Új értékesítési vezetővel készül az Accent a közelgő nyitásra

Új értékesítési vezetővel készül az Accent a közelgő nyitásra 

Hetek óta a nyitást követő értékesítési és marketing stratégiák vannak fókuszban az Accent Hotelsnél. A turizmus komplex és lépcsőzetes újraépülésére készülve a cégcsoport új kollégával erősíti budapesti irodájának értékesítési és marketing csapatát.
A szállodáknál korábbi nyitást kérnek a kormánytól az apartmankiadók

A szállodáknál korábbi nyitást kérnek a kormánytól az apartmankiadók 

Hadd nyissanak előbb a rövid távra kiadó apartmanok, egyéb szálláshelyek a szállodáktól függetlenül, hasonlóan Nagy-Brittaniához – ezt kéri a kormánytól a Magyar Apartman Kiadók Egyesülete (MAKE) - írja a 168 óra.

Gyenge évkezdés után fellendülésben bízik a söripar 

Gyenge első negyedévet zárt a magyarországi söripar, ám a legnagyobb gyártók bíznak abban, hogy az év további részében a forgalom fellendül - mondta el Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetsége igazgatója az MTI kérdésére.

Hamarosan küldhető a beszámoló 

Azok  a  pályázatnyertesek,  akik  befejezték  egyéb  vagy magánszálláshelyük  fejlesztését,  hamarosan  benyújthatják  a  támogatási  folyamatot  lezáró beszámolójukat. Az elektronikus beszámoló benyújtásához minden fontos tudnivaló már olvasható a Kisfaludy Program honlapján.
A Danubius Hotels összefogott a sorstársakkal

A Danubius Hotels összefogott a sorstársakkal 

A Danubius Hotels az elmúlt évben számos kulturális produkciót, alkotót támogatott a koronavírus járvány alatt. A tudatosan felvállalt támogatói szerep a járvány miatt bajba került kulturális szektor támogatását tűzte ki célul a szállodalánc rendelkezésre álló eszközeivel.
Csődhullám fenyegeti a magyar szállodaipart

Csődhullám fenyegeti a magyar szállodaipart 

A november óta országos járványzár alatt lévő szálláshelyek májusi újranyitásával kezdené a belföldi szezont a szállodaszövetség, amely úgy látja, hogy a maratoni bizonytalanság akár csődhullámot, a nyár elejére pedig tömeges munkaerő-elvándorlást is okozhat – közölte Baldauf Csaba általános alelnök a Magyar Nemzettel. Mint mondta, több régióban a korlátozások kijátszásával bonyolítanak telt házas hétvégéket a szobakiadók, a szabályszerűen zárva tartó hotelek másutt viszont halmozzák a veszteségeket. A szakmabeliek szerint ugyanakkor turistacsalogató lehet külföldön, hogy az unióban kiemelkedően alakul a magyar lakosság átoltottsága.
A szállodáknak a fele üzemelt februárban, tavalyhoz képest

A szállodáknak a fele üzemelt februárban, tavalyhoz képest 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége nyilvánosságra hozta legfrissebb elemzését a februári vendégforgalom adatokról. Itt a Trendriport.l.
Eladó egy belvárosi szálloda Győrben

Eladó egy belvárosi szálloda Győrben 

A Rába Nyrt. igazgatósága közgyűlési hatáskörben jóváhagyta csütörtökön a társaság tulajdonában lévő Konferencia Hotel értékesítését árverés útján.
Keménykezűbb Airbnb-rendeletet követelnek a civilek

Keménykezűbb Airbnb-rendeletet követelnek a civilek 

Magyarországon százezrek életét nyomorítja meg a lakhatási válság, amelynek egyik okozója, hogy a lakásokat a nagyobb hozam érdekében a tulajdonosaik turisztikai céllal hasznosították, ezáltal szűkítve az albérletpiacot. A gyűjtőnéven csak „Airbnb-zésnek” nevezett jelenség emeli a lakbért, ám mindezt most a koronavírus okozta változások mérsékelték. Habár az önkormányzatok nyáron lehetőséget kaptak a probléma tartós kezelésére, eddig egyetlen önkormányzat, még az elsőként szabályozni szándékozó Terézváros sem állt a lakók oldalára - állítja A város mindenkié civil szervezet.

