Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Ilyen a 2024-ben május 6-án immár 17. alkalommal megrendezésre kerülő „Hucul ösvény” kislovas ügyességi verseny is, amit a már említett tojásfeldolgozó üzem szervez meg évről-évre.

 

Szigetcsép egy, a Csepel-szigeten fekvő falu, amely nem túl nagy lélekszáma ellenére mindenkinek tud valamit adni. Akkor is, ha céllal, akkor is, ha véletlenül tévedt arra az illető. Például a településhez köthető Bódi László „Cipő”, a Republic együttes korábbi frontemberének és Rideg Sándornak, az „Indul a bakterház” írójának a neve is. A „Szállj el kismadár”, „A 67-es út”, „Szeretni valakit valamiért”, Repül a bálna” szerzőjének emlékhelye, míg a sokak kedvenc regényét jegyző író által nyolc éven át lakott ház homlokzatán található emléktábla is megtekinthető a faluban.

Szigetcsépen nem csak a kulturális múlt, de a nyüzsgő jelen is megtalálható. Főleg nyaranta, amikor a Ráckevei-Duna-ág partján található plázs is megtelik jókedvű fürdőzőkkel, nem csak a stégek horgászokkal.

Ugyanakkor Szigetcsép gasztronómiai értékeket is bőven hordoz. Elég csak Gálné Dignisz Évát és a nevével fémjelzett Gál Szőlőbirtokot és Pincészetet megemlíteni. Ugyanis a szigetcsépi borász hölgy volt 2013-ban az első nő, aki megkapta az év bortermelője díjat a Magyar Bor Akadémiától. A gyönyörű környezetű borászat impozáns termében érdemes végig kóstolni a rosé-királynő legfinomabb és legújabb alkotásait. Az italok mellett, hogy az élelmiszerek is kapjanak említést, a település tojástermékek előállításának is fontos helyszíne. Ugyanis itt található Magyarország legnagyobb tojásfeldolgozó üzeme, ahol a tojásfehérje-alapú tejtermék-helyettesítő ToTu-termékek előállítása is történik. Itt kerül idén is megrendezésre a „Hucul ösvény” kislovas ügyességi verseny is, amit a már említett tojásfeldolgozó üzem szervez meg évről-évre.

Palloson átkelés Hucul lóval
Palloson átkelés Hucul lóval
Fotó: Hucul ösvény

A Hucul ösvény nem verseny.

Sokkal inkább baráti találkozó, és nem az a lényeg, ki hányadiknak ér be a célba, hanem hogy minden perc jó hangulatban teljen. Tehát a versenyzők, a nézők és a bírók is jól érezzék magukat.

És persze nem is az embereken, hanem a lovakon, illetve a lovas-ló kapcsolatán van a hangsúly. Azon, hogy közös erővel, harmóniában és bizalomban ember és állat szinte bármilyen akadállyal megbirkózik. Ahogy ezt honfoglaló és kalandozó őseinknek is meg kellett tenniük a huculhoz hasonló felépítésű és mentalitású hátasaikkal

- mesélte Dr. Németh Csaba, élelmiszer-mérnök, aki a verseny egyik szervezője.

Dr. Németh Csaba Hucul lovakkal
Dr. Németh Csaba Hucul lovakkal
Fotó: Hucul ösvény

Az akadályok nagyon sokszínűek, és nehézségi szintjeik is széles skálán mozognak. Ráadásul évről-évre számos újítás is felfedezhető bennük. Van olyan feladat, amikor lóháton ülve kell kinyitni egy karámkaput, áthaladni rajta, majd vissza is zárni. Máskor pedig vízen kell átgázolni, amiben, ha csak műanyagból készült változat is, de krokodil les éhes szemmel az áthaladókra.

