A svédek is lóhúst kaptak, a franciák perre mennek

(MTI) - Nagy-Britannia és Franciaország után Svédországot is elérte a lóhúsbotrány: a fagyasztott hústermékeket előállító nagykereskedelmi Findus pénteken a skandináv országban is visszavonta a megrendelői raktárakból azokat a marhahúsosként megjelölt készítményeit, amelyek lóhúst tartalmaznak.

A lóhúsbotrány nagy-britanniai kirobbanása után a Findus Franciaországban és Svédországban is vizsgálatot kért az élelmiszer-hatóságoktól. A vizsgálatok eredményeképpen mindkét országban visszavontak bizonyos fagyasztott készételeket a kereskedelemből, mert bebizonyosodott, hogy a bennük lévő marhahús lóhússal van keverve.
Október óta ez már a második élelmiszerbotrány Svédországban. Henrik Nyberg, a Findus skandináviai termékmenedzsere elmondta, hogy mintegy 20 ezer fagyasztott lasagnét vonnak vissza Svédországban. Kijelentette, hogy a lóhús fogyasztása veszélytelen, az árut csak azért vonják vissza, mert tévesen - marhahúsosként - van felcímkézve.
Svédországi szakértők mindazonáltal azt mondták: a lóhús fenilbutazon gyógyszert tartalmazhat, amelyet állatorvos adott be a lónak. Egyes források felhívták a figyelmet arra, hogy a gyógyszer rákkeltő lehet. Eskil Erlandsson svéd mezőgazdasági miniszter pedig azt mondta: az eset újabb bizonyítéka annak, hogy az élelmiszeriparban erősen jelen van a szervezett bűnözés.
A svéd közszolgálati média péntek este azt jelentette, hogy a marhahústermékek, amelyek jelentős mértékben (30-100 százalékban) vannak keverve lóhússal, egy román vágóhídról származnak.

A Findus nevű, fagyasztott hústermékek előállítására és nagybani forgalmazására szakosodott svéd vállalat francia leányvállalata szombaton bejelentette: ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, amiért lóhúst találtak olyan termékeiben, amelynek csak marhahúst lett volna szabad tartalmaznia. "Minket is átvertek" - írta közleményében Matthieu Lambeaux, a Findus France vezérigazgatója. Szerinte "az ügynek két áldozata van: a Findus és a fogyasztó. Ezért ismeretlen tettes ellen hétfőn feljelentést teszünk" - tette hozzá a cég vezetője. 
Nagy-Britanniában botrányt váltott ki, hogy a Findus egyes marhahúsos lasagna-készítményei valójában 60 százaléknál nagyobb arányban, sőt egyes esetekben 100 százalékban lóhúst tartalmaztak, amelynek fogyasztása tabunak számít a lóversenyek hazájában. A Franciaországban készített termék forgalmazását - amely hivatalosan a hús származási országa - pénteken Nagy-Britanniában és Svédországban is leállították. 
A Findus húsimporttal foglalkozó dél-franciaországi beszállítója, a Spanghero bejelentette: feljelentést tesz a romániai vágóhíd ellen, ahonnan a húst rendelte.
"Európai eredetű marhahúst vettünk, és azt továbbadtuk. Ha tényleg lóhúsról van szó, akkor azt a romániai beszállítóinkon fogjuk számon kérni" - mondta szombaton Barthélémy Aguerre, a Spanghero elnöke, de nem közölte a romániai beszállítója pontos nevét.
Péntek este egy fagyasztott hústermékek előállításával foglalkozó másik francia cég, a Comigel, amely szintén a Spangherótól rendeli a húst, közölte: a Nagy-Britanniában forgalmazott termékekbe Romániából érkezett a hús. A Findus marhahúsos lasagna-készítményeit valójában a Comigel luxembourgi leányvállalata állította elő. 
Franciaországban, a gazdasági minisztérium csalásokkal foglalkozó igazgatósága jelezte, hogy vizsgálatot rendel el a megtévesztés okának pontos megállapítására, miután nem egyértelmű, hogy a romániai vágóhidak adták-e el marhahúsként a lóhúst, vagy pedig a francia beszállító szándékosan rendelt olcsóbb lóhúst, majd azt marhahúsként adta tovább. 
"Minden megtévesztés hibát jelent, amely a teljes élelmiszeripari láncba vetett bizalomnak árt és szigorúan szankcionálni kell" - mondta Stéphane Le Foll, francia agrárminiszter. 
Románia szombaton már tiltakozott a vádak miatt. 
Sorin Minea, a román élelmiszeripari vállalatokat tömörítő Romalimenta egyesület elnöke elmondta: a francia beszállítónak tudnia kellett, hogy lóhússal dolgozik, hiszen a marhahúsnak egész más az íze, a színe és az összetétele. Állítása szerint Romániában három olyan vágóhíd létezik, ahol uniós exportra állítanak elő lóhúst, olasz és francia megrendelőknek. Úgy véli, hogy pénzügyi okokból rendelt lóhúst a francia cég, az ugyanis olcsóbb, mint a marhahús.


Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az ebédidő után immár vacsorázóhelyként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóegység.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 
Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál

Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál 

2024. május 3-5. között kerül megrendezésre Kovács Lázár (Lázár Chef) szervezésében a harmadik magyar Piaggio Pizza Fesztivál & Verseny a Kincsem Parkban, a tavaszi Food Truck Show keretében. 
Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében

Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében 

A cukrászdák további sorsát illetően annyit tudni, hogy a Budavári Önkormányzat - a hely tulajdonosaként - nem üzemelteti majd tovább.
Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban

Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban 

Magyar agrár-és élelmiszeripari termékek mutatkoztak be Ázsia legjelentősebb nemzetközi kiállításán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.