Február: 90 százalékkal kevesebb vendégéjszaka tavalyhoz képest 

A beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó, a járvány megfékezését célzó védelmi intézkedések hatására a belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 86%-kal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 94%-kal csökkent. Az összes vendégéjszaka 68%-át a belföldi vendégek töltötték el. A belföldi vendégéjszakák száma 8 ezerrel nőtt az előző hónaphoz mérten. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 90%-kal volt kevesebb az előző év februárinál.

Négymilliárdos érvágás a szállodáknak a kieső húsvét 

Hagyományosan a húsvéti hosszú hétvége jelenti a tavaszi szezon igazi kezdetét a szállodaiparban. A zárva tartó hotelek csak ebben a néhány napos időszakban több, mint 4 milliárd forintos összesített bevételkiesést kénytelenek elszenvedni – mutat rá a Moore Hungary tanácsadó és könyvvizsgáló cég, hozzátéve: továbbra is reális az esélye egy erős nyári turisztikai szezonnak.

Új szállodaigazgató a Hotel Clark Budapest élén 

2021 áprilisától Lukács Istvánt nevezték ki az Unione csoporthoz tartozó Hotel Clark Budapest szállodaigazgatói pozíciójára.

Ismert szakember jegyzi a pogányi négycsillagos szállodát 

A nyílt közbeszerzési eljárás eredményét az ajánlatkérő MPHH Hotel Invest Szállodaipari Kft. tette közzé a közbeszerzési közlönyben, amely szerint budapesti székhelyű B Build & Trade Kft. építheti meg a szállodát - írja a Spabook.net.

Jól halad a felújítással a gyulai négycsillagos 

A gyulai Elizabeth Hotel többlépcsős beruházásának második üteme is elkészült. Hátra van még a medence és a kert építése.

Abádszalókon épül Magyarország első úszófaluja 

A koronavírus-járvány idején megnőtt a beépíthető vízparti telkek iránti kereslet, a vízhez kapcsolódó beruházásokkal ugyanis magasabb szintű hozamot lehet realizálni. Nyugat-Európában már elérte a csúcsát a lakóhajók és úszóházak ára, de itthon még csak most kezd igazán bekerülni a köztudatba ez a befektetési forma.

Sikeres volt az MSZÉSZ webinar sorozata 

Az MSZÉSZ 2021 januárjában indított webinar sorozatot annak érdekében, hogy hozzájáruljon a sikeres újrainduláshoz, a munkavállalók szakmai tudásának bővítéséhez, frissítéséhez, s a nehéz időszakban történő motiváláshoz.

Megjelent az első magyar fővárosi Airbnb-szabályozás 

Megszületett az első magyar, fővárosi Airbnb szabályozás Budapest VI. kerületében, amelynek tervezetéről Terézváros önkormányzata adott ki közleményt a végleges elfogadás előtt. Szavaik szerint a kerületi Airbnb rendelet “Átláthatóságot, elérhetőséget és a most elfogadott szabályok betartását szabja feltételként a terézvárosi önkormányzat a jövőben a rövid távú szálláskiadáshoz” - írja a spabook.hu.

Indul a Szállodasztorik - nosztalgiamarketing a Danubiustól 

Szállodasztorik címmel belső és külső kommunikációs kampányt indít a Danubius Hotels, amely során minden hónapban a lánc egy-egy szállodáját mutatja be. A szállodák története és kulisszatitkai mellett sikereket, hírességeket, legendákat is megismerhetünk. A cél a szállodák sokszínű történetének bemutatása, a helyi különlegességek, értékek megismertetése a belföldi utazóközönséggel. Belső kommunikációban az összetartozás érzését is erősítik az egyébként rendkívül összekovácsolt és kitartó közösségben.

Gazdát cserélt a Boráros tér mellett épülő szálloda 

Egy budapesti és egy prágai szállodáját értékesítette a B&B Hotels a francia Primonial REIM ingatlanbefektetési társaságnak, melyeket a továbbiakban hosszútávra visszabérel. A tranzakciók megvalósulását a Cushman & Wakefield segítette - írja a portfolio.hu.

Németország lett Európa elsőszámú fogadóországa  

Ott is komolyan csökkent a beutazás, de Németország  a  nemzetközi  versenyben  a többiekhez képest kicsit jobban vészelte át a krízist.

Borúlátók az osztrák szállodások 

Az ismert turisztikai tanácsadó iroda, a BDO Austria friss felmérése szerint a szállodások 66 százaléka pesszimista az ágazat jövőjét tekintve.

