Úszófalu Abádszalókon

Magyarországon egyedülálló, úszófalut épített az abádszalóki Abád Kikötőben a kikötő tulajdonosa, a tizenhét, cölöpökön álló, négy évszakos ház elkészülte után idén újabbak kivitelezése kezdődött el.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

Hoffer Ferenc, a kistarcsai székhelyű Hof-Fer Investor Kft. tulajdonos-ügyvezetője, elmondta: az első ütemben megvalósult beruházás mintegy nettó 975 millió forintba került, a házak árát a tulajdonosok fizették, a partfejlesztést és a kapcsolódó beruházásokat a cég finanszírozta. Szólt arról, hogy az első ütem házai tavaly elkeltek. Idén tavasszal befejeződnek a hátramaradt munkálatok: a parti tereprendezés, a füvesítés, a faültetések, a nádas visszatelepítése - tájékoztatott.

 

Az első ütem házaitól távolabb eső új részen már elindult a következő kétéves, mintegy nettó 2 milliárd forintos beruházás, amely során újabb 24 ház épül, valamint egy hullámtörő móló is. A házak már idén nyár végi átadással leköthetők.

A kikötő árvízvédelmi, Natura 2000 területen található, ezért kellett olyan megoldást találniuk, amely alkalmazkodik a rendszeres vízszintemelkedést hozó áradásokhoz. A könnyűszerkezetes úszó házak árvíz idején cölöpökön felúsznak, majd az ár levonulásakor "visszaülnek" a cölöpökre. Kitért arra, hogy a könnyűszerkezetes házakat, amelyek télen is lakhatók, a tulajdonos kérésére napelemekkel is felszerelik.
     

Forrás: MTI


Duplázott a Fifty-Fifty, rekordközeli mezőnnyel startolt a Kékszalag Fesztivál

Duplázott a Fifty-Fifty, rekordközeli mezőnnyel startolt a Kékszalag Fesztivál 

Látványos nyitóhétvégével vette kezdetét az 58. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj fesztivál.
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez

KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez 

Aki a Ráckevei–Soroksári Duna-ág térségében keres aktív kikapcsolódást, annak érdemes Kiskunlacházán megállnia.
Nem fürödhet senki velencei-tavi strandokon

Nem fürödhet senki velencei-tavi strandokon 

Fürdőzési tilalmat rendeltek el öt velencei-tavi strandon és a dunaújvárosi Szalki-szigeti Szabadstrandon.
Megalakult az Országgyűlés turisztikai albizottsága

Megalakult az Országgyűlés turisztikai albizottsága 

A bizottság elnöki tisztségét Csatári Ernő tölti be.
Nyári strandprogramok Budapesten

Nyári strandprogramok Budapesten 

A fővárosi strandok és fürdők idén nyáron is számos különleges programmal készülnek.
Ismét elhalasztják a Balaton-átúszást – az új időpont viszont a Kékszalaggal esik egy hétvégére!

Ismét elhalasztják a Balaton-átúszást – az új időpont viszont a Kékszalaggal esik egy hétvégére! 

A 44. Lidl Balaton-átúszást a szervezők döntése értelmében ezen a hétvégén sem rendezik meg.
Különleges kiállítási koncepció a fáraók korából

Különleges kiállítási koncepció a fáraók korából 

A Szépművészeti Múzeum új kiállítása az egyiptomiak által „az örökkévalóság házai”-nak nevezett templomok és sírok számára készített alkotásokból mutat be válogatást.
Díjazták a legjobb utasbiztosításokat

Díjazták a legjobb utasbiztosításokat 

A kezdeményezés célja a minőségi verseny ösztönzése a biztosítási piacon.
Drónok és a jövő technológiái a szolnoki repülőmúzeumban

Drónok és a jövő technológiái a szolnoki repülőmúzeumban 

A drónokról, a repülésről és a jövő technológiájáról szól a VI. RepTár Drone Day augusztus 1-jén, szombaton a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban.
Bezár a keszthelyi kutyás strand, kilép a város egy balatoni szövetségből

Bezár a keszthelyi kutyás strand, kilép a város egy balatoni szövetségből  

Nem volt hosszú életű az örvendetes, kutyáknak kínált vállalkozás. Reagált a Keszthelyi Kutyás Élménypark üzemeltetője – levelét közöljük.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.