Vasárnap zárt a Renoir-kiállítás, közel negyedmillióan látták

A budapesti Szépművészeti Múzeum történetének egyik legnépszerűbb kiállítása a francia mester közel 70 alkotását mutatta be a közönségnek, és közel negyedmillióan látták. A tárlatot a nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbították, így a tervezetthez képest két héttel később, vasárnap, január 21-én este zárt a tárlat..

A festő és modelljei című tárlat a párizsi Musée d’Orsay-vel és a Musée de l’Orangerie-vel együttműködésben valósult meg, de a kiállításra több mint húsz külföldi közgyűjteményből kölcsönzött műtárgyakat a Szépművészeti Múzeum, derül ki az euronews.com tudósításából.

Szépművészeti Múzeum /Forrás: Szépművészeti Múzeum
Szépművészeti Múzeum /Forrás: Szépművészeti Múzeum

Olyan fő műveket állítottak ki, mint például A hinta, a Vidéki tánc vagy a Claude Renoir bohócjelmezben című alkotások. A festőnek szentelt első magyarországi bemutatón a Szépművészetiben őrzött csaknem harminc Renoir-alkotás is kiemelt szerepet kapott. A kiállítás kronológiai és tematikus elrendezésben mutatta meg a művész fejlődését.

Mint írják, a népszerű tárlaton most első alkalommal állították ki együtt Renoir Fekvő női akt (Gabrielle) című alkotásának mindhárom, 1903 és 1907 között készült változatát, amelyek közül az elsőként megfestett remekmű 2019-ben, egy gyűjteménytörténeti jelentőségű vásárlás révén került a Szépművészeti Múzeumba.

A kiállítás a Szépművészeti Múzeum szervezésében valósult meg, a párizsi Musée d’Orsay és a Musée de l’Orangerie kölcsönzéseinek köszönhetően. 

Budapesten még nem volt ilyen átfogó Renoir-kiállítás, sőt, világszerte is ritka alkalom egy életműtárlat a művész képeiből, teszik hozzá.

 


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.