Megjelent az MSZÉSZ januári Trendriportja 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége részletes elemzést jelentetett meg a 2021 januári kereskedelmi szálláshely-adatokról.

Szállodafejlesztés a BudaPart beruházásnál 

Újabb épület kivitelezése kezdődött meg a BudaPart ingatlanfejlesztésben. Ahogy Schrancz Mihály, a Property Market Kft. ügyvezető igazgatója a Portfolio-nak adott interjújában már decemberben utalt rá, megállapodást kötöttek a Radisson lánccal egy 4 csillagos hotel-és iroda vegyes funkciós fejlesztésre, a beruházás negyedik üteme tehát hotel és irodaház funkciót lát majd el. A BudaPart DOWNTOWN név alatt zajló fejlesztés során épülő Radisson Hotel Budapest BudaPart szállodát a Radisson Hotel Group nemzetközi szállodalánc üzemelteti majd.

Itt az első osztrák szálloda ingyenes tesztutcával 

A bécsi 4 csillagos Schlosspark Mauerbach szálloda a vöröskereszttel való együttműködés alapján ingyenes koronavírus teszttel várja látogatóit.

Akkora stressz a szállásfoglalás, mintha Rosa Diaz vallatna közben 

A Hotels.com kampánya szerint nincs ok most a szorongásra, ha ingyenes a lemondás.

Akkora stressz a szállásfoglalás, mintha Rosa Diaz vallatna közben 

A Hotels.com kampánya szerint nincs ok most a szorongásra, ha ingyenes a lemondás.

Eladják a hitelre vásárolt Airbnb lakásokat Párizsban 

Nincsenek turisták, a részleteket viszont újra fizetni kell, mert lejárt a féléves moratórium. Ezért lakáseladási lavina indult a francia fővárosban – írja a Le Figaro a hvg.hu.

Pénzjutalommal ösztönzi oltásra dolgozóit a szállodaóriás 

A Marriott International által indított program keretében pénzügyi juttatást kaptak a szállodalánc dolgozói az Egyesült Államokban és Kanadában, ha beoltatják magukat a koronavírus elleni vakcinával - írja a Roadster,

Pár év múlva gyűrű formájú hotel nyílhat az űrben 

A Voyager Állomás az óceánjárók kényelmét nyújtaná - írja hvg.hu.

Megkezdődött a Hotel Helikon felújítása Keszthelyen 

A 3 csillagos keszthelyi szálloda utoljára 2017-ben fogadott vendégeket, de most a Helikon 4 csillag superior minősítéssel, teljesen megújult szolgáltatási palettával, a korábbinál kevesebb, de tágasabb és exkluzívabb szobával nyílik újra - írja a spabook.net.

Szeptemberig meghosszabbították a bértámogatást a britek 

A brit kormány szeptember végéig meghosszabbította azt a bértámogatási rendszert, amelynek alapján a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások miatt munka nélkül maradt, de el nem bocsátott alkalmazottak bérének nyolcvan százalékát a költségvetés folyósítja.

Még egy hotel épül Debrecenben 

Öt hotellel bővül a szálláskínálat hamarosan Debrecenben, a Mester és a Csap utca sarkán is építenek egyet.

Közös tánccal üzennek a vendégeknek egy vecsési szálloda munkatársai 

A koronavírus-járvány fokozottan sújtja a szállodaipart, számos létesítményt talán örökre be kellett zárni. A vecsési Hotel Stáció azonban más utat választott. Tánccal és jókedvvel is küzdenek a túlélésért, és köszönik meg az eü-dolgozók és a kormány segítségét. Jerusalema-tánc Magyarországon először! - írja a mandiner.hu.

Jövőre nyit a W Budapest Hotel az Andrássy úton 

Januárban kezdte el az Andrássy út 25. szám alatt álló Drechsler palota kivitelezési munkálatait a DVM group. A Magyar Államvasutak Nyugdíjintézeteként és Állami Balettintézetként is ismert műemléképület tulajdonosa, a QPR Properties az átalakulást követően itt nyitja majd meg a W Budapest Hotelt, Magyarország első W-szállodáját - írja a portfolio.hu.

