Az igazgatóság néhány évvel ezelőtt csatlakozott a „Life4OakForest” nevű projekthez, ahol a korábban gazdasági rendeltetésű tölgyesekben a gazdálkodási tevékenység mára teljes mértékben megszűnt, és az igazgatóság erdőmérnök és erdőökológus szakemberei kizárólag az erdei élőhelyek állapotának javítása céljából, az őshonos erdei élővilág biodiverzitásának növelése érdekében végeznek természetvédelmi erdőkezelési tevékenységet.

Az itteni erdőkezelések fejlesztéséhez, hatásainak teszteléséhez és az élővilág változásainak nyomon követéséhez 20 tölgyes erdőtömbben folyik hasonló munka, több mint 1600 hektáros összterületen kiterjedésben a Duna-Ipoly Nemzeti Park, a Bükki és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság által kezelt tölgyesekben Magyarországon, valamint egy olaszországi nemzeti parkban is. 

Egyformaság kontra sokféleség

Utunk először Drégely várához vezet, ahonnan a környező hegyekre és erdőkre látunk. Miközben szememet végigfuttatom a még csupa zöld tájon, megtudom, hogy amit a szemben lévő közeli hegyoldalban látok, az valójában nem is erdő, hanem fák egymás mellé ültetve. Mert az erdő valójában egészen mást jelent, csak bennünk, XXI. századi emberekben, akik az évtizedek során rendesen eltávolódtunk a természettől, ez a hit él.

De az erdő nem egyféle fából áll!

Egy tölgyes erdő nem csak kocsánytalan tölgyfa rengeteg, hanem sokféle faj természetes együttélése.

Miközben sétálunk lefelé a várból, megtudom, hogy a két erdőkezelés között a legnagyobb különbség az, hogy a természetvédelmi erdőkezelés során nem történik olyan fa használat, amikor az őshonos faanyag kikerül az erdőből, vagyis a természetes életközösségek továbbra is támaszkodhatnak az erdőre. Egy kidőlt fát például nem szállítanak el, hanem ott hagyják lebomló faanyagnak, így működésbe tud lépni az élet természetes körforgása.

Másik fontos különbség, hogy a gazdasági erdőkben legtöbbször azonos korú, azonos méretű, azonos fafajok találhatók.

Az értéktelenebb fafajokat sokszor az előhasználati fakitermelések (tisztítások, gyérítések) során korábban visszaszorították, emiatt rengeteg erdőből hiányoznak vagy megritkultak az élővilág számára értékes elegyfafajok, mint a juharok, hársak, szilek, rezgőnyár, kecskefűz vagy éppenséggel a vadgyümölcsfák, például a berkenye, a vadcseresznye, a vadkörte vagy a vadalma. Ezekből a gazdasági erdőkből hiányoznak az öreg, nagy méretű fák, illetve a nagy méretű elhalt álló és kidőlt holtfák, amelynek következtében sokkal kevesebb bennük mikroélőhely, vagyis nincsenek nagy méretű faüregek, odvak, cserjeszegélyek, gyökértányérok, liánok, vizes dendrotelmák – vagyis a változatosság, a biodiverzitás.

„Ennek a  projektnek gyakorlatilag ez egy olyan pilot területe,  ahol megpróbáljuk azokat az eljárásokat kidolgozni, tesztelni, amelyek egyébként széles körben akár gazdálkodás mellett is alkalmazhatók majd.”

– magyarázza Szekeres Péter, a DINPI erdőgazdálkodási referense.

Az erdő új életre kel

Vaddisznók jól felismerhető nyomain átvágva már messziről látszik az a kerítés (vadkizáró kerítés az erdei fafajok csemetéinek megmaradása, növekedése és az erdő regenerációja érdekében), amely mögött a projekthelyszín található, ahol

olyan előremutató erdőművelési és élőhelykezelési eljárásokat alkalmaznak, amelyek elősegítik az erdők szerkezetének összetettebbé válását és a fajgazdagság gyarapodását.

