Szavazzon ön is, hogy világhírű legyen a magyar kilátó!

Rangos nemzetközi díjra esélyes a Galya-kilátó: az építmény bekerült a legnagyobb amerikai online építészmagazin, az Architizer éves versenyébe Renováció kategóriában. A jelöltek két díjra esélyesek: a szakmai zsűri elismerése mellett közönségdíjat is nyerhetnek.

A rangos nemzetközi versenyt az egész építészszakma által követett Architizer online magazin a Wall Street Journallal és a Webbysszel közösen alapította három évvel ezelőtt. Az Architizer A+ Awardson a szakmai zsűri több mint száz kategóriában választja ki a legjobbakat, emellett van külön közönségdíj is, amelyre az interneten keresztül április 1-ig bárki szavazhat. A győzteseket április 12-én hirdetik ki.

Voksolni ide kattintva lehet, és érdemes is szavazni, mert jelenleg a kilátó fej-fej mellett versenyez egy kínai teaházzal.

A Galya-kilátóról

Az Egererdő Erdészeti Zrt. tulajdonában lévő Galya-kilátó „Épület” kategóriában már tavaly abszolút győztes lett. A 2015 szeptemberében átadott létesítmény a MÉD (Média Építészeti Díja) „Épület” kategória győztese valamint emellett a közönségdíját is elhozta „Épület” kategóriában. Az eredetileg 17 méteres kilátó tetejére régebben egy belső, rozsdás csigalépcsőn lehetett feljutni, fent pedig egy kevésbé impozáns vasketrecből nézelődhetett a túrázó.

A Nartarchitects építészeit (Kovács Csaba vezető építész és Vass-Eysen Áron építész) rögtön megragadta a torony szép, négy az egyhez aránya. Ahhoz, hogy az elhanyagolt kilátót végül használhatóvá tegyék, megmagasították. Először fatoldásban gondolkodtak, később pedig a belső csigalépcső folytatásában. Hamar kiderült azonban, hogy a lépcső már nem felel meg a mai építésügyi szabályzásnak (OTÉK), mert túl keskeny. A mintegy 80 millió forintból megvalósult felújítás során a kilátót 13 méterrel magasították meg, kívülre pedig két lépcsősor került. A beléptetőkaput elhagyva 162 lépcsőfokot kell leküzdeniük a látogatóknak.

A vasbeton magasítással, valamint az acélszerkezetes kiszélesítéssel megmaradt a torony négy az egyhez aránya is. A tervezők elmondták, hogy szándékosan döntöttek a manapság divatos látszóbeton mellett: fontos volt a korszellem megjelenése mellett az is, hogy időtálló anyagból készüljön a toldás. A magasítással képződött három belső helyiségből a torony tetején kialakítottak három puritán szobát, amelyeket bivakszállásként használhatnak a turisták. A földre helyezett farácson kívül más bútorzat nincs a szobákban, és bár a berendezés puritán, a szállásokat konnektorral és wifivel látták el.


Új világsztár Budapest viaszmúzeumában

Új világsztár Budapest viaszmúzeumában 

Chris Hemsworth beugrott a Madame Tussauds Budapest születésnapi bulijára – az ausztrál világsztár figurája június elejéig fogadja rajongóit a Dorottya utcában.
Ünnepel az Aggteleki Nemzeti Park

Ünnepel az Aggteleki Nemzeti Park 

Ez volt az első olyan helyszín, ahol az országhatárt a felszín alatt is át lehetett lépni.
Őslények a DinóParkban

Őslények a DinóParkban 

Különleges programokkal vár a DinoPark a KÖKI tetőteraszán.
Elindult a 2025-ös Év Kerékpárútja szavazás

Elindult a 2025-ös Év Kerékpárútja szavazás 

Hamarosan eldől, melyik hazai bringaút nyeri el a címet a kerékpáros közösség voksai alapján.
Fényfesztivál Pécsett

Fényfesztivál Pécsett 

A Zsolnay negyed is bekapcsolódik a Pécsi Fényfesztivál vérkeringésébe.
Vészhelyzet: befészkelte magát a kenyérbogár a Pannonhalmi Főapátság könyvtárába

Vészhelyzet: befészkelte magát a kenyérbogár a Pannonhalmi Főapátság könyvtárába 

Súlyos rovarfertőzés miatt hét hónapra bezár a Pannonhalmi Főapátság klasszicista teremkönyvtára.
Május végén nyit a Lupa

Május végén nyit a Lupa 

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach.
Teltház a Nemzeti Atlétikai Központ futófesztiválján

Teltház a Nemzeti Atlétikai Központ futófesztiválján 

Fergeteges sportos hangulatban, több mint 3000 résztvevővel és teltházzal zárult az E.ON Business Run, Magyarország vállalati futó- és csapatépítő fesztiválja.
Növények napja Szegeden

Növények napja Szegeden 

Újra megrendezik a növények napját a szegedi egyetemi füvészkertben.
Családi programmal ünnepelnek a vízimentők

Családi programmal ünnepelnek a vízimentők 

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, amelynek alkalmából különleges családi rendezvényre várják az érdeklődőket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.