V4 kerékpárverseny szombaton

Rekordlétszámú mezőny, 29 csapat 170 versenyzője vesz részt szombaton a V4 kerékpárverseny magyarországi szakaszán.

Törzsök Zsolt főszervező az esemény keddi sajtótájékoztatóján kiemelte, létszámában és minőségében is erős lesz a mezőny, indul többek között a prokontinentális CCC Sprandi Polkowice csapata. Kiemelte, a viadal az idei V4 sorozat záróetapja, s a világörökség részét képezi a rajt és a cél helyszíne is: fél 2-kor a Várkert Bazárból rajtol a V4 kerékpárverseny, a célállomás pedig hagyományosan a Pannonhalmi Bencés Főapátság lesz.

A 168,7 kilométeres táv megtétele során a versenyzők többek között Telki, Zsámbék, Bicske, Csákvár, Bodajk, Csetény, Zirc és Ravaszd érintésével érkeznek meg Pannonhalmára, ahol a befutó előtti körözés során többször is meg kell küzdeniük a helyenként 15 százalékos emelkedővel.

Varju Krisztina Dóra, Magyarország 2017-2018. évi V4 elnökségének lebonyolításáért felelős miniszteri biztos kifejtette, a visegrádi csoport 1991-es megalapítása óta mind a négy tagország EU-tagállam lett, V4 csoportként pedig az Európai Unió legsikeresebb regionális együttműködése.

"A társadalmi együttműködés egyre szorosabb, építve az évszázados történelmi közösségre" - fogalmazott a miniszteri biztos, hozzátéve, a magyar elnökség célja az volt, hogy a négy ország lakosai közötti viszonyt még szorosabbá fűzze.

"A V4 együttműködés hasonló, mint egy kerékpárverseny: mindig van, aki adja az előrehaladás ütemét - az elnökséget adó ország -, de minden tag jó teljesítménye szükséges." - fogalmazott.
Varju Krisztina Dóra hangsúlyozta, a 2013 óta zajló V4 kerékpárverseny mára nemzetközileg elismert, színvonalas viadallá vált.

"Az eredetileg politikai és diplomáciai együttműködés jegyében alapított V4 ma már egy olyan közös ügy, amelynek révén közelebb kerülhetnek egymáshoz a magyar, cseh, szlovák és lengyel emberek" - mondta Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke. - "A kerékpárverseny elsősorban a versenyzőknek, csapatoknak, versenyszervezőknek fontos, de van ezen túlmutató fontos szerepe is: a helyszínek, természeti és épített környezet bemutatása, amelyek turisztikai és marketing célokat szolgálnak."

A rajthelyszín egész napos családi programmal várja az érdeklődőket a Magyar Turisztikai Ügynökség jóvoltából, 10-től 18 óráig. A rendezvény sztárvendége a Giro d'Italián és a Tour de France-on is kétszer második 55 éves olasz Claudio Chiappucci lesz.

Forrás: MTI


Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény

Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény 

Köztük a legendás Ferrari Testarossa és De Tomaso Mangusta.
Budapestre érkezik a Gustav Klimt interaktív tárlat

Budapestre érkezik a Gustav Klimt interaktív tárlat 

Az The Immersive Experience kiállítás május 19-től látható.
Hazai strandok listája, ahol legfőbb szempont a kutyabarátság

Hazai strandok listája, ahol legfőbb szempont a kutyabarátság 

Strandok, ahol négylábú barátokat is örömmel fogadják a tikkasztó nyári napokon.
Világhírű írótól kerül kalapács alá a Vaszary-festmény

Világhírű írótól kerül kalapács alá a Vaszary-festmény 

Hollywoodi világsztár családjától érkezik Budapestre a Virág Judit Galéria tavaszi aukciójának egyik szenzációja.
Ünnepel a Cserkeszőlői Fürdő

Ünnepel a Cserkeszőlői Fürdő  

Május 1-jén a jubileumi ünnepség keretében izgalmas programokkal és kedvezményekkel várják a látogatókat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.