A Törley a világ legjobbjai között

Egy évvel a megjelenésük után már nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy a magyar borok hírnevének öregbítéséhez jelentős mértékben hozzájárultak a Törley borai. A több mint 130 éve közkedvelt pezsgők nyomdokait követve idén már a pincészet borai is tucatnyi díjat hoztak el hazai és nemzetközi borversenyekről. A 2013-ban piacra került Törley Muskotály, Rosé és Chardonnay borok bevezetésekor a cég azt ígérte, hogy neves borbírálók által is megméretteti az újdonságokat. A borok eddig jól vették az akadályokat, komoly elismeréseket zsebeltek be a közönség mellett a szakma oldaláról is.

Az idei londoni Decanter World Wine Awards-on, amely szakmai körökben a legfontosabb versenyek egyikének számít, a Törley Pinot Noir rosé is felkerült az éremtáblázatra, a Muskotály pedig oklevelet kapott, miközben a pezsgők közül a 2011-es Törley Chardonnay Nyerspezsgő aranyérmes lett. A Chardonnay-k világversenyén a Chardonnay du Monde-on a Törley Chardonnay brut kapott ezüstérmet. A Törley Muskotályt pedig aranyéremmel díjazták a brüsszeli XXI. Concours Mondial-on és a francia Les Citadelles du Vin és a német Mundus Vini versenyeken, illetve ezüstéremmel a rangos londoni Wine and Spirit Competition-ön.

Élvonalban

Talán ennél is fontosabb hír, hogy a Törleyt díjazták a pezsgők és champagne-ok idén először megrendezett világbajnokságán, amelyet a világ egyik legismertebb boros szakírója, a „pezsgők pápájának” nevezett Tom Stevenson hívott életre, a zsűrit pedig a pezsgővilág legnagyobb becsben tartott kóstolói és specialistái alkották. A versenyen a világ 650 pezsgőjét értékelték számos különböző kategóriában. A Törley Fortunája a magyarok közül egyedüliként került fel az éremtáblázatra egy ezüsttel. Stevenson nevéhez fűződik egyébként a világ egyetlen, hiánypótló pezsgő-enciklopédiájának összeállítása, ahol a „nagyok” egyikeként a Törley egy teljes, keretes kiemelt oldalt kapott.

A Fortuna ezen kívül aranyérmet kapott a már említett Wine and Spirit Competition-ön, a cég egy másik ízletes pezsgője, a Gála pedig aranyérmes lett a berlini Wein Trophy versenyen. Összességében a Törley borai, pezsgői Londontól Bordeaux-ig, Németországtól Brüsszelig tíz borversenyen 6 arany, 5 ezüst és 8 bronzérmet kaptak, de sikeresen szerepeltek a belföldi versenyeken is, a Bor és Piac szerkesztősége által meghirdetett Média Bora versengésen például a Chardonnay Brut megkapta a legjobb boroknak és pezsgőknek tartogatott nagyaranyat. A borok közül pedig a Muskotály nyert egy ezüstérmet a legjobb hazai italok seregszemléjén, a budapesti VinAgora versenyen.

Minőség „nagyban”

A díjnyertes italok mögött álló borászok vezetője, Kemendy László szerint a Törley sikerei azt bizonyítják, hogy „nagyüzemi” körülmények között is készíthetők olyan italok, amelyek bármikor felveszik a versenyt a világ elitjével. Ilyen módon a márka eredményei végre cáfolni látszanak a hazai borászat évtizedekre visszanyúló gondját, amely szerint a magyar bor nemzetközi sikerének gátja nem a minőség, hanem a korlátozott mennyiség. A borász szerint „a siker kulcsa az, hogy a borok és a pezsgők elkészítésének valamennyi folyamatát kiemelt figyelemmel kezeljük a szőlő metszésétől a szüretig, az alapborok kezelésétől a palackozásig, tehát a szőlőtőkétől a fogyasztó asztaláig!” Ahogy Kemendy fogalmaz, „minőség a saját szőlőskertünkből”. A Törley borai ma már a legtöbb országos bolthálózat polcain megtalálhatók.

A Törley Pinot Noir Rosét kellemes, édeskés málnás-szamócás illat és íz jellemzi. Különösen ajánlott lazacos finomságok, vagy kacsasült, illetve egyéb kacsahúsból készült ínycsiklandó étkek mellé. A Törley Muskotály édes, mégis savas ízével kiváló párosítás az olyan nem túl édes desszertekhez, mint a palacsinta, a túrógombóc, a fagylalt, vagy az olyan könnyű nyári ételekhez, mint a gyümölcssaláta. Az intenzív illatú, zamatos Törley Chardonnay borhoz kiválóan illenek a fehér húsú szárnyasból készült ételek, illetve a halételek, különösen ezek grillezett formái. Nem okozhat csalódást bármilyen olaszosan elkészített tészta vagy pizza sem, vagy ha csak sajtot szeretnénk enni, akkor egy nem túl fűszeres lágy vagy félkemény sajt is kiváló párosítás lehet.

Hogy mindenki megtalálja a magának valót a Törley borkínálatában, az eddigi édes, gyümölcsízű borok mellett 2014-ben egy száraz Cserszegi fűszeres is a polcokra került. A pincészet a édes élvezetek szerelmeseinek is kedveskedett idén, amikor piacra dobta a nevében is légies ízesített boralapú koktélt a Törley Aérient. Sajátossága, hogy kevesebb benne a buborék és alacsonyabb - 5,5%-os - az alkoholtartalma. Minden bizonnyal a könnyű, friss, gyümölcsös ízek kedvelőinek a kedvence lesz.

Forrás: Élelmiszer Online


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.