A hucul lovak kitartásukról és nyugalmukról is híresek. Ez utóbbit is több feladat teszteli. Ilyen, például, amikor szalagos kapun kell áthaladniuk, bízva a lovasban. Ez esetben akadályként felállított kapu tetejéről lelógó színes szalagok lebegnek a szélben, amiken keresztül, bármily ijesztően is hassanak, át kell haladni. Egy másik feladatnál üres műanyag palackokon kell keresztül lépdelni, amik ropogó hangja szintén nem természetes zajforrás, így ijesztő lehet egy állat számára - folytatta Dr. Németh Csaba.

A Hucul ösvény azáltal, hogy idén pont május 5-én lesz megtartva, anyák napjára esik. Az ingyenesen megtekinthető esemény így kiváló családi program is lehet. Azonban az, hogy díjtalan a belépés, nem jelenti azt, hogy semmit sem kell hoznunk magunkkal, hogy bebocsájtást nyerjünk a rendezvényre. A szervezők ugyanis a kapuban ellenőrzik, hogy mindenki egy zsák jókedvvel érkezzen, és reményeik szerint mindenki még tömöttebb zsákkal fog majd távozni tőlük. Aki pedig így tesz, nyugodtan számíthat arra, hogy 2025 májusában is hasonlóan hangulatos eseményre várják majd vissza!


Újabb rendkívüli Kolodko szoborcsoport - rendkívüli alapanyagból

Újabb rendkívüli Kolodko szoborcsoport - rendkívüli alapanyagból 

A beton új generációja a jövő generációjáért.
Újra gőzerővel indul a Tatai Szabadtéri Játékok

Újra gőzerővel indul a Tatai Szabadtéri Játékok 

Június 28-tól újra életre kel a Tatai Szabadtéri Színpad.
Ha Zamárdi, akkor ZamJam

Ha Zamárdi, akkor ZamJam 

A Zamárdi ZamJam idén két alkalommal és rendhagyó formátummal jelentkezik: a nyár legelején és legvégén javarészt ingyenes programok egész sorát vonultatja fel közel 30 helyszínen.
Arculatváltás a Hungary NEXT-nél

Arculatváltás a Hungary NEXT-nél 

A jövőben a Hungary NEXT a kreatív gondolkodás mellett, magát a művészetet is bevonja a turizmusfejlesztésbe, hogy támogassa a turisztikai desztinációk szervezési és marketing munkáját.
Az utazási irodások már készülnek nagyszabású őszi rendezvényükre

Az utazási irodások már készülnek nagyszabású őszi rendezvényükre 

A MUISZ a következő időpontban nagyszabású programot szervez 50. születésnapja alkalmából.
Tengeri kaland Budapest legnagyobb homokozójában

Tengeri kaland Budapest legnagyobb homokozójában  

Gyereknapi programok a Városháza pop-up parkban!
Gördeszka-kiállítás Pécsett

Gördeszka-kiállítás Pécsett 

Dizájnolt deszkák, underground relikviák, magazinok és plakátok a ’60-es évekből – minden, ami a gördeszka-kultúrához tartozik.
Egy éves a Madame Tussauds Budapest

Egy éves a Madame Tussauds Budapest 

A meglepetések sora nem ér véget: a Madame Tussauds Budapest hamarosan újabb sztárok érkezését jelenti be, nemsokára két állandó figurával 54-re bővül a hírességek névsora.
Még a nyár beköszönte előtt érdemes ellenőriztetni a klímát az autóban

Még a nyár beköszönte előtt érdemes ellenőriztetni a klímát az autóban 

A hőmérséklet napról napra növekszik, egyre többet süt a nap, ami csak egy valamit jelent: közeledik a nyaralás, a pihenés időpontja. Hamarosan már a forróságban tölthetjük a mindennapokat, ami azt is jelenti, hogy bárhova is indulunk, bármilyen rövid az út, a klímaberendezésnek szinte mindig mennie kell, hogy elviselhető legyen a hőség.
Erste pénzügyi pontok mostantól hatvan Tescóban

Erste pénzügyi pontok mostantól hatvan Tescóban 

Együttműködési megállapodást kötött a Tesco és az Erste.

Interjú

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.