Túl drága az Eurostar?

Túl drága az Eurostar?

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az indokolatlanul drága jegyárak miatt bírálja a London és Párizs (illetve Brüsszel) között közlekedő Eurostar-vonatok üzemeltetőit a LondonNet internetes magazin. A panaszra eredetileg az adott okot, hogy többször előfordult: azok az utasok, akik lekésték a vonatukat, nem írathatták át a jegyüket egy következő járatra, hanem új jegyet kellett venniük. Ráadásul az Eurostar alkalmazottja nem közölte velük, hogy ha retúrjegyet vesznek, akkor azért 100 angol fontot, az egyszeri útra szóló tiketért viszont 150-et kell fizetniük.

A LondonNet szerint az Eurostar ilyen és ehhez hasonló módszerekkel akar minél több pénzhez jutni, ahelyett, hogy versenyképes árakat állapítana meg, és azáltal szerezne a mostaninál jóval több utazót. Az Eurostar-vonatokon való utazás ugyanis még a briteknek is drága, ezért sokan az első próbálkozások után visszatértek a kompokhoz és a London–Párizs repülőjáratokhoz. Egy retúr repülőjegyhez ugyanis már 50 fontért hozzá lehet jutni, míg a legolcsóbb – kizárólag hétvégi, aznapi oda-vissza utat feltételül szabó – vonatjegy 59 font. Aki viszont egy szombat estét a kontinensen töltene és csak másnap vonatozna vissza Londonba, annak 69 fontot kell fizetnie. A legnagyobb felháborodást viszont a csak egy útra szóló jegyek árai váltották ki: ezek közül a legolcsóbb, nem hétvégi útra szóló 99 fontba kerül, az első osztályon viszont 140-be. Ráadásul az az utas is a teljes árú jegyet fizeti, aki a legrövidebb útvonalon, Calais és Ashford között utazik. A LondonNetnél az Eurostar túlzott árainak érzékeltetésére az atlanti repülőjegyárakat hozzák fel példaként: egy London–New York retúr repülőjegyet már 115 fontért meg lehet vásárolni.

A LondonNet idézi az Eurostar sajtófőnökének véleményét is, aki szerint cégének nem a jegyeken takarékoskodó utazók megnyerése a célja. Ugyanerről a kérdésről kiemelik a British Airways szóvivőjének véleményét is: ő a cége által a takarékos utazóknak nyújtott kedvezményekről azt mondta, hogy a BA-nek a szabad kapacitások megtöltése a célja. Végül a LondonNet azt ajánlja a spórolni kívánó utasoknak, válasszák a csatorna átszelésének hagyományos és legolcsóbb módját, a kompot, illetve a sokak kedvencének számító hovercraftot (légpárnás hajót), amely továbbra is a leggyorsabb átjutás eszköze. És nem is drága: a jegyek 12-24 fontba kerülnek, és még akkor is jóval az Eurostar tarifái alatt maradnak, ha az utazás költségeihez hozzávesszük a London–Dover vonatjegy 19,7 fontos árát.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.