A gulyás hazatért

Kibővült területtel és programokkal várta egész hétvégén a Szürkemarha Vigadalom és Piac Fesztivál a látogatókat, amely a változékony időjárás ellenére is kiemelkedően sok érdeklődőt vonzott. A Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete (MSzTE) ezúttal a Magyar Piac Szövetkezettel szervezte meg a nagyszabású rendezvényt azzal a céllal, hogy visszavezesse a fajtát a köztudatba és a magyar konyhákba. A fesztivál fővédnöke Dr. Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter volt.

Nem csak programokban színesedett a fesztivál, de területében is: már az egész Vajdahunyad vára előtti területet benépesítették az élőállatok, népi gyerekjátékok és a különböző típusú főzőversenyek szeptember 12-14 között. A gasztronómiai különlegességek, és őstermelők felvonultatása mellett sokszínű színpadi programokat, bajuszmustrát, gulyásbemutatókat, kézműves mesterségeket és hortobágyi hangulatot varázsoltak a szervezők a fővárosba.

Idén egy innovatív főzőverseny keretein belül 20 különböző profi és amatőr csapat mérte össze tudását és kreativitását, így olyan ínyencségek születtek, mint a rántott marhafül vagy a felsálból készült szürkemarha kafta. A kóstolásba és zsűrizésbe a profi séfek mellett Pindroch Csaba, Farkasházi Réka és Nagy Adri is részt vettek, akik utóbb az egyik szürkemarhát is megülték, Pindroch pedig a gulyásmesterség alapjait sajátította el. A kis állatállománnyal rendelkező szürkemarha termékek készítői hasznos visszajelzést szerezhettek a rendezvényen a hatalmas keresletet illetően, ami nagy előrelépés a termékek piaci pozícionálására és a szürkemarha magyar konyhákba való visszahelyezésére nézve.

Forrás: Vendég & Hotel


Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.