Szállodaüzemeltetők fókuszában Budapest 

Bár a COVID-19 járvány és annak hatásai jelentősen érintették, a prágai szállodapiac továbbra is a szállodaüzemeltetők figyelmének középpontjában áll. A közép- kelet és dél-kelet európai régióban a szállodaüzemeltetők legfőképpen Prága, Budapest és Varsó iránt mutatnak érdeklődést, emellett számos kisebb – főleg lengyel – regionális város is felkerült a lista első 30 helyére. Az üzemeltetők bíznak a piac mihamarabbi helyreállásában, és azt jósolják, hogy a kisebb városok már 2022-re, míg a nagyobb városok 2024-re érik el a 2019-es szintet.

Új taggal bővült a kastélyszállodák szövetsége 

A Magyar Kastélyszállodák és Történelmi Épületek Szövetségéhez újonnan csatlakozott ház a vizek városának szívében található.

Szállodaszövetség: a védettek mehessenek étterembe, szállodába! 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szeretné elérni, hogy azok, akik védettek a vírussal szemben, mehessenek étterembe, szállodába - mondta Flesch Tamás, a Szállodaszövetség elnöke az MTI-nek pénteken.

Ismét rangos listán a budapesti Kempinski 

A Kempinski Hotel Corvinus Budapest a Forbes Travel Guide értékelési rendszerében ismét a megtiszelő “négycsillagos” besorolást kapta. Az  FTG minősítési rendszerében használt  négycsillagos  kategória nem azonos az európai szállodaminősítési rendszer szerinti besorolással.

Szállót építenek Debrecen mellett 

A szálló 46 apartmanját hosszú távú tartózkodásra adják ki a közelben dolgozó üzleti utazóknak.

Itt az MSZÉSZ Trendriportja 2020-ról 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége így látja a 2020-as vendégforgalmi adatokat.

Megrohanták a lengyel szállodákat a részleges nyitás után 

Megrohamozták a szállodákat a lengyelek azt követően, hogy a kormány engedélyezte a részleges újranyitásukat. A legjobb helyeken meglehetősen borsos a szobák ára - írja a Napi.hu.

Újabb mentőcsomagot kap a turizmus Bécsben 

A bécsi városvezetés újabb 23 millió eurós támogatás mellett döntött.

Tavaly 60 százalékkal csökkent a szálláshelyek bevétele 

A beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó, a járvány megfékezését célzó védelmi intézkedések hatására a belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 89%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 96%-kal csökkent. Az összes vendégéjszaka 70%-át a belföldi vendégek töltötték el. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 93%-kal volt kevesebb az előző év decemberinél. A belföldi vendégéjszakák száma a szezonálisan és a naptárhatással kiigazított adatok alapján az előző hónaphoz mérten 53%-kal csökkent. 2020-ban a vendégéjszakák száma 58%-kal volt kevesebb, mint 2019-ben.

Negyven millió forintra büntette a versenyhivatal az Airbnb-t 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forintos bírságot szabott ki az Airbnb-re, amiért a cég nem tartotta be maradéktalanul a hatóság felé vállalt módosításait a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásaiban.

2020 számokban - ahogyan az MTÜ látja 

Részletes statisztikát adott ki a Magyar Turisztikai Ügynökség a tavalyi év vendégforgalmi adatairól.

Idén kétszáz kollégát vesz fel a Hunguest 

Minden idők legnagyobb felújítási programjába kezd a Hunguest Hotels Zrt., miközben épületállományát korszerűsíti, és már tervez létszámbővítést is a megújuló szállodákba. A társaság tavaly kinevezett vezérigazgatója, Détári-Szabó Ádám a Világgazdaságnak nyilatkozott először újrapozicionálásról és pályázati pénzekről is.

Komplex pénzügyi és ingatlan üzletágat hozott létre a BDO Magyarország 

 A BDO Magyarország tulajdonosai és menedzsmentje a cégcsoport már korábban elfogadott nemzetközi hálózati stratégiája mentén 2021 elején úgy döntött, hogy a már több mint 10 éve párhuzamosan működő pénzügyi, valamint hotel és ingatlantanácsadási üzletágait összevonja és egységes megjelenésű, egyablakos kiszolgálást biztosító komplex pénzügyi és ingatlan szolgáltatásokat nyújtó tanácsadói üzletágat alakít ki.

Rács mögött a vendégházak réme 

Letartóztattak egy többszörösen büntetett előéletű, hajléktalan férfit, aki az elmúlt öt hónapban országszerte több vendégházból is fizetés nélkül távozott, és nem egyszer a szobákban elhelyezett tárgyakat is ellopta - tájékoztatta a Békés Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!