A University of Birmingham vegyészmérnökei állítják: a jövőben hosszabb ideig érezhetjük magunkat jóllakottnak. Az egyetem tudósai ugyanis olyan különleges hozzávalók kifejlesztésén dolgoznak, amelyek a gyomorba érve képesek lesznek csökkenteni éhségérzetünket.
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
A rost- és fehérjegazdag diétákra általában úgy tekintünk, mint amelyek képesek az ételek utáni sóvárgásunkat kontroll alatt tartani. Az Egyesült Királyságban található Vegyészmérnöki Intézet (Institute of Chemical Engineers) beszámolói alapján a modern élelmiszer-fogyasztás azonban láthatóan a gyakran magas zsír- és cukortartalmú, puhább állagú ételek irányába sodródott. Az eredmény: magas energiatartalmú, könnyen emészthető ételek, amelyek az étkezés során képtelenek a jóllakottság érzését kelteni a fogyasztóban.
Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO Obesity – Key facts című beszámolója szerint az elhízottak növekvő aránya és a túlsúlyos besorolású, 1,4 milliárd ember részben ennek a folyamatnak köszönhető.
Túljárnak a gyomrunk eszén
Egy lehetséges megoldás lehet, hogy a testünkön belül szerkezetet változtató élelmiszereket hozunk létre. Ez a folyamat segíthet ellenőrzés alatt tartani az élelmiszer megemésztésének sebességét, és rászedheti testünk érzékelő rendszerét, főleg az emésztőtraktusban, mely által jóllakottság-érzésünk fokozódhat és időben el is húzódhat. Ezen a területen az egyik legérdekesebb újdonság a gyomorban képződő gélek kifejlesztése. Bár ez technikailag egy nehéz terület, ahol a zselé térfogatát, erősségét és élettartamát komoly mértékben befolyásolja a gyomorban található, speciális pH-környezet, az Egyesült Királyságban található University of Birmingham egy vegyészmérnökökből álló kutatócsoportja növelni tudta befolyását a gyomorban végbemenő gélképződés irányításában.
A csapat a kutatását a gellángumi nevű élelmiszer-összetevőre alapozta, amely bizonyos édességekben, üdítőitalokban és szójatejekben eddig is megtalálható volt. Azt tapasztalták, hogy a gellángumi kémiai szerkezetének módosításával a zselék olyan tulajdonságait voltak képesek megváltoztatni, mint az anyag térfogata, ridegsége (törékenysége) és állaga.
Egészségesebb jövő reményében
David Brown, az Institution of Chemical Engineers (IChemE) vezérigazgatójának állítása szerint: "Bár a mindennapi életünket érinti, az étvágykontroll tudományát sok tényező bonyolult kölcsönhatása határozza meg, és ezért ezen a területen még vannak számunkra fehér foltok. Mindenesetre az étel, az emésztőtraktus és a test energiatartalékai felől érkező, érzékelhető jelek valószínűleg egyaránt alakítják éhségérzetünket.”
"Az energia-bevitel kordában tartásához és az elhízás (mint társadalmi probléma) kezeléséhez a birminghami vegyészmérnökök által kifejlesztett anyaghoz hasonló zseléknek fontos szerepe lehet a jövőben. Egyes elméletek szerint a zselék által okozott térfogat-növekedés a gyomor kitágításával a beérkező, érzékelhető jeleket, valamint a belekbe éppen belépő étel méretét és szerkezetét is megváltoztatja. Ez valószínűleg meghosszabbítja az étel megemésztéséhez szükséges időt és segíthet mérsékelni a nassolást is." – vélte a szakember.
"Remélhetőleg a vegyészmérnökök eme legújabb vívmánya a kiegyensúlyozott étrend betartásával küszködő emberek millióinak segít majd az életmódjuk megváltoztatásában, valamint az egészségük és jóllétük javításában is." – fejezte ki várakozásait a tudományos intézet vezetője.
Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.