Sokmilliárdos fejlesztés a lenti termálfürdőben

A lenti termálfürdőben több mint 2,4 milliárd forintos beruházást hajtanak végre, ennek során felújítják a fedett fürdőt, a főbejáratot és az éttermet, valamint a tízszeresére bővítik a gyógyászati kapacitást.

A Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark egészségturisztikai fejlesztéséről csütörtökön tartott online sajtótájékoztatón Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese elmondta: a fejlesztéssel komoly esély van arra, hogy az eddiginél is több külföldi vendéget fogadjon Lenti és térsége.  A szakember kiemelte, hogy 2020 első 11 hónapjában 20 ezer vendég szállt meg Lentiben, ahol 57 ezer vendégéjszakát töltöttek, túlnyomó többségükben hazaiak és a nyári hónapokban. A turisták - a magyarok mellett - legtöbben Ausztriából, Csehországból, Németországból, Szlovéniából és Lengyelországból keresik fel Lentit, ahol a vendégszám növelésére ugyancsak hatással lehet a nemrég a turisztikai ügynökség vagyonkezelésébe került sármelléki repülőtér fejlesztése.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) közölte: felújítják a fedett medence vizes és gépészeti rendszerét, átalakítják a főbejáratot és bővítik az itt lévő éttermet, továbbá új gyógyászati szolgáltatásokat indítanak el. A képviselő felidézte, hogy az alig nyolcezer lakosú kisvárosban néhány éve nyílt meg az önkormányzat 3,3 milliárd forintos beruházásával megépített négycsillagos szálloda, a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. pályázatán elnyert 2,4 milliárd forint pedig a gyógyturizmus erősítését szolgálja. Kiemelte az országszerte egyedülálló oxigénterápiás lehetőséget is.

Horváth László, a település polgármestere (Fidesz-KDNP) úgy vélekedett, jelentős mértékben emelkedik majd a gyógykezelésekre érkezők száma a 9,5 hektáron elterülő, 14 medencével rendelkező gyógyfürdőben és energiaparkban. Elmondása szerint az elmúlt évben a fürdő melletti, 94 szobás, négycsillagos hotel csaknem 75 százalékos kihasználtsággal működött, vagyis 24 ezer vendégéjszakát töltöttek el ott az érkezők, a fürdő pedig 352 ezer vendéget fogadott, 60 százalékban külföldieket.

Kárpáti Zoltán, a Lenti Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója a beruházás részletei között említette, hogy a gyógyászati részleg jelenlegi 114 négyzetméteres területét a tízszeresére bővítik, és az oxigénterápia mellett szén-dioxid-szobát, iszapfürdőt, antigravitációs kezelőt és krioszaunát is kialakítanak. Az igazgató az MTI kérdésére hozzátette: a beruházástól azt remélik, hogy a gyógycentrum látogatóinak száma megtizszereződik, a szálláshelyeken pedig 50 százalékkal is megnövekedhet az átlagos tartózkodási idő.

Forrás: MTI


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.