A Magyar Fogászati Turizmus Szervezőhöz kerül a Malév Air Tours

A Magyar Fogászati Turizmus Szervező Kft. veszi meg a Malév Air Tours Idegenforgalmi és Szolgáltató Kft. (MAT) 100 százalékos üzletrészét - közölte a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Programiroda az MTI-vel csütörtökön.

A vásárlás a közlemény szerint a felszámolási eljárás keretében, nyilvános pályázat alapján történt. A meghirdetett, utazásszervezéssel, repülőjegyek értékesítésével és belföldi programszervezéssel foglalkozó cég megvásárlásáról november 27-én állapodtak meg a felek, az akvizíció december közepén zárul le.

A vételárat nem kívánta nyilvánosságra hozni a vásárló.

A vevő a magyar fogászati turizmus fejlesztési programot (MFTFP) lebonyolító cégcsoporton belül a gazdaságfejlesztési modellhez csatlakozott fogorvosi rendelők számára szervezett külföldi páciensek beutaztatásáért felelős. Az akvizíció eredményeképpen létrejövő leányvállalat a program végrehajtásához szükséges professzionális beutaztatói háttér biztosításában nyújt majd segítséget.

A Malév Air Tours az elmúlt években is nyereségesen működött, árbevétele 2010-ben és 2011-ben is elérte a 2,4 milliárd forintot, ám árbevételének mintegy 70 százalékát elvesztette a Malév Zrt. felszámolásával - ismertette a közleményben Szűcs László, a magyar fogászati turizmus fejlesztési program egyik alapítója, a vállalatcsoport vezetője. Hozzátette, hogy a programmal történő stratégiai együttműködés nemcsak megmenti a 44 éves utazásszervezői tapasztalattal rendelkező magyar céget, hanem rövid időn belül nyereséget termelő, hosszú távon életképes sikervállalkozássá fejleszti.

A közlemény szerint az új tulajdonos tovább foglalkoztatja a jelenlegi munkavállaló állományt, és jelentős fejlesztések előkészítésébe kezdett, amelyek érintik az utazásszervezési, foglalási és fizetési rendszert, valamint az MFTFP és Malév Air Tours irodák szolgáltatásainak összehangolását.

Az MFTFP alapítói, Bátorfi Béla és Szűcs László, valamint az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. a szektor meghatározó szereplőinek összefogásával 2010-ben dolgozták ki a fejlesztési programot. 2011. április 21-én egy szakmai konferencián Orbán Viktor kormányfő és Szűcs László, az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. elnök-vezérigazgatója együttműködési megállapodást írt alá, amely szerint a magyar állam támogatja a fogászati ágazat fejlesztési programját.

Pár nappal később a kormány a magyarországi fogászati turizmus fejlesztéséhez szükséges költségvetési forrás biztosítása érdekében egymilliárd forintot csoportosított át a turisztikai célelőirányzatba.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a múlt év végén hirdette meg a fogászati vállalkozások versenyképességének javítását célzó pályázatot. Erre azok a fogászati vállalkozások jelentkezhettek, amelyek előbb csatlakoztak a kormány és az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. között létrejött megállapodással elindult magyar fogászati turizmusfejlesztési programhoz. A pályázaton 39 fogászati vállalkozás nyert el egyenként 10 és 30 millió forint közötti támogatást, a nyertesek között összesen 980 millió forintot osztottak szét.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.