Turizmus Magyarországon, 2015: remekeltek a négycsillagosok és a gyógyhotelek

Mind a turisták száma, mind az általuk eltöltött vendégéjszakaszám nőtt tavaly hazánkban, az átlagos tartózkodási idő a hotelekben minimális mértékben csökkent. A szállodák közül a négycsillagosok és a gyógyszállodák aratták a babérokat, míg az ötcsillagos hotelek vendégforgalmában kismértékű visszaesés történt.

A Magyar Turisztikai Ügynökség elkészítette a Turizmus Magyarországon című statisztikai kiadványát a Központi Statisztikai Hivatal közelmúltban publikált, kedvező tendenciákat jelző 2015. évi végleges adatai alapján. A kiadványban a turizmus hazánk gazdaságában betöltött szerepéről és turizmusunk legfontosabb jellemzőiről lehet olvasni.

A turizmus kiemelt szerepet tölt be a magyar gazdaságban. A KSH adatai szerint 2015-ben a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma 6,0%-kal, ezen belül a külföldi vendégéjszakák száma 4,9%-kal, a belföldi vendégéjszakák száma 7,0%-kal növekedett 2014-hez képest. A szállásdíjbevételek 13,0%-kal bővültek. 2015-ben több mint 1,2 millióan rendelkeztek SZÉP-kártyával, a hozzákapcsolódó költés pedig több mint 83 milliárd forintot tett ki, ami 14,0%-os növekedés 2014-hez képest.

Két adat jelzett visszaesést tavaly: a szállodai áltagos tartózkodási idő 2,4-ről 2,3-ra csökkent, illetve az ötcsillagos hotelek vendégforgalma mutatott még 1,9%-os visszaesést.

A magyarországi turizmus legfontosabb eredményei mellett a kiadványban bemutatjuk a világ turizmusának legfontosabb eredményeit, a turizmus gazdasági jelentőségét, a belföldi és a külföldi turisták számát és költését, illetve motiváció szerinti megoszlását. A kereskedelmi szálláshelyek forgalmát országos szinten és a turisztikai régiókban, az üzleti célú egyéb szálláshelyek vendégforgalmát, szezonalitást, a leglátogatottabb magyarországi települések listáját. A vendégforgalom alakulását küldőpiaconként a kereskedelmi szálláshelyeken és a szállodákban, a különböző típusú kereskedelmi szálláshelyek kapacitásának, kapacitáskihasználtságának, vendégforgalmának és bevételeinek mutatóit. Budapest, a Balaton régió, a gyógyszállodák és a hivatásturizmus 2015. évi főbb eredményeit, a SZÉP kártya forgalmát, valamint a turisztikai védjegyeket.

Növekvő vendégéjszakaszám, csökkenő átlagos tartózkodási idő

Az elemzésből kiderül, hogy tavaly a nemzetközi utazások devizabevétele 8,9%-kal növekedett 2014-hez képest, a devizakiadások 7,8%-kal emelkedtek, a devizaegyenleg így 9,5%-kal lett magasabb.

Szintén kiderül a tanulmányból, hogy a külföldi turisták száma tavaly 17%-kal nőtt 2014-hez képest, melyből az egynapos utazók száma 9,6%-kal bővült, míg a több napra érkezők száma 22,2%-kal lett nagyobb, és 15,4%-kal többet is költöttek a külföldiek nálunk tavaly. A több napra elutazó belföldi turisták száma is bővült, bár csupán 2,7%-kal, költésük 4,4%-kal lett magasabb.

A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmi adatait tekintve kiderül, hogy bár mind a turista-, mind a vendégéjszakaszám emelkedett – előbbi 7,9%-kal, utóbbi 6%-kal –, az átlagos tartózkodási idő csökkent, méghozzá 1,8%-kal. Ebből a külföldi turisták átlagos tartózkodási ideje 1,7%-kal, míg a belföldieké 1,9%-kal lett kevesebb, mint 2014-ben. A kereskedelmi szálláshelyek szállásdíjból származó összes bruttó bevétele 13%-kal nőtt 2014-hez képest.



