39 év alatt 25 ezer hamburgert evett

Huszonötezredik hamburgerének megevését ünnepelte kedden egy férfi az Egyesült Államokban, stílszerűen hamburgerevéssel - adta hírül az MTI.

A wisconsini Don Gorske 39 esztendeje eszik hamburgert, azóta, hogy először megkóstolta. A kóstoló elég alaposra sikeredett: rögvest kilenc hamburgert falt be, igaz, nem egy huzamban. Először csak hármat, aztán még kétszer megismételte a triplázást a nap folyamán, mígnem bezárt az étterem - írja az MTI.

Gorske már megette kenyere javát - 57 éves -, de nem tervezi, hogy változtat étrendjén. Átlagosan naponta két hamburgert fogyaszt el. "Továbbra is ez a kedvencem. Semmi sem változott 39 év alatt, minden nap várom, hogy mikor ehetem meg hamburgerjeimet" - mondta.

Jubileumi hamburgerezését Fon du Lacban tartotta, és természetesen nemcsak ő ünnepelt, hanem őt is: mind a gyorsétterem, mind pedig vendégei éltették teljesítményéért, amely Guinness-rekorderré tette már három évvel és kétezer hamburgerrel ezelőtt.

A férfi ennek ellenére nem kövér; ellenkezőleg: makkegészséges, koleszterinszintje alacsony. A 39 év alatt csupán nyolc napja volt hamburgermentes, legutóbb azért kellett nélkülöznie kedvenc ételét, mert egy többnapos ünnepre nem vásárolt be eleget előre.

Feleségének nem sok gondja van a főzésre - jegyzi meg az MTI.


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.