Mivel kis gépen utaztam az átszállási pontig, a gép ajtajánál elvették a kézipoggyászomat, hogy a repülő rakterébe tegyék. Bangkokba érkezve pénzt akartam váltani, ám megdöbbenve vettem észre: a kézipoggyászban hagyott pénztárcám üres.
TALPRA ESIK A MAGYAR
Leírhatatlan pillanat volt, mert tudtam, még meg kell vennem egy indonéz belső repülőjáratra a jegyet, és ezt csak készpénzzel tehetem, ugyanakkor taxit, étkezést, szállodát sem lehet fizetni kártyával. Gyakorlott utazó vagyok, pontosan tudom (és most már a saját bőrömön is megtapasztaltam), hogy feladott poggyászban nem lehet értéket hagyni… Végül győzött a kelet-európai túlélési ösztön: a reptéri vámmentes boltban olyan turistákat kerestem, akik készpénzzel akartak parfümöt, italt, miegyebet vásárolni, és meggyőztem őket: kifizetem helyettük az összeget bankkártyával, ha cserébe nekem adják a dollárjukat. Sikerült így összevadászni háromszáz dollárnyi zöldhasút, irány tehát Indonézia!
A CUNAMI BÉKÉT HOZOTT
A világ legnépesebb muzulmán országába érkezve a medáni reptéren érdekes „karácsonyi” installáció várja az idegent: jókora élő fa, alatta hatalmas, díszes dobozok. Úgy látszik, a muzulmánok sem akarnak kimaradni a vásárlási őrületből, ezért ugyan a keresztény ünnep vallási tartalmát nem gyakorolják, a hasznot hozó részét azért átvették…
A szökőár által leginkább sújtott városban, Banda Acehben szerényen, de méltósággal emlékeztek a tíz évvel ezelőtti tragédia áldozataira. A város központjában lévő nagymecset imámja, Asman Ismail beszédében úgy fogalmazott: „A szökőár megtanított arra, hogy le kell zárnunk a harminc éve zajló konfliktusainkat.” A cunami után valóban megszűnt a polgárháború az olajban és gázban gazdag térségben, ahol a szélsőséges iszlamisták önálló államot szerettek volna maguknak. A kormány és a lázadók megállapodásának része, hogy a tartományban az iszlám vallási törvény, a saría van érvényben, így például alkoholt és disznóhúst szigorúan tilos árulni. A régió tíz év alatt óriásit fejlődött, igaz, nagy ára volt ennek: a vízözön a város lakosságának több mint felét elpusztította.
KÖSZÖNJÜK NEKED, ÉS BÉKÉT!
Az évfordulós megemlékezések pontosan a tragédia bekövetkeztének idején, reggel 6 óra 58 perckor kezdődtek a tengerparton, ahova tíz éve az óriáshullám megérkezett. Utána a Blang Padang parkba várták az emlékezőket. A hely évek óta a köszönet helye: 53, csónakorra emlékeztető kis szoborral állítanak emléket a szökőár után segítséget nyújtó országok szolidaritásának – mindegyiknek a maga nyelvén. Magyarul a következő feliratot találjuk: Köszönjük Neked, és Békét! Felépült egy sportcsarnoknyi cunamimúzeum is: az épületet úgy tervezték, hogy nemcsak mementóul szolgál, hanem vészhelyzetben, tehát egy újabb hullám érkezése esetén evakuációs központként nyújthat védelmet a lakosságnak.
HA MEGETTE, FIZESSE KI!
A városban különös vendéglői élményben volt részem: arrafelé az a szokás, hogy az étteremben öt-hat fogást kérés nélkül kihoznak az asztalra, és a lakoma végén csak azokat kell kifizetni, amelyekhez hozzányúltunk. Hogy mi lesz a többi, időközben kihűlt ennivaló sorsa, az számomra rejtély, de jó eséllyel újramelegítik, hogy a következő éhes vendég asztalán landoljon, amíg végül csak-csak elfogyasztja valaki.
KÖZEL A TRAGÉDIÁHOZ
Hazaindulva még tartogatott számomra egy meglepetést az út: ugyanaznap és ugyanazzal a légitársasággal repültem el az országból, mint amikor az Air Asia QZ 8501-es járatszámú, Indonéziából Szingapúrba tartó repülőgép eltűnt a radarokról. Ráadásul az indonéziai utat tervezve felmerült a szingapúri átszállás is a Kuala Lumpur-i és bangkoki opció mellett – végül az utóbbit választottam. Én nem az ország második legnépesebb városából, Surabayából, hanem a listán ötödik Medánból repültem, így semmiképp sem lehettem volna azon a járaton. Ennek ellenére megrendített a dolog – gyakran utazó emberként minden légi katasztrófa megvisel, és ha en�nyire közel a halál szele, az különösen elgondolkodtató.
LOW COST KOSZT AZ AIR ASIÁN
Szeretem különben a malajziai központú, Dél-Ázsiában öt leányvállalattal rendelkező légitársaságot, a most igencsak bajba került Air Asiát, gyakran repülök velük. A cég prémiumminőségűnek számít a fapadosok között: többször elnyerte a világ legjobb low cost, vagyis fapados légitársaságának járó díjat. Okkal: például meleg étel is vásárolható a fedélzeten, amelyet ha előre megrendel-kifizet az ember, még olcsó is. Nekem épp a tömegkatasztrófa napján meglepően finom currys csirkét szolgáltak fel tízezer méter magasan, és a menü magyar pénzre átszámolva alig 730 forintomba került.
A low coast légitársaság egyébként Európában összeszerelt Airbusokat használ, jelenleg 169 darab A320-200 típusú géppel repülnek, és a cég nagyságára jellemző, hogy a Kelet-Európában legnagyobb hazai Wizz Airnek harmadakkora flottája sincs: ők mindössze ötvenkét ilyen típusú géppel rendelkeznek.
MALÁJ GÉPEK FEKETE ÉVE
Tavaly különben éppen ezé a cégé volt a harmadik maláj (rész)tulajdonban lévő gép, amely eltűnt a radarok képernyőjéről. Az egyik olyan rejtélyesen felszívódott, hogy azóta sem tudunk róla semmit, a másikat meg Ukrajna fölött lőtték le – hogy kik, arról egyelőre csak feltételezések vannak. Rájár a rúd a maláj légitársaságokra, mondhatnánk, de a három gépvesztés ezen túlmutat: az egész légi közlekedés iránti bizalmat áshatja alá. A repülés kicsit olyan, mint a tőzsde: valós és irracionális félelmek irányítják a jegyvásárlók döntését, és minden egyes tragédia emberek milliót tántoríthatja el a tervezett utazástól.