Százhúsz ballonos érkezik Szegedre a világ minden pontjáról

A ballonsport legnagyobb világversenyén összesen 120 hőlégballon-pilóta emelkedik majd a magasba a Tisza-parti város fölé, de rajtuk kívül további balloncsodák is beúsznak majd a látótérbe, versenyen kívüli bemutató repülésekkel örvendeztetve a nézőközönséget.

A 2024. szeptember 8-14. között Szegeden zajló 25. FIA Hőlégballon Világbajnokságra a jelentkezés a napokban zárult le, így már azt is tudjuk, hogy összesen 120 pilóta rajtol el a két edzőnap utáni, majd egy hétig tartó versenyen. A világ minden részéről érkező ballonosok listájából az is kiderül, hogy mennyire kortalan ez a repülősport.

A szegedi megmérettetésen például a magasba száll majd az idén 75. életévében járó David Bareford. A Nagy-Britanniából érkező versenyző 1974-ben repült először ballonjával, az elmúlt években kétszer nyert világbajnokságot és szintén kétszer végzett az első helyen Európa legjobbjai között, és ő volt a 2019-es Mallorcai és a 2021-es szegedi Európa-bajnokság versenyigazgatója is. Érdekesség, hogy Bareford fia is ezt a sportot választotta, ő ifjúsági kategóriában és a felnőttek között is megnyerte már a világbajnokságot.

A szegedi világverseny legfiatalabb résztvevője pedig Belgiumból érkezik majd
A szegedi világverseny legfiatalabb résztvevője pedig Belgiumból érkezik majd
Fotó: Hőlégballon Világbajnokság

A szegedi világverseny legfiatalabb résztvevője pedig Belgiumból érkezik majd. A 2004-ben született Maarten Deleersnyder mindössze 2023 óta pilóta, és már egy 4. helyezést tudhat magáénak az ifjúsági világbajnokságon. 


Több női pilótát is találunk a nevezők közt, közülük egy hazait is, Becz Ritát, aki számos nemzetközi és magyar bajnokságon és női világversenyen, így például tavaly Ausztráliában, a női világbajnokságon bizonyította tudását és a 11. helyen végzett.


 
A hőlégballonozás a nézők számára egy rendkívül látványos esemény, azonban a pilótáknak egy komoly technikai kihívás. A repülés során a versenyzők gyakran több, egymást követő feladatot kapnak, a FIA, azaz a sportág nemzetközi szövetségének versenykézikönyve 20 különböző feladattípust tartalmaz, mely 3 csoportra osztható. Eszerint a feladatok közt lehet előre meghatározott célra történő precíziós repülés, de vannak olyan feladatok is, melyekben döntő a sebesség, az idő vagy a megtett távolság. Mindezt tehát láthatjuk majd szeptember 8-14. között, a világ hőlégballonsport központjában, Szegeden.


Háromnapos őszi fesztivált rendez a Néprajzi Múzeum

Háromnapos őszi fesztivált rendez a Néprajzi Múzeum  

Családi foglalkozások, tárlatvezetések, valamint néptáncbemutatók és kézműves programok is várják az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum Nagy dobra verjük! elnevezésű őszi fesztiválján október 25. és 27. között Budapesten.
Őszi darules a szegedi Fehér-tónál

Őszi darules a szegedi Fehér-tónál  

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság túravezetői közreműködésével felejthetetlen élményben lehet részük azoknak, akik ellátogatnak az őszi darulesek egyikére a szegedi Fehér-tóhoz – közölte honlapján az intézmény.
Budapest Design Week: rekord számú látogató az idei rendezvényeken

Budapest Design Week: rekord számú látogató az idei rendezvényeken 

A több mint 100 hazai és régiós kortárs alkotót bemutató tárlat idén látogatói rekordot döntött: 5000 érdeklődőt vonzott a közel 300 designterméket, illetve ipar- és képzőművészeti alkotást felvonultató kiállítás.
Táncra perdült a Szabadság-szobor

Táncra perdült a Szabadság-szobor 

Különleges látványban lehetett része, aki a október 11-én este a Fővám téren járt.
Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban

Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban 

Már nyáron körbejárta az internetet a hír, hogy lejárt Zamárdi és a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. között a 2024-ig tartó szerződés, most kiderült: nincs folytatás.
Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba

Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba 

A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) világszerte az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására. Most már a Balatonban is megtalálható.
FoxPost lett a Packeta

FoxPost lett a Packeta 

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek.
Hívatlan vendég a Balatonban

Hívatlan vendég a Balatonban 

Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, és kiderült ennek oka is.
Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló

Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló 

Legalábbis az idei vendéjszakaszámok tekintetében.
Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom

Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom  

Nyolcszáz évnyi szolgálat után helyreállították, ami megmenthető volt belőle - készen áll a következő ezer évre.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.