Mikroélőhelyeket hoznak létre, amelyek a speciális élőhelyigényű fajok – például holtában élő rovarok vagy denevérek – számára nyújthatnak megfelelő környezetet.

Mivel ezt az erdőrészletet is, mint általában a hazai és európai erdők nagy részét korábban jellemzően gazdasági céllal kezelték, jóval szegényesebbé vált az élővilága, mint egy hosszú ideje magára hagyott természetes erdőknek. Egészen mostanáig.

A holtfák sokkal fontosabbak, mint gondolnánk

Az erdők nem csupán faállományok, hanem komplex ökoszisztémák, amelyek most már ennek az évek óta tartó munkának és az erdőkezelési beavatkozásoknak hála, újra egyre természetesebbek és egyre vadregényesebbé, gazdagabbá formálódnak.

Még egy olyan laikus is látja, hogy milyen sokféleség van már itt. Már nem az az egykori egyfajta és egykorú fából álló fatömeg, hanem kezd hasonlítani a nagybetűs ERDŐHÖZ, hiszen az itteni fák már nem egyforma magasak, a lombkoronájuk már nem zárt és sűrű.  A sűrűn zárt lombkoronában léket nyitottak, ezzel utánozva azt, amikor egy őserdőben egy öreg fa lombozata elhal, és ezzel lehetőséget kaptak a facsemeték, hogy a fényhez jussanak és elkezdhessenek növekedni, hogy aztán a faállomány elegyessé és többkorúvá válásával, összességében egy sokkal ellenállóbb erdőállomány alakulhasson ki.

A holtfa jelenléte azért is nagyon fontos, mert ebben a magasra felnövő aljnövényzetben a kis puhatalpú vadmacskák nagyon szeretik gyors közlekedésre használni őket

- hangsúlyozza Major Borbála, a DINPI nagyragadozó és vadmacska szakértője, majd hozzáteszi, a korhadt holtfák kisemlősök élőhelyéül szolgálnak és nagyon fontos táplálékot jelentenek számukra. Az ide kihelyezett vadkamerán megfigyeltek már menyétet, nyestet, nyusztot és rókát és számtalan kisemlőst, valamint harkályféléket is.

És itt él a vadmacska is…

A természetes erdőkre jellemző szerkezetet, mint például az előbb is említett napsütötte léket, különböző típusú fekvő és álló holtfákat 2019-ben alakította ki a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a börzsönyi LIFE4OakForests projekt területeken. Ez mostanra a fokozottan védett vadmacska élőhelye, amely nemcsak táplálék forrását, hanem az arra alkalmas búvóhelyeket, élőhelyéül szolgáló odvas fákat is ezekben a természetszerű erdőkben találja meg. Ezért is fontos ezeknek az erdőknek a fenntartása mellett azok szerkezetének gazdagítása.

Jelenleg egy nőstény vadmacska és egy hím osztozik ezen a területen.

A vadmacskákról azt kell tudni, hogy félénk, óvatos állat, kerüli a településeket és az ember által bolygatott, háborított helyeket. Magányos életmódot folytatnak, és csak a szaporodási időszakban találkozik egymással a hím és a nőstény, amikor viszont gyönyörű nászénekükkel vonzzák be egymást.

Mára az itteni eredmények azt mutatják, hogy az alkalmazott élőhely-kezelési módszerek kedvező hatással vannak a helyi biodiverzitásra. A hagyományos erdőgazdálkodás problémás gyakorlatai helyett egy olyan alternatívát mutattak, amelynek köszönhetően az erdők természetes működéséhez nagyobb teret biztosít. A terület természetvédelmi kezelését a nemzeti park szakemberei több évtizedes időtávon a hagyományos erdészeti eszközök újszerű alkalmazása mellett innovatív elemek használatával  valósítják meg .