A badacsonyi Hableány még szebb mint valaha

Átadták a badacsonytomaji Hableány borászati központot, amely 1 milliárd forintból újult meg 2300 négyzetméteren. Az épület elsősorban borászati üzemként működik a jövőben, és emellett bemutatótérként funkcionál, ahol az érdeklődők megismerhetik a borkészítés folyamatát a szőlő feldolgozásától egészen a palackozásig.

A pénteki átadó ünnepségen a létesítmény tulajdonosa, Laposa Bence, a Laposa Birtok Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a másfél év alatt újjáépített központban évente 450 ezer üveg italt palackoznak, ebből 50 ezer a pezsgő. Az épületben borászati üzem, bemutató tér, pezsgőkészítő üzem, vendéglő, valamint az egykori üzemeltető Barabás családot és a tulajdonos Laposa családot bemutató kiállítás kapott helyet. Jelenleg 20 féle bor szerepel a kínálatukban.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szólt arról, hogy a turizmus teljesítménye évek óta töretlenül nő, tavaly 15,5 millió vendég járt a magyarországi szálláshelyeken, az új digitális adatszolgáltatási rendszernek köszönhetően pedig hamarosan pontos és naprakész képet fogunk látni a szektor teljesítményéről. Mint mondta, a céljuk, hogy több minőségi élményt kereső turistát szólítsanak meg, és tovább emeljék az ágazat versenyképességét. Közölte: a turizmus GDP-hozzájárulását a jelenlegi 11 százalékról 16 százalékra kívánják emelni, e célnak elérését támogatja a digitalizáció mellett ágazati adócsökkentés, a Szép-kártya és a turizmusmarketing erősítése is. Hozzátette: a belföld is húzza a növekedést, tavaly 350 ezerrel több magyar tudott itthon pihenni utazni, mint egy évvel korábban. A turizmus stratégiai jelentőségű ágazat, amelyben a bérek növekedése és a családi vállalkozások erősödése jellemző - hangsúlyozta és kiemelte - jelenleg mintegy ezer turisztikai fejlesztés zajlik az országban.

Fenyvesi Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a helyi turizmus szempontjából kiemelkedő jelentőségű a megújult központ, amely minőségi szolgáltatásokat nyújt az odalátogatóknak. Krisztin N. László, Badacsonytomaj független polgármestere arról beszélt, hogy a Hableány már a korábbi évtizedekben is a település turisztikai központja volt. Mint mondta, megújult formájában az épület közösségi térként is funkcionál majd. Szavai szerint a térség jövőjének záloga a szőlőre és a borra épülő turizmus, ezért kiemelten fontos a beruházás, amely egy helyi család erőfeszítéseként valósult meg. A Hableány épülete már 1883-ban is állt, az első nagy felújítás 1964-ben történt. Az épület évtizedeken át családi rendezvények helyszíne volt, szálló, bolt, étterem működött benne, majd a közelmúltban streetfood bistro. A megújult borászati központ érdekessége, hogy az épületben egykor üzemelő posta emlékére most is lehet képeslapot küldeni a Hableányból.

Forrás: MTI


Halat hallal - Siófokon, egy teljes hétvégén át

Halat hallal - Siófokon, egy teljes hétvégén át 

Október 11-13. között a déli-part fővárosában rendezik a XI. Siófoki Halfesztivált.
Alakul a Bordói November Nagykóstoló  pincészeteinek névsora

Alakul a Bordói November Nagykóstoló pincészeteinek névsora 

Mutatjuk, mely borászatok azok, amelyek biztos jelen lesznek.
Top 150 termelő, FeteKert, Magyar Konyha

Top 150 termelő, FeteKert, Magyar Konyha 

Az vagy, amit megeszel - tartja a kínai mondás. Többek közt ennek igazságtartalmáról is szó esett azon a kiadványbemutatón, ahová szerkesztőségünk is meghívást kapott.
Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról

Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról 

Egy év leforgása alatt az értékesített őrölt kávé mennyisége 3,7 százalékkal csökkent, míg a szemes kávé 1,9 százalékkal, a kapszulás kávék kategóriája pedig volumenben 5,1 százalékkal nőtt.
Andy Warhol és az Absolut vodka

Andy Warhol és az Absolut vodka 

Limitált kiadású Andy Warhol palackkal ünnepli az Absolut a művész újra felfedezett kék festményét.
Vörösborfesztivál-nyitány Villányban

Vörösborfesztivál-nyitány Villányban 

A koncertek mellett lesz szüreti felvonulás és bemutatkoznak a borrendek is...
Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal

Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal 

Christian André Pettersen és Dalnoki Bence együtt főztek a METRO Gasztroakadémia konyháján.
Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be

Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be 

A Kék Elefánt Kávézó nyerte el Magyarország első vendéglátóhelyeként a Good Travel Seal fenntarthatósági minősítést.
Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék

Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék  

Mostantól magasabb fokozatra kapcsolnak a Gasztrohegy lakói: május végéig más és más programokkal várják a vendégeket.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.