Vártámadás és palacsintafeszt a Nyitott Balatonon

Az idén elsősorban az aktív turizmusra és a gasztronómiára koncentrál a helyi vállalkozók által kilencedszer megrendezett tavaszi Nyitott Balaton programsorozat április 27. és május 27. között - mondta Fekete Tamás, a Balaton Turizmus Szövetség (BTSZ) alelnöke az MTI-nek pénteken.

Az akciót koordináló szövetség alelnöke közölte: az idén 137 szálláshely, 89 vendéglátóegység és 15 pincészet csatlakozott a programhoz, amely megmutatja, hogy nem csak nyáron érdemes utazni a Balatonra. A programkínálat része lesz a többi között a balatongyöröki palacsintafesztivál, a sümegi majális tüzérségi vártámadással és lovagi tornával, Balatonalmádiban a régi villák nyomában elnevezésű ingyenes városi túra. Az északi parton Alsóörs, Felsőörs, Lovas, Csopak és Paloznak érintésével gyalogos túrákat szerveznek helyi egyesületek 12 különböző hosszúságú távon. A Nyugat-Balatonon Hévíz virágkorát elevenítik fel az 1860-as évektől az 1930-as évekig. Balatonföldváron kettes-fogathajtó versennyel várják a vendégeket, Siófokon a Piknik a parton rendezvénysorozat részeként májusfa állítás, kézműves vásár is lesz.

Fekete Tamás elmondta, hogy a Balatoni Hajózási Zrt. több hajójegy árából 15 százalék kedvezményt ad az online kupont letöltők és felmutatók számára, a Balaton Best kártya kiváltói pedig az északi parton, több buszjáratokon ingyen, vonatokon pedig fél áron utazhatnak. Hoffmann Henrik, a BTSZ elnöke kifejtette, a szövetség úgy látja, minden szereplő hisz abban, hogy "négyévszakos turisztikai desztináció a Balaton". Az akcióról és programokról a www.nyitottbalaton.hu weboldalon lehet tájékozódni.

Forrás: Turizmus Online / MTI


Rejtett jelenség a Balaton déli partjánál

Rejtett jelenség a Balaton déli partjánál 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.