Egyáltalán nem olcsó hely: háromágyas szobát egy háromcsillagos szállodában százhetvenezer forintért lehetett előre befoglalni négy éjszakára…
BRAZÍLIAVÁROS? CSAK NÉGY KERÉKEN!
Augusztusban közepén látogatunk Brazíliavárosba (mivel a déli féltekén járunk, ez ott épp a tél közepe), ahol épp négy hónapja nem esett az eső. A város vörös timföldre épült, a szálló por nem éppen a legkellemesebb élmény.
A Lúcio Costa tervezte város – különösen Oscar Niemeyet világhírű építész szimbolikus épületei – érdekes élmény az utazónak. Nem véletlen, hogy egyetlen huszadik századi városként 1987 óta már az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. Azonban arra készüljünk fel, hogy az 1960-ban átadott város kigondolásakor azzal számoltak, rövidesen mindenkinek autója lesz, így a távolságok nem gyalogos turistákra vannak szabva.
REPÜLŐGÉP FORMÁJÚ VÁROSTERVEZÉS
Szerencsésre a taxi nem drága, és valóban szükség van rá még kisebb távolságok esetén is, mert éleveszélyes a soksávos, gyalogátkelőhely nélküli utakon átevickélni.
Napnyugta idején érdemes meglátogatni a város legmagasabb épületét. Igaz, a 218 méter magas tévétorony tetejére nem, csak a mintegy harmadánál lévő kilátóhoz visz fel a lift, de innen is csodálatos a kilátás. A monumentális tengely, vagyis az Eixo Monumental másik végén vagyunk, így gyönyörűen látszanak a minisztériumi épületek, a legfelsőbb bíróság, a székesegyház és a nemzeti színház. A legvégén, velünk szemben pedig a Három Hatalom tere, a kongresszus alsó- és felsőházi termeivel és az égbe nyúló párhuzamos irodaházzal.
Innen jó látszik az elképzelés: a város alaprajza felülről egy repülőgépet (romantikusabb lelkűeknek madarat) formáz. A fejnél van törvényhozás, a törzsnél a minisztériumok, a szárnyaknál pedig a lakóházak, szállodák és üzletközpontok.
MINDEN INGYEN VAN, CSAK JÖJJENEK A TURISTÁK
Brazíliaváros leginkább turistavonzó lépése az, hogy minden épület ingyen látogatható, a tévétoronyba liftezésért sem kell fizetni. Sőt, a Nemzeti Kongresszusban ingyen képeslapokat is osztanak a nevezetes épületekről, és ha helyben megírjuk-megcímezzük, a képviselők kontójára bárhova elküldik a világba. Az angol nyelvű idegenvezetés is díjtalan, és még ők vannak megtisztelve, hogy a távoli Magyarországról is kíváncsiak vagyunk a fővárosukra. Meglepően puritán különben az ország első házának berendezése – a magyar Parlament nagyságrendekkel reprezentatívabb. Érdekes látni, hogy a brazil látogatók mennyire meghatódnak a hely szellemétől (úristen, itt hozzák a törvényeket, motyogja maga elé egy középkorú nő), miközben én azt figyelem, mennyire kopottak a szőnyegek…
FANTÁZIASZIGET-LAKÓK ÉS ARRÓL ÁLMODÓK
Bevásárlóközpontokból jól vannak eleresztve a brazil fővárosban, de szükség is van rájuk: a városban naponta legalább másfél millió ember ingázik. Egyik végén elágazó metróvonal vagy rengeteg busz hordja be őket – a másik gyakori vád a mesterséges főváros ellen, hogy külső, úgynevezett szatellitvárosokba költöztették a szegényeket. Bár a Lúcio Costa által megálmodott, hatalmas lakóegységek, vagyis szupernégyzetek jól működnek, az eredetileg tervezett városban méregdrága lakni, így kevesen engedhetik ezt meg maguknak. A városból kiszorulók ezért „ilha de fantasia”, vagyis fantáziaszigetnek hívják a számukra elérhetetlen lakónegyedeket. Az eredeti tervekben ugyanis összesen félmillió lakóval számoltak, de a jobb megélhetés reményében az elmúlt évtizedekben annyian özönlöttek az új fővárosba, hogy a szatellitekkel együtt most már több mint két és fél millióan lakják.
