Megújulhatnak a Budavári Palota keleti támfalai

Novemberre teljesen megújulhatnak a Budavári Palota keleti támfalai, közölte lapunkkal a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

 Az MNV Zrt. megkötötte a kivitelezési szerződéseket, amelynek köszönhetően június 28-án megtörténik a munkaterületek átadása és megindul a munka az 5-ös, 7-es és 11-es várfal szakaszokon. Az MNV Zrt. ütemezésének köszönhetően a munkálatok sem a Mesterségek Ünnepét, sem pedig a Budavári Borfesztivál megtartását nem veszélyeztetik. Az MNV Zrt. 2010. tavaszán átfogó, a Budai Vár összes várfalára tényfeltáró szakérői vizsgálatot készíttetet, ami megvizsgálta a falak állapotát és javaslatot tett a falak és környezetük, műszaki és esztétikai helyreállítására. A Társaság 2011-ben keret-közbeszerzési eljárást indított 750 millió forint értékben, amiből 4 falszakasz és azok környezete kerül teljes felújításra: a Déli Cortina fal és vízhordó lépcső (12. várfal szakasz), a Középkerti támfal (11. sz. várfalszakasz), az Északkeleti kis torony és Keleti várfal (7.sz. támfalszakasz) és a Halászó Fiú terasz támfal. (5. várfal szakasz).

A Déli Cortina falat 2012-ben újították fel és vették használatba. A másik három várfalszakasz felújítására az MNV Zrt. 2013. tavaszán indította meg a keret közbeszerzés 2. ütemében a közbeszerzési eljárást. Az eljárásokat társaság sikeresen lebonyolította, a kivitelezők kiválasztásra kerültek, a Nemes és Társa Kft.-vel, a Confector Kft.-vel és az EB Hungary Invest Kft.-vel az MNV Zrt. a vállalkozói szerződést megkötötte. 

A felújítás veszély elhárítási sorrendben történik majd, a szerkezeti beavatkozásokat követően alapozási, jórészt falazati pótlások, felületi javítások és kőrestaurátori feladatok várnak a kivitelezőkre.

A kivitelezés idejére esik a főváros két jelentős nyári nagyrendezvénye, a Mesterségek Ünnepe és a Budavári Borfesztivál is. A kivitelezőknek az MNV Zrt. kérésére úgy kell ütemezniük a munkálatokat, hogy azok ne zavarják a rendezvényeket. 

A budai várfalak utoljára a ’60-as években estek át átfogó felújításon és azóta csak kisebb kármentesítési munkálatokat végeztek rajtuk. Az MNV Zrt. most kiemelten kezeli a gondjaira bízott épített örökség értékeinek megóvását, saját örökségvédelmi stratégiája alapján 2011 óta országszerte jelentős műemléki felújításokat végez. Állami keretből az elmúlt két évben összesen 80 műemlék teljes vagy részbeni rekonstrukciója valósult meg, megközelítőleg 2 milliárd forint értékben. Az 2013-as évre 3,2 milliárd forintot tervezett a vagyonkezelő műemlékek felújítására.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.