és különösen az után vált jelentőssé, hogy I. Lajos a lengyel királyi trónt is elfoglalta.

Ettől kezdve egész udvartartásával évente több hónapot töltött itt, ahol olyan fontos történelmi események is zajlottak, mint 1381-ben a velencei háborút lezáró turini béke ratifikálása. Lajos király halála után Diósgyőr a továbbiakban a királynék javadalma volt, 1526-ig hat királyné, köztük Mátyás felesége, Beatrix jegyajándékba kapott vidéki rezidenciájaként szolgált, ezért is emlegették Diósgyőr várát a királynék váraként.

Az 1526-os mohácsi csatavesztés Diósgyőr életében is jelentős fordulópont volt, ettől kezdve zálogos bérlőké lett, majd Eger eleste után végvárrá alakult, 1702-ben a kincstár tulajdonába került, de újjáépítése elmaradt. Miután minden hadászati értékét elvesztette, elhagyatottan pusztult, a 19. századi metszetek már csak romokat mutattak.

Forrás: MTI


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.