A 83 DOLLÁROS SZOBAÁR A DUPLÁJA IS LEHET
Három-négy nap különben tökéletesen elég megismerni a várost, így ideje átruccani a régi fővárosba. Rióban mindig van valami megmagyarázhatatlan hiányérzetem, most különösen aktuális ez, mert nemcsak a karneválról maradtam le, hanem a labdarúgó-világbajnokságot is lekésem. Remélem, a 2016-os olimpia évében jobban sikerül az időzítés…
Mindenesetre a szobaárak visszaálltak a vb előtti normális állapotokra: a világhírű strandtól néhány utcányira lévő Premier Copacabanán nyolcvanhárom dollárért találok szobát egy éjszakára. Persze a végén azért még egy húszassal magasabb a ceh a különféle adók és illetétekek miatt, és a rafinált pénzszerzési módszereknek nincs vége. Amikor használni akarom a szoba széfjét, jelzik, hogy örömmel megmondják a kódot ötszáz forintért, és ha nem figyelek az ingyenes Wifinél, nagyon könnyű megnyomni azt a csatlakozás gombot az automatikusan felugró ablakban, amely azt jelenti, hogy elfogadtam az ajánlatot: gyorsabb internetet biztosítanak napi ezerötszáz forint pluszpénzért cserébe.
EGÉSZ NAPOS VÁROSNÉZÉS? OKOS MEGOLDÁS
A szálloda különben nem rossz, luxuskategóriás lehetett valamikor a nyolcvanas években, csakhogy azóta elszállt egy kicsit az idő a bútorok felett. A recepción engedem magam meggyőzni egy egész napos városnézésre – bár elsőnek riasztónak tűnik a huszonhétezer forintos díj, de később kiderül, nem jártam rosszul. Fél kilencre értem jönnek, és miután még felveszünk néhány perui, equadori és venéz turistát a többi szállodánál, felmegyünk a Cukorsüveg-hegyre. Az összes belépő egyébként benne van a túra díjában (csak ide hatezernél is többe kerülne a jegy), és megmutatják a gyönyörű Maracana-stadiont, a Szambadromot, és felvisznek a Jézus-szoborhoz is, a Corcovadóra.
TELEFONTÖLTŐ ITT MEG OTT
De ne ugorjunk ennyire előre: a Cukor-süveg-hegyen még arra is van gondja az egyik mobilszolgáltatónak, hogy minden létező okostelefonhoz csatlakoztatható töltőállomást szereljen fel – életmentő ötlet azoknak, akik a lélegzetelállító látvány kapcsán döbbennek rá, hogy épp lemerült a fényképezésre szánt telefonjuk (töltőket egyébként nemcsak itt, hanem a reptérről befuvarozó taxiban is találunk, és ez szintén értékelendő gesztus azoknak, akik a sok nyomkodással nullára merítik le a készüléket a repülőn).
TÖKÉLETES HÚSHEGYEK BARBA-TRÜKKEL
A városnézés délután ötig tart, délben megtapasztalhatjuk még azt is, milyen ebédelni egy tipikus brazil churrascariában. Ez arról szól, hogy büféebéd stílusban megszedjük a tányérunkat mindenféle salátával, hallal és egyéb kiegészítőkkel, majd az asztalunkhoz kétpercenként jönnek a pincérek hatalmas nyársakkal, és ha nem tiltakozunk kézzel-lábbal, akkor levágnak egy jókora szelet húst és a tányérunkba csúsztatják. Kolbászkák, csirkehús és -szív, disznó különféle részei és természetesen rengeteg marhahús, a finomabbnál finomabb fajtából és tökéletesen átsütve. Itt különben az a trükk az egyébként ötezer forintba kerülő, végtelen ebédnél, hogy az ital nincs benne az árban, így azoknál kicsit megnyomják a ceruzát.
RIÓI ÉLETÉRZÉS
Estefelé kár kihagyni a strandokat, a Copacabana mellett az Ipanema napnyugtája is megér egy misét. Bár ilyenkor télen csak a rozmártípusúaknak ajánlott a fürdés a nagyon hullámzó és nem túl meleg vízben, a parton azonban ilyenkor is rengeteg ember sütkérezik és élvezi azt az életérzést, amelyet csak ez a város tud nyújtani a világon. Rio igazi nagy szerelem: télen vagy nyáron, karnevál idején vagy holt szezonban is érdemes felkeresni.