Nem volt túl jó évük az ötcsillagos hoteleknek

A vendégforgalom az ötcsillagos szállodák kivételével minden szállástípus esetében bővült 2015-ben, az ötcsillagosoknál ugyanis 1,9%-os visszaesést mutatnak a statisztikai adatok. A külföldi vendégéjszakák száma 3,5%-kal csökkent az ötcsillagosokban, míg a külföldi turisták jóval több vendégéjszakát töltöttek a közösségi szálláshelyeken (+32,1%) és a négycsillagos hoteleinkben (+12,3%). A négycsillagos, illetve gyógyszállodák, továbbá a közösségi szálláshelyek összes vendégéjszakáinak száma jelentős mértékben – 13,9%-kal, 10,3%-kal, illetve 12,7%-kal – emelkedett az előző évhez képest. A négy- és háromcsillagos szállodák, illetve a gyógyszállodák belföldi vendégéjszakáinak száma is az átlagnál jóval nagyobb mértékben emelkedett: a négycsillagosokban 16,2%-kal, a háromcsillagosokban 11,8%-kal, míg a gyógyszállodákban 20,9%-kal több éjszakát töltöttek el a belföldi turisták.



Földrajzi koncentráció és szezonalitás

A regionális bontásból kiderül, hogy a magyarországi turizmust földrajzi koncentráció jellemezte tavaly is: az összes vendégéjszaka 68,9%-a a Budapest-Közép-Dunavidék, a Balaton és a Nyugat-Dunántúl régióban realizálódott. A kereskedelmi szálláshelyek külföldi vendégéjszakáinak 62%-át a Budapest-Közép-Dunavidék régióban, 13,5%-át a Balaton régióban regisztrálták. A magyarországi belföldi turizmus földrajzilag kevésbé koncentrált: az összes vendégéjszaka 54,1%-a a Balaton, a Budapest–Közép-Dunavidék és az Észak-Magyarország régióban realizálódik.

A jelentésben olvasható, hogy a magyarországi turizmust erős szezonalitás jellemzi: az összes vendégéjszaka 15,2%-a júliusban, 16,1%-a augusztusban realizálódott. A külföldi vendégéjszakák száma kissé egyenletesebben oszlik el, mint a belföldi vendégéjszakáké.



Megugrott az indiai, tovább csökkent a német vendégéjszakák száma

Az európai küldőpiacokat tekintve a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma 2015-ben jelentősen nőtt Törökországból (+27,3%), az Egyesült Királyságból (+18,2%), Írországból (+13,2%), Svédországból (+12,1%), Spanyolországból (+9,6%), Szlovákiából (+9,4%) és Csehországból (+8,7%), kissé nőtt Ausztriából (+2,5%), Franciaországból (+5%) és Lengyelországból (+5,3%). Az orosz vendégéjszakák száma továbbra is jelentős mértékben csökkent (-25,8%), de csökkent a német (-2,3%), a horvát (-6,6%), a szlovén (-5,3%) és az ukrán (-13%) vendégéjszakák száma is. A távoli piacokat tekintve nagy mértékben nőtt az indiai (+74,1%) és a kínai (+38,5%), de emelkedett az izraeli (+13,8%) és a koreai (+9,8%) vendégéjszakák száma, csökkent viszont a japánok által Magyarországon eltöltött éjszakák száma, mintegy 5%-kal. Nőtt az amerikai (+14,7%), a kanadai (+12,6%) és az ausztrál (+16,7%) vendégéjszakák száma is.

Budapest vendégforgalma jól alakult tavaly: mind a külföldi (+6%), mind a belföldi (+5,1%) vendégéjszakák száma emelkedett, az átlagos tartózkodási idő viszont a fővárosban is csökkent 0,6%-kal. A balatoni régióban tavaly 3,5%-kal nőtt a belföldi és 5%-kal csökkent a külföldi vendégéjszakák száma, így az összes vendégéjszakaszám 0,5%-kal tudott emelkedni. Az átlagos tartózkodási idő 4,7%-kal csökkent a régióban.

Konferenciák 2015-ben

A világon a nemzeti és nemzetközi találkozók legfontosabb helyszíne Európa (55,1%). Magyarország részesedése az összes konferenciából 1,7% (forrás: ICCA). Tavaly összesen 820 darab konferenciát tartottak hazánkban 189 átlagos résztvevőszámmal és 3,9 nap átlagos időtartammal. A konferenciák 73%-át Budapesten, míg 27%-át vidéken rendezték meg.

A „Turizmus Magyarországon 2015” című, végleges adatokat tartalmazó magyar nyelvű kiadvány ide kattintva, az angol nyelvű változat pedig ide kattintva tölthető le.




Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.