Újabb rekordok Orosháza-Gyopárosfürdő turizmusában

Eredményesen zárta az évet Orosháza turizmusa, hiszen minden mutató túlszárnyalta a korábbi években mért adatokat, a valaha volt legkiemelkedőbb évet zárta a fürdő és a település is turisztikai vonatkozásban.

Az önkormányzati tulajdonú turisztikai üzletegységek árbevételei 17%-kal meghaladták az előző évben mért adatokat, a vendég- és vendégéjszakaszám pedig október 31-ig elérte az előző évi teljes értéket. Ezen statiszikai mutatókhoz nagyban hozzájárult az egész évet átívelő nyereményjáték kampányuk, továbbá a májustól szeptemberig tartó, 50 eseményt felvonultató rendezvénysorozat, az Orosházi Nyár.

A Gyógy-, Park- és Élményfürdő látogatottsága is kiemelkedő a tavalyi évhez képest, új rekordot állított Gyopárosfürdő: 252.105 fürdővendég látogatott el hozzájuk, és az “Év Feltörekvő Fürdőjének" választották a létesítményt egy közönségszavazáson. Az önkormányzati tulajdonú turisztikai egységeket üzemeltető városüzemeltetési feladatokat ellátó cégen belül a fürdő-szálloda-kempingek-kalandpark tengely vezetésére feláll február 1-től egy csapat Szloszjár Csaba korábbi fürdőigazgató vezetésével, amelynek feladata a mindenkori önkormányzati tulajdonú turisztikai elemek rendszerben való működtetése és azok működésének optimalizálása.

2019-ben nagy hangsúlyt fektetnek a szolgáltatások fejlesztéstésére: bababarát szolgáltatáselemek, játszóház bővítés és a fürdőben található edzőterem teljes felújításával indul az év, ezzel együtt a fürdőben készül egy éves rendezvénynaptár, melynek elemei a családokra helyezik a legnagyobb hangsúlyt. Az uszoda korszerűsítése és a kemping bővítése is fontos és kiemelendő, táborok, osztálykirándulások helyszínéül tud majd szolgálni így a Termál-Kemping.

Továbbra is Orosháza-Gyopárosfürdő ad otthont a spirituális Nadifesztnek és a Hőlégballon Fiesztának, illetve tárgyalásban vannak egy Cadillac-találkozó szervezői csapatával is. A város marketingterve a belföldi és román piacra épül a már megszokott elemekkel, mely az önkormányzat támogatásával az idei évben egy nagyobb keretösszegből valósulhat meg.


Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.
Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.
A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.