Nem kell óriáskátyúkra gondolni, de azért az aszfaltszőnyeg elég toldozott-foldozott, és mivel viszonylag rövid a nyár, vagyis az útépítésre alkalmas idő, aki melegben látogat az észtekhez, számíthat arra, hogy száz kilométerből legalább harmincon éppen felújítást végeznek, ezért munkagépeket kell kerülgetnie.

PONT ŐK NE LENNÉNEK SZEGRŐL-VÉGRŐL ROKONAINK?

Nem akarunk az átlagturista hibájába esni, aki a fél magyarországnyi országból kizárólag a fővárosra kíváncsi, ezért Tartuban, a százezer lakosú egyetemi városban kezdjük a felfedezőutat. Addig is végtelen nyírfa- és fenyőerdők között autózunk, és a helyi rádiót hallgatva megértem, miért nyelvrokonaink az észtek: finn dallama van a beszédüknek.

JÓ A MÉZSÖR

1632-ben alapították az ország legrégebbi egyetemét, amelynek jelenleg kilenc karon közel tizenötezer hallgatója van, köztük több száz külföldi. Az „Észak Heidelbergének” is nevezett település kellemes parkváros, gyalog is könnyen bejárható. Ha pedig elfáradnánk, üljünk be a számtalan kocsma valamelyikébe egy pompás helyi barna- vagy mézsörre.

SÉTA AZ OTTANI VESZPRÉMBEN

Kultúrváros, hiszen itt van az ország legrégebbi színháza (amely egyben az Észt Nemzeti Színház), és itt működik az oktatási minisztérium. Orosz, német, svéd történelmi emlékek között sétálhatunk, a várost kettészelő Emajőgi folyón hangulatos hidak ívelnek át, és aki nem tud pláza nélkül létezni, az mindjárt kettőt is talál a belváros közvetlen szomszédságában. Szeretnek minket, magyarokat, a helyiek például számon tartják, hogy településük Veszprém testvérvárosa.

KEDVEZŐ ÁR-ÉRTÉK ARÁNY

Ha tudunk oroszul, nem veszünk el: az 1,3 milliós lélekszámú ország közel harmada orosz anyanyelvű, és az oroszok kilencven százaléka a városokban él – Tallinnban például többségben vannak. A népesség egyébként folyamatosan csökken, 1990 óta majd háromszázezer embert veszítettek az alacsony születési ráta és a kivándorlás miatt. Minden egy kicsit többe kerül, mint itthon, de egyelőre szerencsére messze vannak a skandináv árszínvonaltól.

TARTSON SOKÁIG A KENYERED!

Füstöl halban – jellemzően pisztrángban – nagyon erősek, nemzeti eledelük a véres palacsinta és -hurka, és nekik is van gyomorkeserűjük, akárcsak nekünk. Öreg-Tallinn likőrnek hívják, amelyet kávéba és pezsgőbe löttyentve is fogyasztanak. Sokat mond a múltjukról és a nem túl bőséges ételválasztékról az, hogy a klasszikus „Jó étvágyat!” helyett arrafele azt illik mondani: „Tartson sokáig a kenyered!”

DALBAN ÉL A NEMZET

A négyszázezres Tallinn kikötőjében minden reggel hatalmas luxus-óceánjárók állnak meg, hogy sokezres turistahordát zúdítsanak az UNESCO által a világörökség részének nyilvánított óvárosra. A szállodák nem olcsók, egy meglehetősen zajos környéken (közvetlen közelünkben vándorcirkusz és vurstli működik) a meglehetősen puritán szobát száz dollárért adják. Cserébe viszont este hallhatunk éneklő észteket (a dalfesztivál az ország legfontosabb eseménye, és a lakók minden adandó alkalommal „gyakorolnak”), de ez egyáltalán nem zavaró, sőt.

LÉPCSŐMÁSZÁS, DE MEGÉRI

A Felsővárosban bőven akad látnivaló. Aki szereti a kihívásokat, menjen fel a város legmagasabb épületének, a Szent Olaftemplomnak a tornyába. Ugyan fizetni kell a lépcsőmászásért, de a panoráma megéri az izzadságot. Rengeteg bástyát láthatunk (a hatvanhatból huszonhat épen maradt), a várfal is sok helyen ép, néhol meglepően hosszú fedett kerengővel. Nem véletlen, hogy a városfal a XV. században Észak-Európa legjelentősebb védműve volt.

BARANGOLÁS TURISTAMENTES ÖVEZETBEN

Ha felmegyünk a várba, ott találjuk a felejthető parlamentet, van több templom, és érdemes beülni a kiskocsmák-étkezdék valamelyikébe: mi a várkapu melletti Vanaema Jurres-t (Nagymama főztjét) próbáljuk ki, megfizethető helyi fogásokkal és viszonylag kevés turistával. A Városháza tér és az 1400-as évek legelején épült gótikus városháza a Baltikum legszebb, eredeti állapotában megmaradt gótikus építészeti emléke. Sajnos ma már túl sok itt a turista és az őket kiszolgáló nagyüzemi konyha, így inkább őket kikerülve barangoljunk a keskeny utcákban. De előtte térjünk be a híres városházi gyógyszertárba, amely 1422 óta működik, és ma már részben múzeum. Van magyar vonatkozása is, hiszen tíz generáción keresztül – egészen 1911-ig – a magyar származású Burchart család tulajdonában volt.

TALLINNI LŐDÖRGÉS

Utána engedjük magunkat eltévedni a középkori hangulatot árasztó kis utcákban, térjünk be néhány szuvenírboltba, kicsit lejjebb pedig nézzük meg a raktárvárost, az egykori gazdagság zálogát. Keressük meg a nőtlen kereskedők céhének székházát (amelyet Feketefejűek házaként találunk meg az útikönyvekben), kóstoljunk marcipánsüteményeket, és bátran vásároljunk mézben sült mogyorót a középkori ruhába öltözött utcai árusoktól, mert Tallinn óvárosában bóklászni olyan időutazás, amelyre ritkán adódik lehetőségünk.