Avis-bázis avatás szerződéskötésekkel

Avis-bázis avatás szerződéskötésekkel

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az Avis Hungary november 23-án ünnepélyes keretek között felavatta a Ferihegyi Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljának közelében, Vecsésen létesített bázisát. Az átadáson az Avis licence-országok igazgatója, Olav Hommerstad kihangsúlyozta, hogy az Avis Rent a Car autókölcsönzőt Magyarországon üzemeltető AGO Kft.-nek a világcég újabb 10 évre biztosítja a licence-jogot.

Bognár Gyula ügyvezető igazgató szerkesztőségünknek elmondta, hogy a repülőtér közeli bázisa kiépítéséhez a Magyar Turizmus Rt. nyilvános pályázatán nyertek el kamattámogatást. A Vecsést elkerülő út a közeljövőben elkészül, az Avis-központ akkor szinte "karnyújtásnyira" kerül Ferihegyhez. Attól kezdve, más nemzetközi repülőterek bevett gyakorlatához hasonlóan, a repülővel érkező és autót bérlő utasokat mikrobuszok viszik a légikikötőből az Avis telephelyéig.

A Malévvel aláírt kontraktus tulajdonképpen a már régóta élő megállapodás kibővítése volt. Az Avis és a nemzeti légitársaság szerződése értelmében a Malév célállomásain az utasok kedvezményes gépkocsi bérlési szolgáltatásban részesülhetnek, ha beszállókártyájukat felmutatják és rendelkeznek előfoglalással. A bérautók foglalása egyaránt lehetséges az Avis rezervációs irodájában és a Malév jegyirodákban, valamint minden olyan utazási irodánál, amely rendelkezik valamilyen GDS rendszerrel. A Duna Club tagok a világ bármely Avis állomásán kedvezményesen bérelhetnek gépkocsit.

Az Avis autókölcsönző hálózatának bővítését szolgálja a másik, az Aral céggel kötött együttműködési megállapodás, mely a német cég benzinkút hálózatára épít. A partnerkapcsolat Németországban már évek óta működik, az ottani közel 20 állomás a példa Magyarországon. Első lépésként a győri, a soproni, a szombathelyi és a veszprémi Aral töltőállomásokon lehet majd Avis gépkocsit bérelni. A hálózat fejlesztésével az Avis elsősorban a vállalti ügyfeleknek és a csere gépkocsit igénylő magánszemélyeknek nyújtja szolgáltatásait és nagyban számít a helyi üzemeltetők már kialakult ügyfélkörére.

Az Avis tartósbérleti és flottakezelési szolgáltatásokat nyújtó üzletága 2000 decemberétől Avis Leasing márkanév alatt önálló szervezetként folytatja tevékenységét. Elsősorban nagyvállalatok gépkocsiparkjainak kezelésére koncentrál és összetett, ún. "full service leasing" szolgáltatást kínál ügyfeleinek. Az Avis Rent a Car feladata pedig az egy naptól 12 hónapig terjedő autókölcsönzés maradt.

Az Avis magyarországi flottájának több mint 60 százaléka Opel modellekből áll. A kisautó kategória legmeghatározóbb típusa az Opel Corsa, melynek harmadik generációja idén ősszel debütált az európai piacon, és november 23-án bemutatkozott az Avis központjában is.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.