Sűrűbb hajójáratok és több kedvezmény a balatoni hajózásban

A sikeres előszezont követően július első hétvégéjével elkezdődött a hajózási főszezon a Balatonon, emiatt több útvonalon is sűríti járatait a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART). A nyár folyamán minden kikötőből a hét minden napján indulnak menetrendszerinti járatok és kifutnak a programhajók is.

A kompokat akár félóránál is gyakrabban használhatják az autósok és kerékpárosok. Emellett a programhajók köre is tovább bővül idén, a szerdánként Siófokról kifutó esti chill hajóval, valamint a péntekenként Balatonfüredről és Fonyódról induló cirkuszkavalkád gyerekhajóval.

A főszezonban jóval több hajózási lehetőség várja a magyar tengerhez látogatókat. Azokban a kikötőkben, ahol eddig csak hétvégén közlekedtek hajók az előszezonban, ott már hétköznapokon is lehet hajózni. Továbbra is rendkívül népszerű az utasok körében a Magyarország Kormányának több mint hatmilliárd forintos támogatásából megépített és idén márciusban átadott két-két új katamarán és komp. Előbbiek a legforgalmasabb útirányokon, így Fonyód – Badacsony között, valamint a Siófok – Balatonfüred – Tihany útvonalon közlekednek. A kompok szintén már a nyári menetrendnek megfelelően indulnak: Szántódrévből 7:00 és 23:30 között, Tihanyrévből pedig 7:15 és 23:45 között félóránként, vagy − amennyiben a forgalom és az utasok gyors kiszolgálása igényli − akár gyakrabban is. Mindezek mellett pedig a már jól ismert programok mentén 15 kikötőből indul sétahajó, 13-ból naplemente sétahajó, 10-ből gyerek-, 9-ből pedig bulihajó.  

A főszezonban jóval több hajózási lehetőség várja a magyar tengerhez látogatókat
A főszezonban jóval több hajózási lehetőség várja a magyar tengerhez látogatókat
Fotó: Bahart

„Idén is rendkívül sokan keresik a BAHART hajózási úti céljait, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy az előszezonnal bezárólag immár 150 ezerrel többen vették igénybe a BAHART szolgáltatásait, mint az előző évben. 158 ezer utas utazott a menetrendi hajókon, 61 ezer utas próbálta ki a sétahajókat, amely 38%-kal több mint az előző év azonos időszakában, és már 534 ezer utas használta a kompszolgáltatást, ami 20%-kal magasabb a tavalyinál. Ez alatt az időszak alatt közel 68 ezer kerékpárt szállítottak a BAHART hajói, mely majdnem 40%-kal haladja meg a 2023-as számot."

– emelte ki Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója a főszezon elindulása kapcsán.

Bővül a kedvezmények köre

Mindezek mellett kedvezményeit is bővítette idén a Társaság: a nyári szünetben 2024. június 22 - szeptember 1. között a Kajla útlevéllel rendelkező 6-11 éves gyerekek díjmentesen hajózhatnak a BAHART menetrendszerinti települések közötti járatain. Június 1-től pedig a menetrendi hajókon jól bevált családi jegytípust terjesztették ki a séta- és gyerekhajós programokra is − a gyermekek számától függetlenül kedvezményes, fix díjjal. A fogyatékkal élők a kompok mellett ezentúl már a személyhajókon is díjmentesen utazhatnak. A BAHART jegypénztárakban az utasok SZÉP kártyával is fizethetnek, a sorban állást pedig elkerülhetik, hiszen előzetesen is megvásárolhatók a hajójegyek a jegy.bahart.hu oldalon.

15 kikötőből indul sétahajó, 13-ból naplemente sétahajó
15 kikötőből indul sétahajó, 13-ból naplemente sétahajó
Fotó: Bahart

A megszokott gyerek- és bulihajókon kívül két újítással is készül idén a BAHART.

A szerdánként Siófokról induló esti chill hajó utasai az új katamarán fedélzetén, kellemes háttérzene és egy koktél kíséretében élvezhetik a Balaton hullámait, míg a cirkuszkavalkád gyerekhajóval a kicsiknek kedvez a BAHART. A különleges, cirkuszi gyerekprogrammal Balatonfüredről és Fonyódról futnak ki a hajók péntekenként.

A főszezon során egy videósorozat is készül, melyben a BAHART munkatársai mutatják be a Társaság történetét, hajóflottáját, jövőképét, innovációt, valamint régi és legújabb hajóit. A sorozatot a BAHART közösségi média felületein láthatják majd a hajózás szerelemesei.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.