1500 bográcsban főzik a halat szombaton Baján

Mintegy ezerötszáz bográcsban főznek idén is legalább tíz tonna halat a 22. Bajai Halfőző Fesztiválon szombaton.

Az európai hírű Bajai Halfőző Fesztivál július 6. és 9. között a halászlé mellé számos szórakoztató programot is kínál a helybélieknek és a látogatóknak. Bócsa Barnabás, a fesztivált szervező Baja Marketing Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a város a kultúra minden ágát felvonultatva több mint húsz éve őrzi a helyi és bácskai hagyományokat, értékeket. A tradíciók mellett azonban minden alkalommal újdonsággal is készülnek a Bajai Halfőző Fesztiválra. Kiemelte: a programsorozat eddig döntően könnyűzenei rendezvényeket vonultatott fel, némi folklórral fűszerezve, de komolyzene eddig nem szerepelt a kínálatban. A szervezők ezt igyekeztek pótolni a Nyáresti zenevarázs címet viselő koncerttel, amelyen július 7-én délután a bajai Barátok templomában az Ad Libitum Kórus, valamint énekes és hangszeres szólisták lépnek fel. Újdonság lesz a fesztivál történetében a július 7-én éjszaka zajló Color Party is, ahol ismert dj-k lépnek fel.


A fesztivál hagyományosan csütörtökön, a Szentháromság téren tíz néptáncegyüttes és négy zenekar fellépésével, a X. Felső-Bácskai Néptáncgálával veszi kezdetét. Szombaton délelőtt a Halászati Mini Skanzennél a Bodza Banda dunai dalokkal, a Gemenc Néptáncegyüttes pedig tánccal szórakoztatja az arra járókat, és amíg a kemencében sül a borsos kalács és a lepény, előadásokkal, fényképkiállítással és kézműves foglalkozásokkal fogadják az érdeklődőket.


Az ünnepélyes tűzgyújtáskor közel ezerötszáz bogrács alatt lobban fel a láng a Szentháromság téren, miközben a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar játszik. Az est folyamán ott lesz mások mellett Kovács Kati, a KFT, az Intim Torna Illegál és az Irie Maffia, éjféltől pedig tűzijáték is szórakoztatja a vendégeket. Vasárnap délelőtt a Petőfi-szigeten családi nap veszi kezdetét koncerttel és gyermekelőadással, élményparkkal, kutyás játszóházzal és állatsimogatóval. A négynapos fesztivál este a Petőfi-szigeten Rúzsa Magdi koncertjével zárul.


A 22. Bajai Halfőző Fesztivál alatt számos kísérőrendezvénnyel is készültek a szervezők. A Petőfi híd korlátján állítják ki Pump Károly fotóművész Számadás Budapesten című fényképtárlatát, de lesz horgászbajnokság, sétahajózási lehetőség, szigeti vásár, népek udvara, borsétány és főzőshow is. A programsorozat részleteiről az érdeklődők a bajaihalfozofesztival.hu honlapon tájékozódhatnak.

Forrás: Vendég & Hotel


Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 
Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál

Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál 

2024. május 3-5. között kerül megrendezésre Kovács Lázár (Lázár Chef) szervezésében a harmadik magyar Piaggio Pizza Fesztivál & Verseny a Kincsem Parkban, a tavaszi Food Truck Show keretében. 
Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében

Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében 

A cukrászdák további sorsát illetően annyit tudni, hogy a Budavári Önkormányzat - a hely tulajdonosaként - nem üzemelteti majd tovább.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.