Új turisztikai attrakciók az Aquincumi Múzeumban és Óbudán

Elindult a BTM Aquincumi Múzeum és a III. kerületi önkormányzat együttműködésében, az Európai Unió 385,13 millió forintos, nem visszatérítendő támogatásával megvalósuló, Az óbuda-aquincumi római limesszakasz örökségének komplex turisztikai célú hasznosítása című projekt kivitelezése.

A projekt négy helyszínen valósul meg, és magában foglalja a BTM Aquincumi Múzeum szentendrei úti kerítésének korszerűsítését, egy új, Aquincum és a pannoniai limes témájú, állandó kiállítás létrehozását, továbbá interaktív, tájékoztató élményelemek létesítését a III. kerület legjellegzetesebb római kori műemlékeinek szomszédságában - tudatta a múzeum csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a projektben a különleges látványelemeket, marketingfelületeket tartalmazó élményfal első üteme valósul meg, amelyhez egy sétány és kőtár kiépítése is tartozik. Az új elem létrehozásának célja, hogy szöveges információkat közvetítsen a római városról a látogatóknak, valamint hogy a Dunakanyarba tartó turisták érdeklődését is felkeltse.

 

A múzeum főépületében a limest védő, Aquincumban állomásozott római katonaság mindennapjait élményszerűen bemutató, interaktív megoldásokat alkalmazó kiállítás jön létre. A látogatóbarát fejlesztés lehetővé teszi, hogy a történelem ne csak megismerhetővé, hanem élővé és megtapasztalhatóvá is váljon - áll a közleményben. Mint a BTM Aquincumi Múzeum közölte, a III. kerületi önkormányzattal közös projekt célja, hogy történelmi kontextusba helyezze a kerület római kori műemlékeit, ezért a Nagyszombat utcai katonavárosi amfiteátrumnál és a Kórház utcai keleti táborkapunál új, ismeretterjesztő élményelemek kerültek ki. Ezekhez készült egy, a járókelők számára saját okoseszközzel szabadon igénybe vehető, immerszív AR mobilapplikáció is.

A várhatóan 2023 végére elkészülő beruházásnak köszönhetően az intézmény jelenlegi munkahelyeit meg tudja őrizni, és további két munkahelyet teremt a pályázat keretében - hangsúlyozza a BTM Aquincumi Múzeum közleménye.

Forrás: MTI


Budapest gyógyfürdőibe csábít az amerikai szaklap

Budapest gyógyfürdőibe csábít az amerikai szaklap  

A magyar főváros termálkincseiről is beszámolt az amerikai turisztikai szaklap.
Megnyílt a Néprajzi Múzeum minden eddiginél nagyobb állandó kiállítása

Megnyílt a Néprajzi Múzeum minden eddiginél nagyobb állandó kiállítása 

A 3600 műtárgyat bemutató tárlat október 11-től látogatható.
Elstartolt a kreativitás legnagyobb ünnepe - dübörög a Budapest Design Week

Elstartolt a kreativitás legnagyobb ünnepe - dübörög a Budapest Design Week 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) szervezésében, 2024. október 10-én vette kezdetét az ország legnagyobb designfesztiválja, a Budapest Design Week.
Turisztikai fejlesztések indulnak a Pallavicini-kastélynál

Turisztikai fejlesztések indulnak a Pallavicini-kastélynál 

A közlemény szerint a fejlesztések 319 millió forintos költségeit uniós támogatás fedezi, a munkálatok a kivitelezési szerződések aláírása után kezdődhetnek meg.
Acappella zene ünnepe Szegeden

Acappella zene ünnepe Szegeden 

A XVII. Fool Moon Acappella Fesztiválon a műfaj legjobb hazai képviselői és nemzetközi nagyágyúi lépnek majd fel, együtt bemutatva a vokális zene gazdag világát.
Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben

Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben 

2024 augusztus végén a SZÉP kártyákon összesen 96,5 milliárd forint állt rendelkezésre.
Városi séta a miniszobrok nyomában

Városi séta a miniszobrok nyomában 

A főváros utcáin időről-időre felbukkanó miniszobrok nyomába ered október 12-én egy városi séta.
Ez a Klauzál tér már nem az a tér,  ami emlékeiben él

Ez a Klauzál tér már nem az a tér, ami emlékeiben él 

Meghatározó szempont volt, hogy a tér a történelmi öröksége miatt ne csak a kikapcsolódás és a pihenés, hanem a méltó megemlékezés helyszíne is legyen.
A jövő burkolati trendje: vissza a természethez

A jövő burkolati trendje: vissza a természethez 

Organikus formák és természetes árnyalatok uralják a 2025-ös burkolati trendeket.
Ismét látogatható a Margitsziget

Ismét látogatható a Margitsziget 

Október 8-án, kedden déltől újra megnyitják a Margitszigetet.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.